Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVágó István tisztában volt vele, hogy utálni fogják
További Kultúr cikkek
Egy asztalhoz ültetni a magyar televíziózás all stars csapatát nem kis mutatvány. Nem mintha nem találkoznának szívesen egymással, sőt, hanem mert így vagy úgy a legtöbben a mai napig aktívak. Radnai Péternek és az AMC csapatának ez sikerült, miután arra is rá tudták venni őket, hogy újra mikrofon és kamera elé üljenek, és ezúttal ők meséljenek az életükről, az akkori munkájukról.
A beszélgetések első évadában Endrei Judit, Vitray Tamás, Horvát János, Gát György, Feledy Péter, Szinetár Miklós, Juhász Előd, Benda László, Bánó András és Rózsa György beszélt, a második évadban olyan nevek szólalnak meg, mint Egri János, Gálvölgyi János, Kertész Zsuzsa, Vass István Zoltán, Dévényi Tibor, Fehér Anna, Vágó István, Kaplár F. József, Kondor Katalin és Kovács P. József. A magyar televíziózás nagyjait egyszer már sikerült összehozni, a beszélgetésekből készült könyvet ugyanis az MTV egykori Szabadság téri székházában mutatták be.
Szabó Magda is közös téma
Most, a második évad bemutatója előtt egy étteremben találkoztak, és jó volt látni, hogy a megjelentek milyen érdeklődéssel fordulnak egymás felé, és milyen bölcsen viszonyulnak egyrészt a saját múltjukhoz, az államszocializmus televíziózásához, amikor még nem lehetett külföldi újságokhoz jutni, külföldi csatornákat nézni, másrészt a jelenlegi médiához. Tudják, hogy ami volt, elmúlt, nem lehet a mai viszonyokkal összehasonlítani, de sokuk egyébként ma is jelen van különböző csatornák műsoraiban.
És nem is feltétlenül élnek a média bűvkörében,
Egri János például, aki ma is aktívan teniszezik és hokizik, széles mosollyal üdvözölte Kovács P. Józsefet, aki a gasztronómia világáról tud sokat, és a vetélkedők egykori vezetője azzal kezdte a beszélgetést, amit a könyvből tudott meg a hírolvasó-bemondó-műsorvezetőről, nevezetesen, hogy őt is tanította Szabó Magda. Amikor az ebéd további részében megkérdeztem Kovács P. Józsefet, hogy milyen tanár volt „Magdi néni”, azt mondta: zseniális. Na, nem úgy, mint egy átlagos magyartanár, ő a személyiségével, az eleganciájával hatott a diákokra, a legjobbakkal pedig szavalóversenyekre, színielőadásokat készült, és később a lakására is meghívta őket kakaópartira.
Arra a kérdésre, hogy Szabó Magda hatással volt-e arra, hogy a versmondáson keresztül a televízióba került, azt mondta, hogy a Lukin László vezette kórusnak legalább annyit köszönhet – micsoda nevek!
Vágó István tudta, hogy utálni fogják
Az asztalnál természetesen folyt a sztorizás, de aki szeretne leülni az all stars csapat képzeletbeli asztalához, az nézze december 5-től a Spektrum műsorán Az első influenszerek második évadát, mert garantáltan előjön a gyerekkora vagy a fiatalsága.
A cím egyébként volt, akit elbizonytalanított, de a beszélgetéseket vezető Radnai Péter meggyőzte őket, hogy bár ezt a szerepet csak mai szóhasználattal nevezzük így, a 60-as, 70-es, 80-as években ők voltak azok, akik a gondolkodásmódjukkal, beszédstílusukkal, viselkedésükkel vagy akár az öltözködésükkel is alakították a közízlést és a közbeszédet. A műsorokból komolyabb, kordokumentumnak is beillő információk is kiderülnek, de vannak könnyedebb történetek is, és talán még médiaszakos egyetemisták vagy az újságírás iránt érdeklődő fiatalok is okulhatnak belőle.
Vágó István például így mesél a Legyen Ön is milliomos! kezdeteiről:
Amikor először jött egy ausztrál fiú, hogy betanítson engem az angol licencműsorba (...), ő javasolta, hogy igen, legyél kegyetlen! Bizonyítsd be nekik, hogy kétszer kettő az öt. De, mondtam neki, engem úgy fognak utálni, mint még soha. Azt felelte, akkor csinálod jól, ha megjelenik az első karikatúra rólad, ahol ostor van a kezedben, és kíméletlenül bánsz a játékosokkal. Hát, mondom, szép jövő vár rám.
Jöttek a felháborodott levelek
Dévényi Tibor, a Három kívánság műsorvezetője felidézte egy különleges kívánság történetét: „Írt nekem egy osztály, hogy Kovács Kokó István a fizikatanárral, Karcsi bácsival bokszoljon egy menetet. Ringbe is szállt vele, a gyerekek meg körbeállták. Mondtam Kokónak, hogy te majd árnyékbokszolsz, hiszen ez egy fizikatanár. Csak az a baj, hogy a profiknak komoly reflexeik vannak. Karcsi bácsi belelendült, erre Kokó is kiosztott egy balegyenest, mire feldagadt a feje szegény tanárnak. Az osztály meg kiabált, hogy »Nem baj Karcsi bácsi, nem baj!«”
Gálvölgyi János szerint ha lennének értékelhető műsorok, akkor ma is születnének paródiák. „Csakhogy mostanában az, ami elkészül, már olyan, mintha eleve paródia lenne.” Nem igazán volt egyébként olyan, mesélte, aki megsértődött volna, az Isaura-paródiából viszont „olyan botrány lett, hogy az nem emberi.
Mázsaszámra jöttek a levelek, hogy hol kellene minket kivégezni.”
Az idén a Televíziós Újságírók díjára jelölt sorozat nem csak a Spektrum képernyőjén követhető, aki szeretné, az a reklámmentes AMC Mikro felületén is megnézheti a teljes első és második évadot 2023. január 8-ig. A beszélgetéseket a második évadban is a népszerű fiatal youtuber, Trunk Tamás DABLTY, illetve infografikák teszik érthetőbbé a fiatal generáció számára.
(Borítókép: Egry Tamás)