„Napok óta a nagybeteg Morcsányi Gézára gondoltam”

Tóth Krisztina ezt írta Morcsányi Gáza halálára: „Köszönöm, hogy ismerhettelek. Örökre hiányozni fog a mosolyod, az iróniád, a hangod. A végtelen, szerény okosságod. Szerettünk, szeretünk.”

Szabó T. Anna egy versét osztotta meg a legendás szerkesztő, kiadóvezető emlékére: „Felriadni az éjjel közepén, / telefont nézni, látni a halálhírt. / Huszonöt évig ismerhettem. Szép volt. / Érzékeny, okos és egyenes ember, / a szeme mindig csillog, iróniává / transzponálja a feszültségét, vibrál, / pedig elegáns, halk, humoros, mégis: / mintha folyvást csak befele figyelne / egy bonyolult, indázó-vad zenére, / ami nem hagyja, űzi, hajtja, őrli (...)”

„Napok óta a nagybeteg Morcsányi Gézára gondoltam, többször fel is ébredtem emiatt, és most tényleg megtörtént – írja Szabó T. Anna. – Írtam, és ahogy közeledett a hajnal, Kosztolányi jutott eszembe, a Hajnali részegség rácsodálkozására csodálkoztam rá (…) és Esterházy jutott eszembe, ahogy Morcsányival beszélget, és az egész élet zenéje, áradása, hogy vajon kiegyenlítődik-e a jó meg a rossz.”

A csata, amit most vív

Grecsó Krisztián Morcsányi Géza hetvenedik születésnapjára írt köszöntőjét tette ki, amely annak idején az Élet és Irodalomban jelent meg:

„Kategorizálhatatlan, nagy entellektüel. Sármos és szorongós, tudatos és metszően okos. Depresszióra hajlamos. Vérlázítóan ösztönös ember, és a zsigerekig természetes, bájos, udvarias és figyelmes. Gyöngéd. Abban a közegben, ahol ő alkot, ezen utóbbiak kérészéletű, ritka tulajdonságok. Suhancban látni ilyen tisztaságot, esetleg. (...)

Le merjem-e írni róla, hogy ő az egyetlen önazonos, hiteles magyar értelmiségi? Le merem, mert nem oktat majd ki, szelíd hangon, szórakoztatóan mondja el a telefonban, ez miért nem igaz, sok, tömény és füstös. És hogy ő ezt nem szereti. Az afféle írós, színészes, rendezős túlzásokat. És ez az első gyönyörű Morcsányi-paradoxon. Hogy ő ezt általában és mindenestül ki nem állhatja, gyűlöli a magakellető fontoskodást, a törleszkedést, a sznobizmust. (…)

Ha egy számára fontos szerző leadott egy kéziratot, arra két napon belül érdemben, alaposan reagált, akkor is, ha ötszáz oldal fölött volt a szöveg. És az a második gyönyörű Morcsányi-paradoxon, egyszerűen érthetetlen, hogy van erre ereje, ideje, ennyire sokaknak ilyen fontos lenni. (…)

Géza majdnem 360 fokban tud rálátni az alkotói világra. A harmadik Morcsányi-paradoxon az, hogy honnan tudja mindezt egy pestimrei fiú, aki közgazdásznak készül, és aki bár korán otthagyja a számok világát, a számok nem hagyják cserben őt, a legnagyobb alkotói alázat közben sem felejtette el soha a felelősséget, amit a piac, a megváltozott környezet diktált.”

Grecsó megemlékezett Morcsányi Géza filmszerepéről is, szerinte a Testről és lélekről tökéletesen illeszkedik a pályájába. „Azt kérte tőle a rendező, Enyedi Ildikó, hogy ne színészkedjen. Legyen önmaga. Legyen egy higgadt, szomorú igazgató, ahogy majdnem egész addigi életében (igaz, nem egy könyvkiadóé, de hús-hús). Mivel ő csak az tud lenni, aki, és a mélabú is mindig szép útitársa volt, hát megadta magát. És a filmvilág is neki(k).”

„Szurkolok neki, tiszta szívemből. A csata, amit most vív, mindenkitől idegen, tőle is az. De ő ezt is éppen olyan elegánsan, diszkréten és illedelmesen csinálja, amilyen finom ember minden egészséges sejtjében. És ez garancia” – írta Grecsó a hetvenedik születésnapján.

Morcsányi-időszak 

Nyáry Krisztián Morcsányi Géza kiadóvezetői munkásságát emeli ki: „Az ezredforduló környéki két évtized magyar irodalma teljesen másként alakult volna nélküle. Ha lesznek hazai irodalomtörténészek ötven év múlva is, akkor Magvető-korszakról vagy Morcsányi-időszakról fognak értekezéseket írni.

Kazinczy Ferenc, Toldy Ferenc, Bajza József, Gyulai Pál, Kiss József, Osvát Ernő, Sárközi György vagy Réz Pál mellett vitathatatlanul ő volt az egyikük – írja Nyáry Krisztián. – Ezek az irodalmárok nagyon különbözőek voltak, mást csináltak és különbözően fogták fel a szerepüket – az viszont közös volt bennük, hogy semmi más nem érdekelte őket, mint a leírt betű, csak ennek alapján ítéltek. Tehetségeket fedeztek fel, életműveket gondoztak, alkotókra irányították generációk figyelmét. Olykor tévedtek is, de összességében irodalmi korszakot teremtettek. Hatásuk az ízlésükön, a kíváncsiságukon és az irodalom iránti olthatatlan rajongásukon alapult.”

Nyáry Krisztián szerint a kilencvenes évek közepétől a 2010-es évek közepéig terjedő időszakban születő irodalmi műveket még sokáig fogjuk Morcsányi Géza szemüvegén keresztül olvasni. „Az általa vezetett Magvető azért élte túl a rendszerváltást követő nehéz éveket, mert szilárdan hitt benne, hogy az irodalmi minőség és a piaci környezet összeegyeztethetőek. Több száz szerző több ezer művének impresszumában a minőség védjegyeként szerepel a neve. Ennek az elképesztő mennyiségű és minőségű munkának jelképes csúcspontja, ahogy a stockholmi díjátadóig vitte rajongásig szeretett szerzőjét. 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere pedig ezt írta ki: „Elhunyt a budapesti értelmiség sokszínű, nagy tehetségű és megkerülhetetlen alakja, hetvenévesen elment Morcsányi Géza. A Budapestért-díjjal is kitüntetett Jászai-díjas dramaturg, fordító, egyetemi tanár és könyvkiadó egyetlen szerepében színész minőségében is különlegeset alkotott: ő volt a Testről és lélekről című csodálatos film egyik főszereplője. Nélküle a magyar irodalmi és színházi élet sokkal szegényebb lenne. Most pedig Budapest és Magyarország lett szegényebb egy teremtő gondolkodóval.”

(Borítókép: Morcsányi Géza dramaturg és műfordító, Enyedi Ildikó rendező és Borbély Alexandra színésznő a Testről és lélekről című filmjük bemutatója alkalmából tartott fotózáson a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. február 10-én. Fotó: Guillaume Horcajuelo / MTI / EPA)