Megváltoztatta a világot egy rajzfilmmel, amely a felnőtteknek tanítja a legtöbbet

Miért ülünk le megnézni egy filmet? Miért ragad meg bennünk egy történet? Hogyan tud megváltozni a világról alkotott képünk egyetlen este alatt? Mind olyan kérdések, amelyekre a legnagyobb filmrendezők sem tudnak univerzális választ adni, mégis erre törekednek.

Az animációs filmekről sokáig az volt a közítélet, hogy gyermekeknek szóló tartalmak, szabadidős programok, a világban mégis akad néhány olyan rajzolt történet, amely olyan örök érvényű igazságokat tartalmaz, amelyek a mindennapi létünk hajtóelemeit öltöztetik új köntösbe. Nem szeretünk mindennap morális dilemmákkal szembenézni, mégis van abban valami leírhatatlan, amikor egy gyerekeknek készült alkotás olyan kérdésekkel szembesít minket,

Ennek a műfajnak feledhetetlen alakja és mestere a japán rajzfilmkészítés atyja, Hayao Miyazaki – vagy a magyarhoz hasonló keleti névsorrendet alkalmazva Miyazaki Hayao. Az 1941-ben született alkotó január 5-én ünnepli 82. születésnapját, ennek alkalmából felelevenítjük életművét, pályáját és néhány feledhetetlen alkotását, amelyek nem csupán a japán animációs kultúrát határozták meg a gyökereiben, hanem az egész mai nyugati filmkészítést.

Egy komoly anya féltő tekintete

Miyazaki egy négygyermekes család másodszülött fia. Édesapja, Katsuji Miyazaki a testvére által alapított Miyazaki Airplane igazgatója volt, amely a második világháború alatt gyártott repülőgép-alkatrészeket. A cég sikere jómódban tartotta a családot, Katsuji Miyazaki előszeretettel vásárolt festményeket, műalkotásokat, amelyekkel a vendégeit szórakoztatta. Ennek ellenére a háborúban, amikor a frontra akarták volna küldeni, parancsnokának azt mondta, hogy nem kíván fegyvert fogni, mivel felesége és kisgyermeke van, akikről gondoskodnia kell, ezért hűtlenség vádjával felmentették a katonai szolgálat alól.

Miyazaki édesanyja, Yoshiko – akiről több karaktert is mintázott későbbi műveiben – sem számított a klasszikus értelembe vett feleségnek. Intellektuális és szigorú nőként írta le őt a rendező, mégis vele ápolta a legközelebbi kapcsolatot. Yoshiko takarékos, az elveivel és világnézetével nem egyező társadalmi normákat megkérdőjelező nő volt, akinek általános felfogása alapjaiban határozta meg fia látásmódját és művészetét.

híres mangarajzoló szeretett volna lenni, bár kezdetben sokat küzdött az emberek kézzel való megalkotásával. A filmek világa is csábította, és ezen a szerelmen apjával osztoztak, akivel gyakran jártak vetítésekre. Az animációval első pillanatra elválaszthatatlan kapcsolata lett, amikor megnézte japán első egész estés, színes animációs filmjét, a Hakujadent. A film szakmailag és érzelmileg is nagy hatással volt rá, elsodorva őt a filmkészítés rajzolt világa felé. Bár az egyetemen gazdaságpolitikát tanult, időről időre visszajárt középiskolás művészettanárához, akinek a műhelyében rajztudását fejlesztette, miközben a politikáról és az élet dolgairól értekeztek.

Egyetem után a Toei Animationnél kezdett el dolgozni, ahol animációs és rendezői ismereteket kezdett elsajátítani professzionális környezetben. Innen 1971-ben az A-PRO-hoz, 1975-ben pedig a Nippon Animationhöz igazolt. Végül 1979-ben a Telecom Animation Filmhez ment, ahol már rendezői feladatokat is ellátott, valamint új alkalmazottak képzésében is részt vett. Itt kezdett először nagyobb volumenben is saját ötleteket kidolgozni, amelyek fokozatosan egyre több elismerést kaptak, ennek csúcspontja a Nauszika – A szél harcosai című animációs film volt.

Az anime nemzetközi siker

1985-ben alapította meg alkotótársaival a híres Ghibli Stúdiót, ahol később a legnagyobb alkotási születtek. Az első film, amely innen gurult ki, a Laputa – Az égi palota volt, ez volt 1986-ban a legnagyobb bevételt elérő animációs film Japánban, ami megalapozta a stúdió szakmai és anyagi hátterét is. Miyazaki következő alkotása, a Totoro már másfajta fogadtatásban részesült. Bár a film mára kultklasszikusnak számít, és a kritikusok is méltatták – főként az ember és a természet közti kapcsolatot kiemelő tematikájáért –, a mozikasszáknál nem ért el nagy sikereket. A kísérőtermékek magas eladási száma képes volt ezt ellensúlyozni,

Több köztes projektet követően 1977-ben megjelent Miyazaki és vele a Ghibli Stúdió első olyan filmje, amely kétségkívül beemelte őket a filmtörténelem és a nemzetközi filmszcéna színpadára: A vadon hercegnője. Ez volt az első olyan animációs film, amelyet Japánban az év filmjének választottak. Technikáját tekintve itt kezdett el Miyazaki igazán kísérletezni a számítógépes animáció világával, ettől függetlenül óvatosan bánt ezzel a témával, mert sosem akarta, hogy a kézi rajzolást ez bármilyen szinten is gyengítse. Japánban végül hatalmas sikert aratott a film, és ez volt az első Ghibli-alkotás, amelyet amerikai mozikban is bemutattak – ahol sajnos elég gyengén teljesített.

A nemzetközi sikert a 2001-es Chihiro szellemországban hozta meg, nemcsak a stúdiónak, de Miyazakinak is. A film inspirációja egy egyszerű családi nyaralás volt, ahol öt tíz év körüli kislány gyűlt össze, Miyazaki pedig rájött, hogy bár csinált nagyon kicsi gyerekeknek szóló történeteket, és az idősebb nemzedéket szórakoztató meséket is, nincs igazán olyan elbeszélés a tarsolyában, amivel ezt a generációt meg tudná fogni. Ekkor kezdett el kutatni, feltérképezni, hogy mi is érdekelheti a tizenéves gyerekeket, és ráébredt arra, hogy 

ezért úgy döntött, hogy ő egy ilyen karaktert fog megalkotni.

A Chihiro szellemországban lett végül a Ghibli és Miyazaki legsikeresebb alkotása, amelyet azóta is a világ legnagyobb filmremekei közé sorolnak. Bár a történet eredetileg a gyerekeket célozta meg, olyan napi aktualitású, kemény témákat feszeget, mint a kapzsiság, a társadalmi fejlődés és a pusztítás viszonya, a fogyasztói társadalom vagy a klasszikus kultúra modern kori szerepe.

2016-ban a BBC szakértőkből összeállított zsűrije a XXI. század negyedik legmeghatározóbb alkotásának nevezte a művet, a The New York Times pedig a század második legjobb filmjének titulálta 2017-ben. Közel 400 millió dolláros bevételével minden idők legsikeresebb japán filmje volt, míg 2020-ban a Demon Slayer-sorozat meg nem előzte a mozikasszáknál.

Chihiro határokon túl

A film kultúrtörténeti szempontból is jelentős, mivel meghaladta azt a széles körben elfogadott tényt, hogy az animáció csak gyerekeknek szóló műfaj. A Time szerint ezenfelül olyan kulturális határokat is felülírt, amelyek addig kontinentális alapon választottak el egymástól művészeti világokat, ezzel minden idők egyik legmeghatározóbb műalkotásának számít. Susan Napier, a Tufts University professzora úgy értelmezte az Oscar-győzelmet, mint jelzést arra, hogy az addig gyerekesnek nevezett animációs alkotások képesek komoly, generációkon átívelő gondolatokat és művészeti értéket közvetíteni.

A SoraNews 24 2016-ban idézett egy levelet, amelyben a film egyik kulcsjelentét elemzik a Ghibli Stúdió munkatársai, amikor a főszereplő szülei mohóságukban disznóvá változnak. Úgy magyarázzák, hogy Chihiro szüleinek átváltozása azt szimbolizálja, hogy egyes emberek mohóvá válnak. A nyolcvanas évek japán buborékgazdasága (fogyasztói társadalom) idején voltak emberek, akik „disznóvá váltak”, és ezek az emberek még mindig nem jöttek rá, hogy mi történt velük. Ha valaki egyszer disznóvá válik, nem tér vissza emberi mivoltába, hanem fokozatosan elkezd „disznótestet és -lelket” ölteni. Ezek az emberek azok, akik azt mondják, hogy „recesszióban vagyunk, és nincs elég ennivalónk”. Ez nem csak a fantáziavilágra vonatkozik. Talán ez nem véletlen, és az étel valójában egy analógia, „csapda az eltévedt emberek befogására”.

Ez Miyazaki következő filmjeire is – mint A vándorló palota vagy a Szél támad – jellemző volt, amelyek egyszerre szórakoztatták a gyerekeket látványvilágukkal, páratlan fantáziavilágukkal, miközben olyan morális problémákra világítottak rá, amelyekkel még a felnőtt filmnézők sem szeretnek szembenézni a mindennapokban.

Miyazaki filmvilágra gyakorolt hatása kérdésen felüli, amit olyan filmes személyiségek is elismertek már korábban, mint James Cameron, Guillermo del Toro, Wes Anderson vagy Steven Spielberg, akik inspirációs forrásként nevezték meg a japán alkotó látásmódját, gondolkodását és műveit. A Pixar és az Aardman Studios is példaképként tekint Miyazaki munkásságára, amelyet maga a Disney is elismer: a cég részt is vállalt a Chihiro szellemországban amerikai szinkronos verziójának elkészítésében és terjesztésében is.

A győzelmét ünneplő Oscar-gálán utólagos elmondása szerint Irak lebombázása miatt nem vett részt, ezzel tiltakozva a pusztítás ellen. Bírálta a terroristaszervezetek szándékos provokációját, az USA több cégének gazdaságpolitikai megfontolásait, Donald Trumpot, Hillary Clintont és a brexitet is. Nyilatkozatai hazájának vezetőségét sem kímélték. 2013-ban Szhinzo Abe japán miniszterelnök háborús gondolkodásmódját és politikai törekvéseit kritizálta, akiről úgy fogalmazott a The Japan Timesban, hogy csupán „nevet akar hagyni a történelemben, mint egy nagy ember, aki újraértelmezte az alkotmányt”, miközben a törekvései szánalmasak.

A modern animékről és a fogyasztói társadalomról is élesen fogalmazott még 2014-ben, ami talán egész életének mottója is lehetne:

Ha nem töltesz el időt azzal, hogy valódi emberekre figyelj, akkor nem tudod ezt csinálni, mert sosem tapasztaltad meg. Vannak, akik egész életükben csak önmagukkal foglalkoznak. Szinte az összes japán animáció úgy készül, hogy alig vesznek alapul megfigyeléseket valós emberekről... Olyanok készítik ezeket, akik nem bírnak más emberekre figyelni.

Hayao Miyazaki nem csupán a japán, hanem az animációs filmek teljes világának feledhetetlen és megkerülhetetlen alakja, akinek művészeti hagyatéka meghatározó a filmgyártásban és az univerzális kultúrtörténetben is. Hagyatéka velünk él, üzenete pedig életünk minden napján aktuális és igaz.

(Borítókép: Hayao Miyazaki 2014. november 8-án. Fotó:  Frazer Harrison / Getty Images)