József Attila verse, ahogyan még nem hallottuk
További Kultúr cikkek
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
- A Grammy-díj felé menetel egy magyar zenekar
- Megszökött otthonról, megjárta a földi poklot, de a legnagyobbak közé emelkedett
- Pogány Induló: Rákopogtattak a fejemre, hogy ez így már nem jó
A rövid dokumentumfilm betekintést enged Stark Ádám autizmus-spektrumzavarral élő előadóművész és szülei egy hétköznapjába. A fókuszba a versmondásra való felkészülés különleges módja kerül, amely során édesanyja, Judit – foglalkozását tekintve rajztanár –, aki a vers költői képeit rajzokká alakítja át, így segítve értelmezni és memorizálni fia számára a művet. A felkészülési folyamat és az előadó személyének mélyebb megismertetése által a kisfilm József Attila Imádság megfáradtaknak című versét is egészen új megvilágításban tárja a nézők elé.
A film rendezője, Visky Ábel 1987-ben született az romániai Bákóban, majd gyerekkorát az erdélyi Galambodon töltötte. 2010-ben elvégezte a kolozsvári Sapientia EMTE film-, fotóművészet, média szakát, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán az alapképzésen Szász János és Janisch Attila, a mesterképzésen Enyedi Ildikó volt az osztályvezető tanára. Jelenleg ugyanitt doktorandusz. Börtönben lévő apák és gyerekeik kapcsolatáról szóló, Mesék a zárkából című első egész estés dokumentumfilmjét számos hazai és nemzetközi fesztivál vetítette.
Megrendítő alkotás
A VerShaker produkció megbízásából, Kürti István operatőr és Zoltán Áron kreatív producer közreműködésével készült kisfilm az értelmi fogyatékkal élők képzéséről is beszél – felhívva a figyelmet a filmben is megjelölt MáSzínház munkájának fontosságára (ahol egyébként a főszereplő a Kontra Verona című előadásban látható 2023. január 28 és 29-én).
A filmben bemutatott versértelmezési és -memorizálási módszer azonban szélesebb körben jelenthet inspirációt. Erről G. Tóth Franciska gimnáziumi magyartanár írt a VerShaker blogjában:
Épp akkor kezdtem el tanítani József Attila költészetét 12.-es osztályomnak az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban, amikor lehetőséget kaptunk a VerShaker kisfilmjének megtekintésére. Itt a költő Imádság megfáradtaknak című versét Stark Ádám mondja el. A vers, Ádám, a szülei, az egész kisfilm alapötlete, a vágástechnika, a zenei aláfestés – így, együtt megrendítő
– írja a magyartanár, aki szerint ötletindító volt, ahogy Stark Judit lerajzolta a verset Ádámnak.
Provokálni a diákokat
„A kisfilmet látva arra gondoltam, kipróbálom, milyen rajzzal tanítani József Attilát. Közbeékelem, hogy 9. osztályos koruk óta próbálom megmozdítani, provokálni diákjaimat: jelmezes drámajátékokkal, múzeumpedagógiával, rendhagyó irodalomórákkal a MNM Babits Mihály Emlékházban, színművészek bevonásával, zenével, énekszóval, szerencsekerékkel, irodalmi játékokkal és sétákkal, örömpercekkel, amelyek egy-egy fontos versem, szövegem felolvasását jelentik.”
József Attila műveiről tanulva, beszélgetve G. Tóth Franciska felkérte tanítványait, rajzoljanak a költő verseihez. „Visky Ábel rendező és Kürti István operatőr kisfilmjének megtekintése után új szempontokat vontunk be a műelemzésbe. (...) Stark Judit verstanítási módszerét tanárként gondolva tovább olyan József Attila-óráim voltak az osztályommal, amelyek mintha összegezték volna oktatói munkám elmúlt évekbeli eredményeit. A vélemények közösségben való megosztását, a másikra való figyelmet, egymás gondolatainak tiszteletét és mindezzel együtt azt a múlhatatlan tudást és belátást, hogy a vers, az irodalom, a művészet mint meghatározó értékek, valóságok, konkrét formáló erővel bírnak, és összekötnek bennünket.”
A film a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, valamint a 8. Magyar Speciális Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában vett részt 2022-ben.