Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyar csellista szólaltatta meg a virtuóz Wednesdayt
További Kultúr cikkek
A tavalyi bombasikerű koreai Netflix-sorozat, a Squid Game zenéjének feljátszásáért is felelős Budapest Scoring három éve dolgozott először Danny Elfmannel, Tim Burton – ha lehet így fogalmazni – „hivatalos” zeneszerzőjével, napjaink egyik legmeghatározóbb filmzeneszerzőjével.
A zenekarhoz 2022 elején érkezett egy megkeresés Burton produkciós cégétől, mint később kiderült, a Wednesday zenéjéhez kérték fel őket. A felvételek tavasszal kezdődtek, a sorozat zenéjén már Danny Elfmannel és Chris Baconnel együtt dolgoztak a Budapest Scoring tagjai. A zenéket természetesen Elfmanék írták meg, s a magyar zenészek szólaltatták meg a darabokat.
Semmi spoiler, de annyit azért érdemes tudni, hogy a sorozat főszereplője, Wednesday maga is csellista, így érthető, hogy rengeteg csellószóló van a sorozatban, amit Ölveti Mátyás csellóművész játszott fel. (A csellista mellett természetesen az egész zenekar, illetve a kórus is részt vett a felvételeken).
A stábnak volt egy saját csellistája Los Angelesben, aki az első szólót fel is játszotta ugyan, de a csapat rájött, hogy a magyaroknak van egy Matyijuk, így lecserélték az amerikai zenészt a mi csellistánkra
– mondta Sapszon Bálint, a Budapest Scoring alapítója.
Mindenre jó a cselló
„Mind a karakternek, mind magának a produkciónak van egyfajta komor hangvétele, ami néha fekete humorba, néha melankóliába csap át. Mindkét hangulat visszatükrözésére remek hangszer a cselló, nem véletlenül választották ezt Wednesday hangszeréül” – fogalmazott a csellista, akit rendkívül motivált, hogy ilyen neves zenészekkel és zeneszerzőkkel dolgozhatott együtt.
Hozzátette, Wednesday egyszerre rejtélyes és rejtőzködő, rengeteg titka van, de csodaszép karakterfejlődésen megy keresztül a (titkos) érzelmesség felé. A csellónak nagyon nagy a hangterjedelme, rengeteg karaktert el lehet vele játszani a férfi basszustól egy szolid női mezzo hangig, ezért illett a kislányhoz is.
A magyar zenészek online kommunikáltak Danny Elfmannel, aki szerintünk nagyon egyszerű és közvetlen ember, könnyű, mégis inspiráló volt vele dolgozni annak ellenére is, hogy csak virtuálisan volt jelen a stúdióban, és instruálta őket.
Matyi és Bálint szerint Elfman nem beképzelt, nem alakoskodó, igazán közvetlen és céltudatos szakember, aki az időeltolódás ellenére is profin végezte a munkáját.
A sorozatot azóta Golden Globe-díjra is jelölték, így az jó eséllyel kerül majd a Budapest Scoring által fémjelzett díjnyertes filmalkotások közé (mint a Squid Game vagy akár a négyszeres Oscar-díjas Élősködők).
(Borítókép: Ölveti Mátyás. Fotó: Németh Kata / Index)