Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEzek a lovagok nemcsak szállítják, adják is a vért
További Kultúr cikkek
„A Vérlovagok csapata civil kezdeményezésként, 2020 késő nyarán indult el. Célunk az volt, hogy önkéntesen és térítésmentesen segítsük az ország sürgősségi vérellátási tevékenységét. Mivel mindannyian szenvedélyesen motoroztunk, szerettük volna a hobbinkat egy jó cél érdekébe állítani, és kihasználni a motorkerékpár előnyeit a gyors vérszállítás területén.”
Ez olvasható a Highlights of Hungary honlapján a Vérlovagokról, a 2021-es fődíjasról. Meg az is, hogy 2021 első felében kiterjesztették jelenlétüket az északkelet-magyarországi megyékre is, májustól a debreceni régióban is önkéntes Vérlovagok teljesítenek szolgálatot. Azóta már a budapesti kórházak vérellátásában is részt vesznek. Önkéntesként a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon – önkéntes tevékenységüket a közösség anyagi és erkölcsi támogatására alapozva végezik.
Országszerte utazik a vér
Időközben eltelt csaknem egy év, Sárvári Zsolttal, a Vérlovagok szakmai igazgatójával, ezzel a hatalmas termetű, ellenállhatatlan kisugárzású, mackós külsejű férfiúval beszélgettünk arról, mit jelentett csapatuk életében ez az elismerés, a Highlights of Hungary fődíja.
Hogy úgy mondjam, munkából érkezik, pontosabban éppen munka közben van. Hová is szállított vért?
Az óbudai Szent Ferenc Kórházba szállítottam vért.
Hogyan kezdődött a Vérlovagok története?
Pribil Sándor az alapító-ötletgazda, a Vérlovagok története vele indult el, és még a kezdet kezdetén csatlakoztunk hozzá négyen. Ezzel az ötfős társasággal kezdtük el a sürgősségi vérszállítást önkéntes alapon. Mi ugyan jól ismertük egymást, de teljesen különböző foglalkozásokat űzünk, a közös pontot az életünkben a motorozás szeretete jelentette.
De most autóval szállított, hiszen említette, hogy itt parkol lent a kocsija a szerkesztőségünk mögött.
Igen, ugyanis bármeddig is nyújtjuk a motoros szezont, ezt a szolgálatot az év minden napján el kell tudnunk látni. Már kezdetét vette a téliesítés. Ilyenkor pedig egyre gyakrabban találkozhatnak velünk az emberek az autóink volánja mögött.
Szóval egy motoros baráti társaságból lettek a Vérlovagok...
Így van. Sanyi, aki a fenntartó alapítványunk kuratóriumának az elnöke (Pribil Sándor – a szerk.), 2020-ban jelentkezett az Országos Vérellátó Szolgálatnál azzal, hogy hasznát vennék-e egy ilyen önkéntes szolgálatnak. Akkor azt mondták, kezdjük el, először csak hétköznapokon, aztán kiderült, hogy hétvégén is szükség lenne ránk. Hamar rá kellett azonban jönnünk, hogy a dolog nemcsak működik, de nagyon is szükség van rá.
Saját benzinnel?
A rövid válasz az lenne, hogy igen. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány a fenntartónk, így a mindennapi működésünkhöz szükséges forrásokat ez a szervezet biztosítja, mi meg persze a szabadidőnket rakjuk bele. Ugyanakkor sokan állnak kisebb-nagyobb összeggel az ügyünk mellé támogatóként, és ezek az adományok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy fedezni tudjuk a kiadásainkat.
Jelenleg hány főt számlál a lovagi kör?
Huszonhárman vagyunk önkéntesek, akik vérszállításra is alkalmasak, és további két fő marketinggel, kommunikációval, Facebookkal foglalkozik.
Kolléga a motoron
Biztosan vannak megható történetei...
Megkülönböztető jelzéssel akkor kérik a szállítást, ha valaki konkrét életveszélyben van. Akár baleset, akár betegség. Amikor sürgősségi esetben úgy érsz a kórházba, hogy az orvos kikapja a kezedből a vérszállítmányt, és rohan vele a műtőbe, akkor azért érzed, hogy van értelme annak, amit csinálsz. Ez persze elég ritka. És olykor az is előfordul, hogy a beteg, akinek a részére visszük a vért, kinyomozza, hogy kik vagyunk, felkeresi az embert, és megköszöni. Buch Tibor színművész is a csapatunkban volt, vele előfordult, hogy Székesfehérváron, fellépés közben ment oda hozzá egy anyuka megköszönni, hogy vitt neki vért.
Ön mivel keresi a kenyerét?
Képzelje, kollégája vagyok, autós, pontosabban motoros újságíró, az onroad.hu honlapot csinálom, emellett motoros és autós vezetéstechnikai tréningeket tartok. Mindkét elfoglaltságomat immár másfél évtizede űzöm.
Családos ember?
Öt gyerekem van, hét és 24 év közöttiek, jómagam 52 éves vagyok. A nagy fiam már visz vért! Ja és szinte valamennyien a Vérlovagoknál vért is adunk, nemcsak szállítunk.
Mennyiben változtatta meg az életüket a Highlights of Hungary fődíjának elnyerése?
Sokban. Nagyon váratlanul ért minket. Egyszer csak kaptunk egy e-mailt, hogy beválogattak a jelöltek közé. Nem is tudtuk először, hogy mi ez. Utánanéztünk, és megtudtuk, hogy ez egy igen komoly, jelentős elismerés. Nagy Anna, az egyszülős központ alapítója javasolt, aki maga is elnyerte a díjat, és a Highlights nagyköveteként tevékenykedik. Büszkén ki is raktuk a Facebook-oldalunkra, és olyan sokan szavaztak ránk, hogy a végén megnyertük a fődíjat! De nem akárhogy, hanem óriási fölénnyel.
A motoros vérszállítás egy hungarikum?
Nem, Angliában például a kisebb volumenű egészségügyi szállítások zömét önkéntesek végzik. Higgye el, kialakul egyfajta nagyon erős kötődés. A véradás és a vérszállítás tekintetében egyformán. Ha valaki egyszer átérzi, hogy egy apró fogaskerékként részese az életmentésnek, akkor annak érthető okokból részese is akar maradni.
Amikor megszólal a sziréna
De még nem mondta el, hogy miben változtatta meg az életüket a díj.
Az egyik az konkrétan a kétmillió forint, amit kaptunk. Annak a segítségével vettünk egy szuper motorkerékpárt, egy megkülönböztető jelzéses BMW R1250RTP típusú gépet, persze közönségdíjból nem jött volna ki, ezért a különbözetet a fenntartónk állta. Ez egy rendőrségi motor, a nevében a P a Police rövidítése. Érdekes a sztorija. Az alapítvány megrendelte a motort a BMW-gyártól, kifizette az előleget, de elfogyott a pénz. És ha nem nyerjük meg a fődíjat, akkor nem tudtuk volna elhozni... Időközben már beleraktunk 12 ezer kilométert. Mondanom sem kell, hogy a csapaton belül egy valódi kedvenc lett. Ez nem csoda, hiszen remek a láthatósága, és a 125 decibellel szóló szirénát is egyértelműen meghallják az emberek.
És a másik változás?
Annak, hogy megnyertük a közönségszavazást, elterjedt a híre, nagyon jó pedigrével rendelkezünk. És idén először lettünk jogosultak az szja egy százalékára. Csaknem 29 ezer szervezet volt jogosult az országban ezekért az egy százalékokért idén, és mi a hírünknek köszönhetően az 53. helyen végeztünk, sikerült 21 millió forintot gyűjtenünk, ami egyfajta létbiztonságot ad. Legalább tudunk tankolni, ugyan nem a hatósági, hanem a piaci áron. Ja, és azt feltétlenül írja bele a cikkbe, hogy a Vérlovagok örömmel veszik bármely magyarországi egészségügyi intézmény megkeresését! Ha tehetjük, mindenkinek segítünk, és ennek jegyében mi is elfogadunk mindennemű segítséget.
(Borítókép: Sárvári Zsolt. Fotó: Nagy Tamás / Index)