Meghalt a The Clash alapító tagja

GettyImages-98512547
2022.11.12. 21:30
65 éves korában májrákban meghalt Keith Levene, a The Clash és a Public Image Ltd alapító tagja.

„Mélységes szomorúsággal jelentem be, hogy közeli barátom és a Public Image Ltd gitárosa, Keith Levene november 11-én, pénteken meghalt” – közölte Adam Hammond író. Hozzátette, kétségtelen, hogy Keith minden idők egyik leginnovatívabb, legmerészebb és legbefolyásosabb gitárosa volt.

Keith Levene halála több ismert zenészt is megrendített. A posztpunk zenei életre gyakorolt hatását a Red Hot Chili Peppers gitárosa, John Frusciante is megemlítette, aki elképesztőnek találta Levene játékának stílusát, és a gitározás úttörőjének nevezte – írja a The Guardian.

Levene 1976-ban társalapítója volt a The Clashnek, azonban még azelőtt kilépett, hogy a zenekar elkezdett volna dalokat felvenni. Társszerzője volt a „What’s My Name” című dalnak, amely az első albumon szerepel. Később megalapította a Public Image Ltd-et, és egészen 1983-ig játszott a zenekarban.

Első albumuk a Public Image: First Issue nevet viselte, 1978-ban 22. helyezést ért el a toplistákon. Második albumukat, az 1979-es Metal Boxot mára a posztpunk klasszikusai közé sorolják.

(Borítókép: Keith Levene 2010-ben. Fotó: Tim Mosenfelder / Getty Images)