Éhező zenekarok viadala

Aggasztó hírek érkeznek a hazai zenekarok háza tájáról, anyagi nehézségekre hivatkozva sorra mondják le a koncerteket. Mi történik valójában?

Az állami fenntartású zenekarok – azaz a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest és a Szent István Filharmonikusok – kivételével az együttesek alapvetően háromféle támogatást kapnak.

Az első a normatív támogatás, ez 2018 óta nem emelkedett, összesen kb. 4 milliárd forint. A második pillért sok együttesnél az önkormányzatok jelentenék, de ez jelenleg csak az erősebb vidéki városok – például Debrecen – esetében jelent érdemi összeget. Az igazán lényeges, érdemi támogatás az úgynevezett többlettámogatási keretből érkezik, aminek az eredete a TAO-támogatások 2019-es megszűnéséig nyúlik vissza.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kulturális államtitkársága akkor bő 6 milliárd forintot tervezett szétosztani a zenei együttesek között, ám nemcsak a forrás bizonyult alultervezettnek, de a szakmában „piramisrendszerként” emlegetett metódus is inkább csak papíron volt életképes. Ekkor jött Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, aki elérte, hogy ez az összeg 10,7 milliárdra emelkedjen – alapvetően erre a többlettámogatási keretösszegre támaszkodott 2020 és 2022 között valamennyi zenei együttes.

Ez első pillanatra lehet, hogy soknak tűnik, de ez az összeg 43 intézmény – zenekarok és kórusok – működését és több ezer szakemberének a megélhetését fedezi.

Ez a többlettámogatás nem érkezik meg most? A birtokunkba került adatok szerint (lásd a táblázatot az interjú végén) a zenekarok a 2022-re megítélt összegnek csak kevesebb mint felét kapták meg eddig.

Jelenleg az a helyzet, hogy az együttesek megkaptak a többlettámogatásból még tavasszal négyhavi összeget, a múlt héten pedig további másfél havi juttatást: ennyi érkezett, nem csoda, hogy

És valóban, megkezdődtek a lemondások is, még az egyik legmagasabb támogatást kapó Concerto Budapest is törölt több koncertet. Ez a vállalás egyébként papíron csak erre a három évre szólt, mi több, Vashegyi György időközben a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója lett, azaz közvetlenül érintetté vált a zenekari források elosztásában: 2020-ban nagyjából megmentette a kilátástalannak tűnő helyzetet, de most már végképp nem az ő feladata és felelőssége megoldást találni.

Ha valamit többlettámogatásnak hívnak, ráadásul a két évvel ezelőtti pénzbőségében született róla döntés, akkor csábító gondolat lehet a döntéshozók számára, hogy ez valami extra pénz.

Hozzá lehet nyúlni, át lehet nevezni, alakítani, de e nélkül a forrás nélkül a rendszer nem működik.

Éhező zenekarok viadala

Tehát nem született strukturális döntés a zenekarokról, csak mindenki várja, hogy ki bírja tovább? Mit lehet tudni a 2023-as finanszírozásról?

Nem csak a zenekaroknak, de tudtommal még egyetlen kulturális intézménynek sincs elfogadott költségvetése. Az egyeztetések folynak, az idő pedig vészesen fogy, de én annak szurkolok, hogy inkább szülessen az utolsó pillanatban egy észszerű és fenntartható döntés, amit az utókor előtt is vállalni lehet, mintsem

A brutális árú energia nyilván lehetetlen helyzetet teremtett az összes intézményben, erre a krízisre senki nem készült, nem készülhetett fel. Azt gondolom, hogy még az átmeneti, kényszerű bezárásokat is elfogadja nemcsak a szakma, de a közönség is, mert ez tulajdonképpen vis maior helyzet. A hosszú távú jövőképünket, kulturális stratégiánkat viszont nem igazíthatjuk ahhoz a körülményhez, hogy 2022-ben történelmi árcsúcson tudtunk csak földgázt venni.

Mi lesz, ha mégis egyszerűen eltűnik az elmúlt három évben rendelkezésre álló többlettámogatás?

Bízom a döntéshozók józanságában, hogy ez nem történik meg, és felelősen fognak dönteni. Azt egyáltalán nem állítom, hogy nem lehet ezt az összeget csökkenteni – épp ellenkezőleg –, de ennek biztosan nem az a legjobb módja, ha megvárjuk, hogy ki dobja be először a törülközőt, mert akkor azt már nem kell megmenteni… Itt nemcsak kulturális értékek, hanem rengeteg munkahely megőrzéséről is szó van.

Az egészben az a legérthetetlenebb, hogy ha már nyáron kaptak volna figyelmeztetést az együttesek a finanszírozási krízisről, még lett volna némi lehetőségük az újratervezésre. Így most egyszerűen csak kifutnak a pénzből – ez nem a célok és a stratégia újragondolása, hanem az Éhezők viadala szimfonikus zenekarokra hangszerelve. 

Ez az ország száz évvel ezelőtt Dohnányival, Bartókkal, Kodállyal, Weinerrel és a többiekkel felkapaszkodott a zene élvonalába: nem tudnék jobb területet mondani, ahol már megvan a presztízsünk, csak vigyázni kell rá.

Magyar csatárok a Real Madridban

Eddig méltán voltunk büszkék a klasszikus zenei teljesítményünkre.

Kicsit olyanok vagyunk, mint akire minden nap mesterszakács főz: megszoktuk és természetesnek vesszük, hogy kivételesen gazdag zenei élet vesz körül bennünket. Pedig Magyarországnak – és Budapestnek különösen – olyan a zenei kínálata, amely mennyiségét és minőségét tekintve is egy súlycsoportban van a nálunk jóval népesebb és tehetősebb nagy európai metropoliszokéval.

Tekintheti ezt valaki pazarlásnak is, de én inkább büszke lennék és vigyáznék rá: nincs sok más terület, amelyben a magyar eredmények hosszú évtizedek óta annyira stabilan ott lennének a nemzetközi élmezőnyben, mint a klasszikus és kortárs zenei teljesítményünk.

Talán a zenetörténész elfogultsága szól belőlem, de jövőre én nemcsak Budapest születését, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünneplem, hanem legalább annyira azt az 1923-as koncertet is, amellyel az 50. évfordulót a székesfőváros ünnepelte: Dohnányi Ünnepi nyitánya mellett a 20. századi zene két nagyszabású remekművét mutatták be ekkor, Bartók Táncszvitjét és Kodály Psalmus Hungaricusát. Nagyjából innen lehet számolni a magyar zeneművészet aranykorát – de hogy a végpontot majd hová teszi az utókor, azt nem merem megtippelni.

Nem értékeljük túl egy kicsit ezt a dicsőséget?

Egyáltalán nem. Liszt Ferenc nem csak a Zeneakadémiát alapította meg, de az ő tanítványaiból nőtt ki szinte az összes jelentős zongoraiskola Moszkvától Bécsen át New Yorkig. A győri Richter János mutatta be Wagner monumentális operaciklusát, a Ringet – egyben felavatva ezzel a legendás bayreuthi színházat és fesztivált –, ma pedig a Müpa ad otthont évről évre a világ egyik legnívósabb Wagner-sorozatának. Joachim József mutatta be csodagyerekként Beethoven hegedűversenyét, majd a berlini Zeneakadémia alapító-igazgatója lett és maradt fél évszázadon át.

A magyar hegedűiskolát el sem kezdem sorolni: Auer Lipóttól Zathureczky Edén és Pauk Györgyön át Baráti Kristófig és Kelemen Barnabásig tart ez az ív – ezen a hangszeren a mai napig képesek vagyunk csúcsteljesítményre. Pár évvel ezelőttig a Berlini Filharmonikusok két trombitása is magyar volt – Tarkövi Gábor és Velenczei Tamás, utóbbi most is ott játszik. 

De csak nézzük meg a külföldi zenekarokat és zeneakadémiákat: még mindig rengeteg magyar játszik és tanít Kanadától Japánig. Az elmúlt száz évben Magyarország olyan volt a zenében, mint Svájc a bankrendszerben, vagy Tajvan a félvezetőgyártásban – kis országok, de az adott területen globálisan is meghatározó szerepet játszanak.

Meg fogjuk tudni tartani ezt a pozíciót?

Nem vagyok jós, csak szakember. De attól tartok, hogy nem a csúcson vagyunk, hanem már lefelé tartunk egy ideje. Az, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar néhány hete elnyerte a Gramophone legjobb szimfonikus zenekarnak járó díját – miután már hosszú évek óta ott volt a díj közelében –, nemcsak világraszóló siker, de elgondolkodtató, szimbolikus pillanat is. Mert ez a díj nemcsak a Fesztiválzenekaré, hanem egy kicsit minden magyar muzsikusé és zenetanáré is egyben, akik az elmúlt évtizedekben a hazai együttesekben játszottak, próbáltak, tanítottak. 

Sehol nincs világklasszis csapat erős bajnokság nélkül. És ebből a bajnokságból a gyengébb csapatokat is bátran el lehet küldeni nemzetközi turnéra, nem vallunk szégyent. A Fesztiválzenekar csúcstermék, de nem légüres térben született.

Csökkenő minőség

Először Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója említette, hogy túl sok a zenekar, később – a kulturális finanszírozás átalakításának szükségességéről szólva – Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszteris azt mondta az Indexnek adott interjújában, hogy sehol a világon nincs ennyi egy főre jutó kőszínház és szimfonikus zenekar. Hogyan lehetne ezt a rendszert átalakítani?

Ez nagyon komplex kérdés. Abban szerintem egyetérthetünk, hogy állandó vidéki zenekarokra szükség van: ezek egyrészt az adott régió, város kulturális hídfőállásai, másrészt azt gondolom, ha egy önkormányzat áldoz erre, akkor az államnak kötelessége társfinanszírozni. Amúgy a nem normatív állami támogatások mindössze egytizede kerül a vidéki együttesekhez – ezt inkább emelni, mint csökkenteni kellene. Sajnos a bérek is jóval alacsonyabbak, mint a vezető fővárosi zenekaroknál.

Mi a helyzet a fővárossal?

Budapest egy külön, hosszú téma. Valóban, a város lélekszámához és gazdasági erejéhez mérten túlfejlett a jelenlegi klasszikuszenei-kínálat, de ehhez az ökoszisztémához csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni. A magyar zenei élet minőségének, nemzetközi sikereinek titka a sokszínűség és a verseny volt és marad. Ha komoly stratégiai tervezés nélkül csökken a zenekarok – és ezzel a koncertek – száma, az még nem racionalizálás, csupán költségcsökkentés, amit a minőség is elkerülhetetlenül meg fog érezni.

Néhány példa: ha megszűnne a Danubia vagy a MÁV Szimfonikus Zenekar, olyan kiváló műhelyek, együttesek tűnnének el, amelyek után kapva kapna számos világváros, és ne áltassuk magunkat azzal sem, hogy majd a többi zenekar bemutatja helyettük Balogh Máté, Dragony Tímea vagy Zombola Péter darabjait. Nyilván nem kérdés a Nemzeti Filharmonikusok pozíciója, de ugyanígy pótolhatatlanok a Magyar Rádió Zenei Együttesei is – a „rádiózenekar” mindenhol külön kategória, speciális feladatokkal, nagyjából az 1950-es évek, a Fricsay Ferenc vezette berlini RIAS-zenekar óta. És nem lehet elengedni a kamarazenekarok kezét sem, a Liszt Ferenc Kamarazenekar például a saját ligájában ugyanolyan bajnokcsapat, mint a Fesztiválzenekar, egy elképesztő, lassan hatvan éve tartó nemzetközi sikertörténet.

A romló gazdasági környezet viszont adott.

Racionalizálni, feladatokat újragondolni – akár a források egy részének átcsoportosításával – bizony nemcsak lehetne, de kellene is.

A TAO-rendszernek sok hibája volt, és valóban milliárdos tételben éltek vissza vele, de a TAO-val eltűnt a hallgatók kegyeiért, a láthatóságért folyó verseny egyik legfontosabb ösztönzője is. El lehetne gondolkodni azon is, hogy miért nincsenek független produkciós irodák, és hogy jó-e ez nekünk. A transzparencia és a verseny természetes generátorai a minőségnek – ez működik minden piacon, a zene esetében is.

Összeomló rendszer

Mindezek mellett úgy tűnik, hogy a nagy kínálatra egyre kevesebb a kereslet.

Ne feledjük, 2020 tavaszáig, a Covid-válság beütéséig nagyon is stabil kereslet volt erre a bőséges kínálatra: minden zenekarnak megvolt nemcsak a saját szerepe, de ehhez a maga aránylag stabil és hűséges közönsége is, és ehhez jöttek még a külföldről érkezők. A Müpa 2019 nyarán pár nap alatt adta el a következő nyári Wagner-sorozatot, a legjobb koncertekre rendszerint pillanatok alatt elfogytak a jegyek.

Most nyilván más a helyzet, de a koronavírus utáni talpra állás sehol sem könnyű: eltűnt a bérletvásárlók 50-70 százaléka, akiket nehéz újra elkötelezni. A közönség gyorsan megszokta, hogy még a jobb koncertekre is tud jegyet venni egy-két héttel korábban, tehát nem siet a vásárlással. Viszont már a tavaszhoz képest is sokat javult a helyzet, egyre jobb házakkal mennek a koncertek. 

Sajnos nem hiszem, hogy egyhamar visszatérhet a 2020 előtti aranykor, amikor folyamatosan tele volt a város, nemcsak a kocsmaturistákkal, de tehetősebb, igényesebb utazókkal is. Az üzleti turizmus tartósnak ígérkező bezuhanása pedig jó hír a fenntarthatóságnak, de rossz hír a kulturális intézményeknek – nagyon hiányzik Budapestről az az évi több ezer külföldi üzletember, orvos, ügyvéd, akik tudták, hogy nem érdemes maradandó koncertélmény nélkül hazautazni.

Ha a Magyar Zenei Tanács elnökeként csak egyetlen kérése lehetne, mihez nyúlna hozzá?

Egyértelműen a zeneoktatás az, ami a legnagyobb bajban van: ha ezt nem tesszük rendbe, ha a krónikusan forráshiányos állapotot nem szüntetjük meg, akkor teljesen mindegy, hogy hány zenekar zár be jövőre, mert hamarosan nem lesz hozzájuk elég – és elég jó – muzsikus. A zeneiskolák már ma is lasszóval fogják a tanárokat, ötször annyi tanár esik ki a rendszerből – elhalálozás, nyugdíj, a szakma vagy az ország elhagyása –, mint ahány pályakezdő kikerül a főiskolákról.

Évek óta zuhanunk, csak az a szerencsénk, hogy nagyon magasról indultunk, mert a hazai zeneiskolai rendszer tényleg a világ legjobbja volt – harminc évvel ezelőtt. A Zeneakadémián, a hazai zeneoktatás csúcsintézményében ma bruttó 5000 forint egy tanár óradíja, ősszel pedig kénytelenek voltak bejelenteni, hogy az általuk rendezett koncerteken a művészeknek nem tudnak honoráriumot fizetni.

A pedagógusok bérét nem politikai, még csak nem is morális megfontolásból kell mielőbb rendezni, hanem egyszerűen azért, hogy ne omoljon össze a rendszer.

az nem fenntartható modell, hogy csak az menjen zenetanárnak, akinek a párja jól keres, vagy másodállásban mondjuk szobafestőként is dolgozik. Ennél még a szabad piac is jobb lenne, mert a jelenleg érvényes életpályamodell nemcsak azt ígéri a pályakezdő tanárnak, hogy szegény leszel, de rögtön azt is hozzáteszi, hogy ezt viszont akár tíz évig is garantálja. Nem lehet csodálkozni, hogy erre egy fiatal szakember inkább másik szakmában, vagy ami a muzsikusoknál jellemzőbb, másik országban keresi a megélhetését.

A kedvezményezett neve	2022. évre megítélt összeg (forint)	Tavasszal kifizetett négyhavi összeg (forint)	A november végén kifizetett másfél havi összeg (forint)
Savaria Barokk Zenekar Alapítvány	50 100 000	16 700 000	6 299 584
DISCANTUS Egyesület	5 100 000	1 700 000	638 584
Kodály Zoltán Kórusiskolai Alapítvány	50 100 000	16 700 000	6 299 584
Capella Savaria Egyesület	50 100 000	16 700 000	6 299 584
BJO Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.	122 400 000	40 800 000	15 425 116
Erdődy Kamarazenekar Alapítvány	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Szent Efrém Közhasznú Alapítvány	39 900 000	13 300 000	5 041 584
Savaria Szimfonikus Zenekar	144 600 000	48 200 000	18 206 554
Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft.	500 100 000	166 700 000	62 909 584
Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.	70 800 000	23 600 000	8 897 354
Gemma Egyesület	5 100 000	1 700 000	638 584
Szent István Filharmonikusok Non-profit Kft.	724 800 000	241 600 000	91 183 134
Budapesti Filharmóniai Társaság	99 900 000	33 300 000	12 589 584
Musica Christiana Alapítvány	5 100 000	1 700 000	638 584
MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság	1 534 200 000	511 400 000	192 999 364
Anima Musicae Kamarazenekar Egyesület	50 100 000	16 700 000	6 299 584
Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság	894 900 000	298 300 000	112 600 584
Concerto Akadémia Nonprofit Kft.	1 230 900 000	410 300 000	69 882 668
Az Új Magyar Zene Egyesülete	30 000 000	10 000 000	3 783 584
Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány	2 100 000 000	700 000 000	264 189 584
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Kft.	941 100 000	313 700 000	118 383 610
Magyar Élőzene Művészeti Nonprofit Kft.	200 100 000	66 700 000	25 169 584
Szegedi Szimfonikus Zenekar	120 600 000	40 200 000	15 168 484
Modern Art Orchestra Művészeti Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.	30 000 000	10 000 000	3 783 584
Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus	9 000 000	3 000 000	1 138 010
Budapesti Vonósok Alapítványa	42 900 000	14 300 000	5 418 984
Óbudai Danubia Zenekar Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság	446 100 000	148 700 000	56 139 028
Hangkeltő Alapítvány	5 100 000	1 700 000	638 584
Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Egyesület, Magyarország	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Győri Filharmonikus Zenekar	144 900 000	48 300 000	18 239 262
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Közhasznú Kulturális Egyesület	9 900 000	3 300 000	1 267 548
MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány	182 700 000	60 900 000	23 009 598
Angelica Alapítvány	39 900 000	13 300 000	5 041 584
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú Nonprofit Kft.	183 300 000	61 100 000	23 072 498
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Mendelssohn Kamarazenekar Közhasznú Egyesület	25 800 000	8 600 000	3 267 804
Pannon Filharmonikusok – Pécs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság	115 200 000	38 400 000	14 495 454
SYSART Kft. Orfeo Zenei Alapítványa	249 900 000	83 300 000	31 459 584
Alba Regia Szimfonikus Zenekar	69 900 000	23 300 000	8 815 584
Rajkó Művészegyüttes Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.	9 900 000	3 300 000	1 267 584
Nyíregyházi Cantemus Kórus	16 800 000	5 600 000	2 111 702
Összesen	10 600 800 000	3 533 600 000	1 325 100 000

Forrás: Az Indexhez eljuttatott zenekari gyűjtés

(Borítókép: Index)