Először nevetünk, aztán elkezdünk borzongani

Zoltán Áron, a Vígszínház színművésze volt ezúttal az arútluK podcast vendége. Elmesélte, hogy a versmondás nagy felvirágzása az 1960-as, ’70-es évek tájékára tehető. A témában legutóbb Gáti József írt tankönyvet, azelőtt Ascher Oszkár, őelőtte pedig Ódry Árpád tette ezt, de a versmondás stílusa sokat változott az idők folyamán.

„Amit Ódry csinált, az ma sok szempontból inkább vicces, mint komolyan vehető, de ha meghallgatjuk Ady Endre Sírni, sírni, sírni című versét az ő előadásában, akkor először nevetünk, aztán elkezdünk borzongani.” Megjegyezte, hogy Gáti tanítványa Hegedűs D. Géza volt, aki pedig az ő mestere.

Hegedűs D. Gézától kaptam meg azt, ami az elmúlt évszázadokban érlelődött a magyar előadó-művészet versmondás kategóriájában.

Minden vers más, mindegyik önálló univerzum, nincs általános képlet, fogalmazott. Hozzátette: minden művel el kell tölteni bizonyos időt. Amíg az egyikkel éveket, addig a másikkal napokat vagy órákat, és a belefektetett idő után a vers szépen megnyílik a versmondó számára.

A 31 éves színész nagy problémának tartja, hogy az előadóművészek nem igazán szánják rá a megfelelő időt, hogy átadják magukat a versnek, ezért amikor a VerShaker című műsorába meghív egy vendéget, mindig arra kéri, hogy olyan verssel érkezzen, amit már régóta tud. Hiszen amit újra és újra elővesz, annak előadása önazonosabb lesz, és az esetleges manírok is lekerülnek róla.

A beszélgetés alatt szóba került, hogy a mostani, harmincas színészgeneráció pályafutása nem mindennapi módon kezdődött. A Vígszínház fiatal alkotói Marton László ügyét, halálát, az igazgatóváltást, Eszenyi Enikő távozását, az SZFE történetét, a Covid miatti lezárásokat is megélték, ahogy jelenleg a rezsiválságot is. Arra a kérdésre, hogy a társulat és ő személyesen hogyan éli meg az elmúlt évek történéseit, így felelt: 

Ritkán tudjuk mélyen megbeszélni a témákat. A gazdasági helyzet miatt éjfélkor el kell hagyni a Vígszínház épületét, így a színház büféjében sem lehet maradni

– mondta.

Megjegyezte, hagyományosan fontos dolog, hogy egy előadás után a társulat tagjai ott maradjanak a büfében. Nem az alkohol miatt, hanem mert ilyen dolgokról kellene beszélniük. „Az a feladatunk, hogy ezeket a témákat úgy tálaljuk a széles közönségnek, hogy valamiféle megoldás felé tendáljunk. Nem mondunk választ, de egy jól feltett kérdés már fél megoldást jelent. De ehhez rengeteget kell beszélgetni” – mondta.

Nagyon sok a kibeszélnivaló, és egyre több lesz. Olyan, mintha ennek sosem lenne vége. Picit már úgy érzem, félig muszáj leeresztenem a rolót, hogy kizárjak dolgokat, mert ennyi mindenre nem lehet és nem is kell folyamatosan reagálni, különben szétforgácsolódom

– magyarázta a Vígszínház színművésze.

A podcastban szó esik még:

• a kreatívproduceri munkáról
• az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Egy szerelem három éjszakája című előadásról
• és a VerShaker 2023-as terveiről, programjairól is.

Ha lemaradt volna az előző arútluK podcastról, amelyben Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók rádió műsorvezetője mesélt, itt hallgathatja meg.

(Borítókép: Zoltán Áron. Fotó: Kaszás Tamás / Index)