Egész délelőtt zümmögött a légyimitátor, Oscar-díj lett belőle

December elsején mesterkurzust tartott  Rófusz Ferenc, a MOME címzetes egyetemi tanára, Magyar Szent István-renddel kitüntetett, a Nemzet Művésze címet viselő, Kossuth- és Oscar-díjas magyar animációsfilm-rendező. A vetítéssel egybekötött esemény papíron 17 és 19 óra között zajlott (volna), de még fél kilenckor is ott ültünk a MOME auditóriumában, és beszélgettünk a mesterrel, tapogattuk a törött (!), de már megjavított Oscar-szobrot, és ittuk a magyar animációsfilm-művészet óriásokban amúgy is gazdag alkotógárdája egyik úttörőjének és legnagyobbjának a szavait.

Akkor már túl voltunk a kétórás élménybeszámolón, megismerhettük  a rendező nemzetközi karrierjének állomásait, a Pannónia Stúdióban eltöltött kezdeti évektől az Oscar-díjon és a Kanadában megalapított Super Fly Films Inc. stúdión át egészen a hazatérésig. Nevéhez olyan díjnyertes alkotások köthetők, mint az ikonikus  A légy, a Holtpont, a Ticket vagy Leonardo da Vinci híres freskójának animációja:  Az utolsó vacsora.  

A pódiumbeszélgetés formájában tartott mesterkurzuson Kollarik Tamás PhD egyetemi oktató, producer, a félévente két vendéget felvonultató mesterkurzus szervezője és Gorka-Focht Máté doktorandusz, oktató volt a mester beszélgetőpartnere. (A sorozat első előadását még októberben Csupó Gábor animációsfilm-alkotó, producer, rendező tartotta a MOME egyetemi tanárává történt kinevezése alkalmából.)

„Édesanyám, a Mutti volt a menedzserem, ő terelgetett pályakezdő éveimben” – idézte fel az ötvenes, hatvanas éveket Rófusz Ferenc, aki először két évig dolgozott a MAFILM-nél, díszletfestő és trükkfilmrajzoló volt a Könyves Kálmán körúton. Oda kellett nap mint nap bejárnia, a Ferencvárosba neki, a tősgyökeres budai gyereknek. Miközben a Pannónia ott volt a szomszédban, a Hűvösvölgyi úton... Végül azonban 1968-ban, sikeres felvételi után, mégiscsak eljutott álmai stúdiójába, a Pannóniába.

Hatvan jelentkezőből hatot vettek fel az animációs akadémiára, amikor megláttam, kik közé kerültem a Pannóniában – Jankovics Marcell, Dargay Attila, Nepp József, futballnyelven akár világválogatottnak is nevezhetnénk –, akkor nagyot néztem. Te jóisten, ennyi tehetséges ember egy helyen! Soha sehol a világon nem találkoztam ilyen mennyiségű és minőségű rajzfilmessel, még Kanadában sem, pedig ott dolgoztam néhány Oscar-díjassal.

A Pannónia igazgatója Matolcsy György, a jelenlegi jegybankelnök édesapja volt, talán neki is szerepe volt abban, hogy Rófusznál lerövidültek az inasévek. Akkoriban körülbelül tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy fiatal alkotó önálló rajzfilm elkészítésének a lehetőségéhez jusson, Rófusznak ehhez öt év is elegendő volt, 1973-ban elkészíthette vizsgaműnek is tekinthető animációs filmjét, amelynek A kő volt a címe. Itt még nem feltétlenül érhető tetten a későbbi mester eszköztára, bár a „tragikus” befejezés – a tudálékos pasas karambolja a kősziklával – szinte valamennyi Rófusz-opusznak a sajátja A légytől a Holtponton át Az utolsó vacsoráig. 

Nepp József kihúzta a fiókját, amelyben egy csomó filmforgatókönyv volt. Választhattam egyet, ez lett A kő – emlékezett mosolyogva Rófusz.

A pannóniás évekre nosztalgiával gondol vissza a mester. 

Folyton dolgoztunk, nem volt egypercnyi megállás sem. Egymást követték a televízióban a rajzilmsorozatok, az egész ország ott ült a képernyő előtt, és nézte Gusztávot, Doktor Bubót, Mézgáékat. Már benne volt a munkám, kulcsrajzolóként, az ugyancsak 1973-as János vitézben, Jankovics Marcell egész estét betöltő animációs filmjében, amely az első volt itthon, Magyarországon. És közben részt vettem a frenetikus sikerű Gusztáv sorozat alkotásában is, egyes részeknek már a rendezőjeként. Akkoriban úgy mentek a dolgok, hogy szóltak, ennek a résznek te leszel a rendezője, te csinálod meg. Így tanultunk önállóságot. Nagyon pörgös évek voltak, hihetetlenül élveztük.

Rófuszéknak annyiban szerencséjük volt, hogy Hankiss Elemér, az efféle újdonságokra fogékony filozófus-szociológus volt az úgynevezett központi dramaturg a Pannóniánál, és amelyik forgatókönyvre ráütötte a pecsétet, az mehetett gyártásba. 

Akkor már túl voltak a Pannóniánál Jankovics Marcell 1974-ben készült Sisyphus című filmjén, amit 1975-ben Oscarra jelöltek, de a díjat még addig senki sem  kapta meg Magyarországról. 

„A légy című filmemnek érdekes az eredettörténete  – vált témát a mester. – Nagyon szerettem a Pink Floydot, és az 1969-es Ummagumma című dupla albumuk egyik számában zümmög egy légy, ami felkeltette a figyelmemet. Mondhatni, elkapott az ihlet.”

 A légy 20 mp-nél kezd zümmögni.

Rófuszék két éven keresztül rajzolták a filmet, egy másodperc alatt 24 kocka pereg le, amihez tizenkét rajzot kellett készíteni. Hogy a mozgás folyamatos legyen, 3600 rajzra volt szükség a komplett filmhez. És persze nem ártott volna megszerezni a szóban forgó Pink Floyd-szám kereskedelmi jogait, csak hát a stúdió erre nemet mondott.

Ott álltam egy majdnem kész filmmel, amiből a lényeg hiányzott, a főszereplő hangja – magyarázta Rófusz. – Megpróbálkoztunk mindenféle trükkel, egy jókora befőttesüvegbe összegyűjtöttünk egy csomó legyet, és azoknak a zümmögését próbáltuk magnószalagra rögzíteni, de csak egy borzalmas katyvasz lett belőle. És akkor a szerencse a segítségünkre sietett.

Egy férfi képében, aki azt állította, bármilyen állat hangját képes utánozni. A légyét is. Rófusz azonban jelezte, neki három perc folyamatos zümmögésre van szüksége.

Nem gond – mondta a férfi, bizonyos Langer Ede zörejező. – Ha kell, egész délelőtt zümmögök. 

És zümmögött is, a film pedig elkészült. Tudjuk, formabontó, korszakalkotó animációs film lett belőle, Rófusz „beépítette a kamerát a légy szemébe”, ez lett az első olyan film (akár animációs, akár élő szereplős), amelynek a főhőse nem látható.

A film elkezdte diadalútját. A tamperei fesztiválon nyerte el az első díjat, oda Rófuszt nem engedték ki, majd Ottawába végül kijutott, de úgy, hogy kölcsönkért pénzt a repülőjegyre, mert a Pannónia nem finanszírozta a kiutazását. Az Oscar rövid listájára is felkerült A légy két kanadai mozi társaságában. A Pannónia azonban oda sem utaztatta ki Rófuszt, mondván, úgy sincs semmi esélye a kanadaiak ellen.

El tudjátok képzelni mindezt manapság, hogy egy magyar film ott van az Oscar shortlistjén, és a rendező nem mehet ki Los Angelesbe? Ugye, nem? – fordult a mesterkurzus hallgatóihoz a rendező.

Senki sem tudta elképzelni. 

De akkor más idők jártak. Például olyan idők, hogy a Oscar-gála előtti napon merényletet követtek el Ronald Reagan elnök ellen, és a díjátadót négy nappal elhalasztották. Rófusz a Szabad Európa rádióból tudta meg, hogy A légy győzött, a Forgószínpad adásában (a 19, 25, 31 és 49 méteres rövidhullámon...) Cseke László hangja kürtölte szét a nagyvilágba. 

Amikor a műsor elhangzott, akkor természetesen már átadták a díjakat Los Angelesben, és hihetetlen módon Rófusz is átvette, miközben itthon bosszankodott, hogy nem utazhatott ki a gálára. 

Utólag megtudtam, Dósai István, a Hungarofilm vezérigazgatója vette át a díjat a nevemben – idézi fel Rófusz. – Abban az évben Szabó István filmje, a Bizalom is a jelöltek között volt, népes magyar küldöttség utazott ki ezért Los Angelesbe Dósaival az élen, ugyanis azt hitték, a Bizalom befut, viszont A légy sikere nem volt bekalkulálva. 

Megvan az átadó videója, látható, hogy mennyire meglepődött a két műsorvezető, Alan Arkin és a csodaszép kanadai színésznő, Margot Kidder, amikor némi spéttel megjelent a színpadon Dósai, akit természetesen Rófusznak hittek. Íme a felvétel, Dósai kabinetalakítása 1:30-nál:

Dósai közölte, hogy a meghívó túl későn érkezett (ami viszont nettó hazugság volt), és hogy egy kisfilm is lehet nagy, majd a szemfüles Dósai gyorsan magához vette az aranyozott szobrot, és eltűnt.

Csakhogy mindez szemet szúrt Bill Littlejohnnak, a Disney utolsó élő animátorának, aki Ottawából ismerte Rófuszt, és ő bejelentette a gyanús esetet a rendőrségnek. A zsaruk razziát tartottak Dósai hotelszobájában, és visszavették tőle a szobrocskát, amely így, akkor még, nem jutott el Magyarországra. 

„Később ki tudtam utazni átvenni az Oscart, mivel megkaptam a kiutazási engedélyt. Itt van a szobrocska előttem az asztalon. Hogy miből van? Bronzból, és öt mikron vastagságú aranyréteggel van bevonva. Sajnos az idők folyamán megsérült a szobor, egy ötvös ismerősöm hozta rendbe tökéletesen” – mondta el a mester a pódiumbeszélgetés végén az Indexnek, hozzátéve, hogy sajnos a gyönyörű kanadai moderátor hölgy, Margot Kidder néhány éve meghalt. 

A mesterkurzuson megnézhettük Rófusz további kiemelkedő alkotásait, az 1982-es Holtpontot, amely ugyanabból a perspektívából közvetít egy kivégzést, mint A légy című mozi, illetve az 1984-es Gravitációt. 

Kiderült, a Holtpontot annak idején betiltották, mert a kivégzőosztagot vezénylő tiszt oroszul számolt (raz, dva, tri), pedig ezt az effektet egy eredeti Doors-lemezről vették át.

Megnéztük a 2011-es Ticket című filmet is, amelyben a perspektíva az immár megszokott. A mozi egy ember életét mutatja be a szülőcsatornától a sírig.

Az utolsó vacsora című alkotás 2018-ban készült el, ennek nagyon izgalmas a története, negyven évre nyúlik vissza.

1978-ban szerettem volna elkészíteni, de nem kaptam rá engedélyt, és természetesen finanszírozást sem a mozi klerikális tartalma miatt – mondta Rófusz. – Végül négy évvel ezelőtt elkészült. 

Megkérdeztük a mestert, melyik animációs filmjét tartja a legjobbnak.

„Kétségtelen, hogy A légy nyerte el az Oscart, elsőként a magyar filmek közül, mégis Az utolsó vacsorát tartom a legjobbnak, hiszen ebben 55 éves pályafutásom összes tapasztalata összegződik” – fogalmazott. 

Végül megtekinthettük a legfrissebb Rófusz-projekt trailerét, amit a Hieronymus Bosch-remekműhöz, a Gyönyörök kertjéhez készített, abból is a Pokol-szárnyhoz. Ez még nincs teljesen kész, de a nyúlfarknyi bevezető is hátborzongatóan apokaliptikus látványt nyújt, olyat, amely méltó a németalföldi mester fantazmagóriáihoz.

A két és fél órás program csattanójaként a hallgatóságot alkotó diákok olyan útravalót kaptak Rófusztól, ami akár a záloga is lehet majdani sikereiknek.

Először is, azt tudnotok kell, hogy az animációsfilm-készítéshez elsősorban fenék szükséges, mert egy rövidfilm megalkotásához is rajzok ezreire van szükség. Láthattátok, hogy egy háromperces alkotás elkészítése is adott esetben két-három évig eltarthat. A másik tanácsom, hogy amikor beadtok egy pályázatot, lehetőleg többen társuljatok, többféle stílus képviseletében. Tapasztalatból tudom, így nagyobb az esély. Végül kövessétek az én példámat, dolgozzatok néhány évig külföldön, ismerkedjetek meg a különféle stílusokkal, majd gyertek haza, és alkossatok itthon, ahogy én is tettem. De legfőképpen: higgyétek el, hogy elhihetitek!

Követendő recept, mi tagadás. Egy biztos: a mesternek bejött...

(Borítókép: Rófusz Ferenc. Fotó: Szollár Zsófi / Index)