Rudolf Péter elnézést kér a nézőktől

Nem tiszteletlenség, ha azt írjuk, hogy az előadás előtti percekben még a Pesti Színház női mosdójában is a labdarúgó-világbajnokság döntő tizenegyeseit nézte a közönség. Egyrészt kordokumentum, hogy az Egy szerelem három éjszakája című darab bemutatója a 2022-es katari vb végjátékára esett, másrészt maga az előadás is tele van fricskákkal és focis utalásokkal.

Amikor bemutatják Melittát (Nagy-Kálózy Eszter), dr. Szegilongi Lajos bíró (Hirtling István) feleségét, hozzáteszik, hogy nem hajadon, nej már, vagy amikor Viktor (Orosz Ákos) kijön egy világoskék-fehér csíkos törülközőben a fürdőszobából, és Argentínát emlegetve eksztázisba esik, nem lehet nem a futballra gondolni.

Kérdés persze, hogy mindez a továbbiakban is benne marad-e a produkcióban – mivel egyébként is tele van utalásokkal és improvizációval, könnyen lehet, hogy ezek az elemek egy idő után kiegészülnek, cserélődnek. Utalnak benne ifj. Vidnyánszky Attila korábbi rendezéseire, például az Ifjú barbárokra, amikor Bartók Béla a másik darabból megismert mozdulatokkal megy végig a színpadon, a Petőfi-idézetekkel bejön a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás, de elhangzanak internetes-mémes poénok is.

Ifjabb vidnyánszkys ötletparádé

Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy vidám darabbal van dolgunk, és nem hazudunk akkor sem, ha ezt mondjuk, pedig egyébként szörnyű dologról szól. Ahogy például a három barát bohóckodik a telefonban, többféle stílusparódiában előadva a Planta tea reklámját, az igazi ifjabb vidnyánszkys ötletparádé, miközben valójában megfeszülnek a fiúk, hogy eladják magukat és szellemi terméküket. Miért? Hogy a megszerzett pénzből megmentsék Bálintot (Ertl Zsombor) a háborútól és a biztos pusztulástól.

Az Egy szerelem három éjszakája ugyanis a második világháború alatt játszódik. Két fiatal, Júlia (Varga-Járó Sára e. h.) és Bálint éppen beköltözik egy lakásba, ahol elkezdhetnék a közös életüket, ahol könyvekkel veszik körbe magukat és csak a költészettel és a szerelemmel foglalkoznának, ám a baljós jelek egyre csak szaporodnak. Újabb és újabb furcsa alakok tűnnek fel a lakásban, akik vagy szintén ott laknak, vagy csak úgy bejönnek, hiába zárják be az ajtót, majd a sok-sok tiltás és a katonák felbukkanása után megérkezik a legrosszabb: Bálint behívója.

Végállomás a halál

Ezek után indul a megmentése akció, Viktor talál egy korrupt őrmestert, aki 600 pengőért hajlandó segíteni, de Bálintnak egyrészt nincs 600 pengője, másrészt nem várja el a barátaitól, hogy olyan dologért tegyenek erőfeszítést, ami őt bujkálásra, hazudozására kényszeríti, és egyébként is kétes a kimenetele, ezért hamarosan ő is ott zötyög a frontra tartó vonaton.

Miközben jót mulatunk például Hegedűs D. Géza (Menyhért), Lukács Sándor (Boldizsár) és a Kern András betegsége miatt a helyére beugró Rudolf Péter (Gáspár) poénjain, lassan körvonalazódik a fejünkben, hogy miről is van szó, miért is jött létre ez a bemutató.

Hegedűs D. Géza a bejövetelükkor elmondja, hogy azért nem vágatja le a szakállát, mert Lear királyt kell játszania, és el is mond belőle rögtön egy részletet, Rudolf Péter pedig közli, hogy neki itt sem kellene lennie, a közönség soraiból kellene néznie az előadást, a nézők egyébként is a nagy öregeket várják, ő meg csak kis öreg. Aztán a három királyok ott zötyögnek Bálinttal a vonaton (Rudolf Péter nevetve a sáljából olvassa a dalszöveget), és ne legyen kétségünk, mi a végállomás.

„Két fiatal szerelmes a háborút figyelmen kívül hagyva csak egymásért akar élni, de a kor közömbös az ember, a költészet, a szépség iránt, és elpusztítja őket” – írja a zenés dráma ismertetője, és eszünkbe jutnak a kárpátaljai fiatalok, köztük a darab rendezője, akik ugyanígy megkapták a behívójukat. A három királyoknak pedig aztán már nincs más dolguk, mint hogy elvigyék Bálint halálhírét a szerelmének.

Reményt keltő reménytelenség

Az előadás egyszerre visz minket vissza a korba, sőt, valami időtlen háborúba, ami lehet az első, a második vagy bármelyik háború, illetve a dalokkal, a táncokkal és a ruhákkal, micisapkákkal a 60-as évekbe, és tart minket pimasz utalásokkal, mémekkel a mában. A két fiatal franciás bájjal közlekedik a világban, két barátjuk, Sándor költő (Gyöngyösi Zoltán) és Károly költő (Horváth Szabolcs) olyanok, mint két elvarázsolt, de fifikás angol detektív pipával és szemüveggel, a katonák pedig németek.

Hirtling István ősz hajú, ősz szakállú Lala bíróként fenséges jelenség, Nagy-Kálózy Eszter a párjaként igazi díva: ahogy a magas talpú cipőben és abban a csillogó, egyszerre szűk és mozgást akadályozóan bő estélyi ruhában egyensúlyoz a színpad szélét jelentő párkányon vagy lép fel a radiátorra, az lenyűgöző, ahogy az elegáns mozdulatai és az éneke is az.

Mindehhez hiába tűnik kopárnak a lakás, ahol a darab játszódik, a színpad köré épített keret festői képekbe foglalja a jeleneteket, a színpad előtt játszó kalapos, micisapkás fiatal zenészek pedig élőben szolgáltatják a muzsikát, az előadás szerves részévé válva. Széthullik körülöttünk a világ, de amíg ilyen zenészek, ilyen fiatal alkotók mesélnek róla, addig ebben mindig van valami biztató, reményt keltő is.

(Borítókép: Dömölky Dániel)