Addig halogatsz, amíg egy kórteremben találod magad, és elmúlik feletted az életKollarikék idestova öt éve dolgoznak a Zukor és Fox életéről szóló egész estés mozifilm előkészítésén. A film gyakorlatilag Hollywood eredettörténete lesz. A két alkotóval a tollukból, szerkesztésükben megjelent könyvekről és a készülő filmről beszélgettünk. Szó került:
Jól sejtem, hogy a könyvek és a kisfilm megjelenéséig Zukorról és Foxról sokkal többet tudtak Amerikában, mint nálunk, némi túlzással odakint sztárok, idehaza ismeretlenek voltak?
Kollarik Tamás: Sajnos ez még mindig így van, ezen szeretnénk változtatni. Mintegy húsz éve kezdtem foglalkozni ezzel a témával, még 2004-ben hoztuk haza Egri Lajos korszakos könyvét, A drámaírás művészete című angol nyelvű munkát, amely túlzás nélkül minden idők egyik legnagyobb hatású filmes szakkönyve. A szakmában sokan a filmírás Bibliájának hívják, és hatását ismerve nem is alaptalanul.
Még 2008-ban adtuk be a témában az első filmes pályázatunkat hosszú anyaggyűjtés után a magyar Mozgókép Közalapítványhoz, amelynek a címe: Magyarok Hollywoodban, megegyezett a mostani programunkkal.
Azt a pályázatunkat akkor elutasították,
de nem adtuk fel, szerencsés találkozásunk Sándorral a 2010-es évek első felében felgyorsította a munkát. Ugyan először közös filmjogi kurzusokon dolgoztunk, órákat tartottunk az SZFE-n, a METU-n, majd a MOME-n, de már itt is foglalkoztunk a nagy magyar alkotók hagyományával. Önnel is a MOME-n találkoztunk először Csupó- és Rófusz-mesterkurzusainkon.
Bár ez nem a reklám helye, de életre szóló élményt jelentett a találkozás ezekkel az animációs filmes óriásokkal.
Kollarik Tamás: Ferencet két évtizede és Gábort is hosszú évek óta ismerem, sőt, talán mindkettejüket barátomnak is mondhatom, de ma is nagy élmény minden találkozás és beszélgetés. Mindketten nagyon sokat segítenek a munkában, a tervezett filmünkben, azt gondolom, a legjobbakat igazoltuk. Támogatnak minket a hollywoodi magyar örökség feltárásában, és értő módon segítik a nagy filmes magyarok emlékezetének hazai feltámasztását. Így volt ez Zukor és Fox esetében is.
Törvényszerű volt-e, vagy véletlen, hogy ennyi kreatív, kalandvágyó zseni bukkant fel szinte egyszerre Magyarországon a XIX. század vége felé, akik aztán nekivágtak Amerikának, és meg sem álltak Hollywoodig?
Takó Sándor: A századforduló környékén milliók vándoroltak ki Közép-Európából, az Osztrák–Magyar Monarchiából. Természetesen nem mindenki lett filmmogul, sőt még egyszerű milliomos sem, de van, akinek sikerült. Zukor Ricsén, a Bodrogközben, Fox Tolcsván, Zemplén vármegyében született az 1870-es években, mindketten zsidó származásúak voltak. Akkor indult az életük, amikor még nem létezett a film, tehát biztosan nem azzal a szándékkal indultak, hogy nagy producerek lesznek, hiszen még a szót sem ismerhették.
Ők tudtak angolul?
Takó Sándor: Zukor tizenöt évesen, negyven dollárral a belső zsebébe varrva ment ki Amerikába, egy szót sem beszélt angolul, Fox más kávéház, ő kilenc hónapos korában került a tengerentúlra, ő odakint szocializálódott, bár ő is New York magyar negyedében nőtt fel, és persze tökéletesen beszélt magyarul. Fox egyébként Fried Vilmos néven született Tokaj-Hegyalján, és mindössze hat évvel fiatalabb, mint Zukor. Fox később édesanyja német eredetű nevét vette fel, a Fuchsot, és később ebből lett a Fox név – mindkettő rókát jelent –, amely világmárka is lett. Nyitottak és kreatívok voltak, villámgyorsan reagáltak a változó körülményekre, talán ez is volt a sikerük alapja.
Mondhatjuk, hogy a filmipar legnagyobb hatású újítói voltak?
Kollarik Tamás: Nemcsak újítói, hanem inkább teremtői. Nem mintákat másoltak, nem trendeket követtek, hanem új struktúrát teremtettek. A filmipar felépítőiről beszélünk, ők az amerikai álomgyár részbeni létrehozói. A legtöbben Foxot tartják a hangosfilm atyjának, Zukor pedig a sztárkultusz kitalálója, sőt az első egész estés filmbemutató is a nevéhez köthető, amelybe a saját pénzét, 40 ezer dollárt fektetett be. Ahogy önéletírásában megfogalmazza, kockázatos vállalkozás volt, nem lehetett tudni, hogy „a szegényházba vagy a bolondok házába kerülök”. De az első Oscar-díj-átadón, 1929-ben már mindkettejük stúdiójának filmje aranyszobrot hozott, sőt 1949-ben Zukor mint az amerikai játékfilm atyja kapott Oscar-díjat.
Zukor és Fox nem csak itthon világhírű, nem csak az Attila út és a Kiskörút között világsztár. Amit létrehoztak, az az elmúlt száz évben itt volt, és itt van velünk, egyre erősebb hatást kifejtve. Ma úgy fogalmaznánk, hogy a korszak legnagyobb hatású kulturális és szórakoztatóipari innovációját hozták létre, amelynek eredménye Nemeskürty István szavaival „az elmúlt száz év legnagyobb hatású találmánya az emberiség jövőjének, szellemi és esztétikai világképének alakítására”.
Mi volt az első lépés?
Takó Sándor: Üzletet kerestek, így találtak a mozgóképre. Az 1900-as évek elején a film egyetlen tekercs volt. Öt-, maximum tízperces mozgóképetűdöket lehetett nézni pár centért az erre kialakított helyeken, először úgynevezett kukucskálógépeken, később ötcentes vetítőhelyeken, a nickelodeonokban. Zukorék ebbe fektették az addig megkeresett pénzüket. Ekkor még az volt a hiedelem, hogy senki sem ülne végig egy hosszabb, egész estés filmet, és ahogy Tamás mondta, Zukor volt az, aki az első hosszú filmet bemutatta az Egyesült Államokban, a nickelodeon bizniszben megkeresett 35 ezer dollárját fektette ebbe. Ez volt az Erzsébet királynő, amelynek főszerepét a francia színpadi sztár, Sarah Bernhard játszotta. Ennek a filmnek a bevételéből hozta létre saját filmgyártó vállalatát, amelyet már úgy ismerünk, hogy Paramount Pictures.
Kollarik Tamás és Takó Sándor évekkel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét. A két filmes szakember két legendás stúdióalapító, Adolf Zukor és William Fox, majd minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője, a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós önéletírását, továbbá Hubai Gergely Zene: Miklós Rózsa című szakkönyvét szerkesztette és jelentette meg magyarul.
A sorozat Egri Lajos A drámaírás művészete című könyvének publikálásával indult, amelyet Kollarik még 2004-ben hozott haza, és Köbli Norbert forgatókönyvírót kérte fel a fordításra. A sorozat koronáját A Pannónia stúdiótól a hollywoodi csillagig című könyv megjelenése jelentette, amely Csupó Gábor animációsfilm-rendező és -producer páratlanul izgalmas életét és pályafutását mutatja be.
Adolf Zukorról, a Paramount Studio alapítójáról és William Foxról, a Twentieth Century Fox létrehozójáról már készítettek egy húszperces interjú-összeállítást neves szereplőkkel (Rófusz Ferenc, Gera Marina, Sándor Pál) a magyar–amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulójára a Külügyminisztérium és a New York-i Liszt Intézet felkérésére.
A Nickelodeon egy amerikai gyerekcsatorna neve is, olyan, mint a Cartoon Network.
Takó Sándor: Igen, amely a Nickelodeonról, az ötcentes moziról kapta a nevét. Zukor és Fox valóban struktúrateremtők és mintákat felépítő zsenik voltak, de ilyen volt Rózsa Miklós is a filmzene területén. Kevesen tudják, de tizenhétszer jelölték Oscar-díjra, ebből háromszor meg is kapta, többek között a Ben Hur, A dzsungel könyve és A bagdadi tolvaj zenéjét szerezte. Minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője, csak John Williamsszel és Ennio Morriconéval lehet egy napon említeni. Biztos helye lenne a filmzeneírók Hall of Fame-jében, sőt, alapító tag lenne.
Nála is rendkívül erős maradt a magyar kulturális gyökere, a palóczenét és a pentatonos magyar hangzásvilágot is felhasználta a filmzeneírásban. Igazi úttörő volt, a nevéhez kötődik az első filmzenealbum kiadása is. Rózsát 1988-as halálakor John Williams, a Star Wars és más ikonikus hollywoodi filmek komponistája úgy búcsúztatta mint minden idők legnagyobb zeneszerzőjét.
Na és Janovics Jenő? Merthogy róla is jelentettek meg könyvet.
Kollarik Tamás: Sándor a kiadó, én voltam az ötletgazda, de kiváló kolozsvári szakemberek, Zágoni Bálint, Zakariás Erzsébet és Ferenczi Szilárd nélkül, ahogy a Magyar Filmarchívum kiváló kutatója, Balogh Gyöngyi munkássága nélkül nem lenne ez a könyv. Janovics Jenő lenyűgöző személyiség, tanulságos életúttal, megérint és sok tekintetben mintát mutat. 1872-ben született Ungváron egy ötgyerekes szegény magyar zsidó családba, azonos évtizedben Zukorral és Foxszal. Az ő útja Budapestre vezetett, ahol színészetet tanult, majd utána miskolci és szegedi kitérőkkel Kolozsvárra került.
Vagyon nélkül, egy kofferral érkezett meg Kolozsvárra, ahol a Nemzeti Színház színésze lett. Eltökélten lépegetett egyre feljebb a színházi ranglétrán, elvégezte a francia szakot a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen, majd ő lett a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója. Nyitott és új utakat kereső alkotó volt, felfedezte a filmet, felhasználta a mozgóképet a színpadon, majd 1913–1914-ben, ma úgy mondanánk, francia koprodukcióban elkészítette a Sárga csikó című alkotást, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar filmje lett. Janovics azt mondta, „öt világrész számára, 137 példánnyal” forgalmazták, még Japánba is eljutott a film.
Hatalmas szakmai és pénzügyi siker volt, Janovics Kolozsvár legvagyonosabb polgárai közé került, majd 1914 és 1918 között filmstúdiót épített, és közel hatvan némafilmet készített, Korda Sándor és Kertész Mihály dolgozott nála.
Utóbbit Michael Curtiz néven ismeri a világ, több mint hatvan filmet készített az Egyesült Államokban, többek között a világ egyik legismertebb filmjének, az 1942-ben Oscar-díjat kapott Casablancának a rendezője. Korda Sándort Sir Alexander Korda néven ismerik, az angol filmgyártás egyik legnagyobb alakja lett, lovaggá ütötte az angol uralkodó a filmgyártás területén végzett tevékenységéért, először a világon. Egyébként mindhárom Korda fivér, Sándor, Zoltán és Vince is nagy filmes karriert futott be, több Oscar-díj kötődik a nevükhöz.
Hihetetlen történet, kevesen vannak, akik hallottak erről ebben az országban.
Takó Sándor: Szerencsére voltak kutatók, akik nem hagyták feledésbe merülni a nevét. Janovics valóban igazi producer volt, az egyik első, aki a színházat és a mozgóképet ötvözte, és minél többet olvas az ember róla, annál jobban elvarázsolja ez a korát megelőző zseni. Persze nem volt hibátlan ember, miközben történelmet írt, üzletelt is. Sikeres és kevésbé sikeres vállalkozásai voltak, például az öccsével bérelte a színházi függönyök felületét, amelyeket aztán reklám céljára bérbe adott. Vagy Molnár Ferenc szerzői jogait birtokolta, és a darabjait értékesítette.
Próbált klasszikus producerként létezni és prosperálni, de a román megszállás, az impériumváltás véget vetett ennek a karriernek. Hazafi volt, a tárgyaló delegáció tagja, amikor megérkeztek a román csapatok, és mi sem jellemzőbb, hogy cserébe a legnagyobb hadisarcot rá vetik ki. Majd egy elmegyógyintézetben bujkál a román megszálló csapatok elől. A filmgyárát elveszik, fölszámolják, ennek ellenére az első román filmet még ő gyártja le.
Janovics Jenő írta egy dolgozatában: „S amikor a kinematográfia új, külföldön is alig megszületett művészete tapogatózva kereste kiélési formáját Magyarországon, megint Erdély volt az, amely legelőször találta meg az utat, amely irányt mutatott, és ha a világháború nyomán beállott politikai változások nem állították volna meg lendületében, akkor az Erdélyben elvetett magból kiterebélyesedett volna az igazi magyar film. A magyar nemzeti filmgyártás szükségességének gondolata Erdélyben született, és érvényesülési útjának egyedüli lehetőségét és irányát Erdély példája mutatta meg.” Ezek szerint Kolozsvár lehetett volna az európai Hollywood?
Kollarik Tamás: Lehetett volna, de nézzünk előre, a hagyományokra építkezve legyen most, vagy inkább maradjon Budapest Európa filmes fővárosa. Közvetlenül Kolozsvár mellett van egy Szászfenes nevű település, amit akkor úgy neveztek el a magyar újságírók, hogy Mozifalva. És amikor leírják, hogyan nézett ki Mozifalva, akkor szinte Hollywoodot látjuk. Adolf Zukor és William Fox Los Angeles mellett Hollywoodot, Janovics Jenő Kolozsvár mellett Mozifalvát... Erről is fog szólni az egész estés filmünk, ha megkapjuk a lehetőséget.
Andy Vajna nagyon szerette a filmtervünket, még a Nemzeti Filmalap támogatta az első lépéseket. Janovics rájött, tudta, hogy a mozgókép nagy szolgálatot tehet nemzeti kultúránk terjesztésében, segítségével sokkal gyorsabban és egyszerűbben el lehet juttatni az emberekhez a magyar kultúrát, mint ha színházi társulatokat utaztatna Fiumétól Ungvárig – miközben azt is csinálta, és a színház szerelmese volt. A húszas években a magánvagyonát áldozta a kolozsvári magyar színjátszásra, magyar hazafi maradt a két világháború között Romániában, mégis a bécsi döntés után visszakerült Kolozsváron a gyalázatos zsidótörvények hatálya alá kerül, menekül. Budapesten bújik el a vészkorszak idején, majd 1945-ben visszatér Romániába, vagyis Kolozsvárra, ahol egy Bánk bán-előadás próbáján megfázik, és 1945. november 16-án meghal. Érdemtelenül feledésbe merült a neve, pedig követendőnek és példának kellene lennie mindenki számára, aki a magyar kultúra szolgálatába szegődik.
Megjegyzem, a film hatalmas erejét már Lenin is felfedezte, ki is használta propagandacélokra a fiatal Szovjetunióban.
Kollarik Tamás: Ez így van, és ha már itt tartunk, Magyarországon az első szervezett államhatalom, amely felismerte a film, a mozi óriási hatását, lehetőségeit, az a Tanácsköztársaság volt. Aztán a húszas években már Filmipari Alapot hozott létre a magyar állam, megadóztatta a külföldi filmeket, méterszámra (!) kivetve az adót, pontosan azért, hogy az ebből szerzett bevételt a magyar filmgyártás finanszírozására fordítsa. Hihetetlenül innovatív volt a magyar filmigazgatási gondolkodás már a húszas években is, fontosnak gondolta a hazai filmipar fejlesztését, állami eszközökkel történő erősítését.
A 2010–2011-ben létrejött magyar filmigazgatási struktúra kialakításában részt vehettem, a gondolat, hogy a kortárs magyar filmkultúra mellett a mozgókép szórakoztatóipari szerepét, nemzetgazdasági jelentőségét erősítsük, egyaránt fontos volt. A rendszer európai szinten is példaértékűnek számított. Koordinálhattam a Filmalappal párhuzamosan működő Magyar Média Mecenatúra programot, amely kilenc év alatt, 2010-től 2019-ig 1300 filmet támogatott, elhoztak 600 nemzetközi díjat, köztük egy Oscart is, a Mindenki című filmnek köszönhetően.
Az Oscar-díj-átadó kapcsán rendezett Los Angeles-i eseményeken személyesen is megtapasztaltam, milyen elismertsége van a magyar alkotóknak Hollywoodban. Már akkor elhatároztuk Sándorral, hogy összeálltjuk Hollywood és a magyarok című albumunkat, amely megjelenés előtt áll, és több mint hatvan életművet fog bemutatni Adolf Zukortól és William Foxtól a kortárs nagyságokig, ideértve Andy Vajnát és Csupó Gábort is.
Kimeríthetetlen téma…
Takó Sándor: Olyannyira, hogy már dolgozunk az Oscar-díjas Pressburger Imre, az egyik legnagyobb hatású magyar–brit filmalkotó portréján, amely hamarosan magyarul is megjelenik. Nem akárki ő, Martin Scorsese dokumentumfilmet forgat róla, lévén az egyik ikonja. A miskolci születésű Pressburger két unokája Kevin és Andy McDonald, ők mindketten filmesek lettek, Andrew a Trainspotting című kultuszfilm producere, Kevin pedig Oscar-díjas filmrendező, 80-100 millió dolláros büdzséjű filmeket forgat. Mindketten büszkék magyar gyökereikre, első filmjüket éppen nagyapjukról forgatták, a hollywoodi alapítókról szóló filmtervünk kapcsán is szövetségben állunk. Amúgy Kevin írta az életrajzot nagyapjáról, az előszót pedig Billy Wilder, akinek szintén vannak monarchikus gyökerei, hiszen Bécsben nőtt fel.
Leghíresebb filmjének, a Van, aki forrón szeretinek pedig Tony Curtis az egyik főszereplője, aki Bernard Schwartz néven született, és apja, Schwartz Manó Mátészalka szülötte volt.
Kollarik Tamás: Viszonylag közismert történet, hogy Tony Curtis hatéves koráig azt hitte, hogy Magyarországon él, mert New Yorknak abban a negyedében, a Lower East Side-on, ahol Schwartzék laktak, mindenki magyarul beszélt, és a kis Bernard egy kukkot sem tudott angolul. Mígnem egyszer átment az utca túlsó oldalára, majd sírva jött vissza onnan, és azt újságolta az anyjának, hogy a szemközti házakban mindenki egy számára érthetetlen nyelven beszélt. „Persze hogy nem értetted, kisfiam – mondta az anyja, Klein Ilona, aki a ma már Szlovákiához tartozó Nagymihályon született –, mert ez itt Magyarország, az meg ott már Olaszország.” Jellemző történet, amit Zukor ír az emlékirataiban, hogy felesége, az erdőbényei Kaufmann Lottie amikor rossz kedve volt a férjének, akkor bezárkóztak a konyhába, magyaros ételeket főztek, és magyarul beszélgettek egymással.
Ha Hollywood történelméből kivennénk a magyarokat, mi maradna?!
Takó Sándor: Egy New York-i újságíró írta, hogy a magyarok jóval hamarabb megalapították Hollywoodot, mint hogy feltalálták volna az egyébként jóval kevésbé veszélyes atombombát. Éppen ezért szeretnénk Zukor és Fox életéről egy egész estés, moziforgalmazásra szánt, nagyszabású dokumentumfilmet készíteni. Ennek az alapgondolata Tamás fejében még 2008-ban született meg, de azóta hat könyvet publikáltunk, készül a hetedik és a nyolcadik is, tanulmányokat írtunk, végigjártuk a Los Angeles-i, New York-i levéltárakat, a magyar és a nemzetközi archívumokat, most már partnernek tudhatjuk a UCLA-t, a New York Egyetemet, Csupó Gábort, Rófusz Ferencet is.
Most kerül a Nemzeti Filmintézet elé a gyártási pályázatunk, és nagyon bízunk benne, hogy február-márciusban elkezdődhet a film gyártása. Van egy-két egészen különleges dokumentumunk, amit most megmutatunk önnek, de kérem, ezeket ne „lőjék le”, mert a filmünkben szeretnénk nóvumként bemutatni. (Valóban fantasztikus filmfelvételek, amelyek Zukor századik születésnapján készültek, 1973-ban – a szerk.) Egyébként azt tudta, hogy 1929-ben Fox elküldte Magyarországra az első hangosfilm-híradó, a Fox Movietone News forgatócsoportját, és ők vették fel az első magyarországi hangosfilmet? Amin nem más beszél angolul, mint Horthy Miklós.
Mikor mutatják be a filmjüket?
Kollarik Tamás: Ha megkapjuk a támogatást, akkor másfél év múlva, 2024 második felében. A munkacíme Zukor v. Fox – egy hollywoodi történet, de szeretnénk tükrözni az Osztrák–Magyar Monarchia világát, és mint említettem, Janovics Jenő tevékenységét is. Nagyon sok szenzációs elemünk van, amelyek tiszta logikával egybe rendezhetők, ilyen az amerikai film hőskora, a közép-európai gyökerek, Zukor és Fox vetélkedéstörténete, Hollywood megszületése.
Valahogy úgy, ahogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
Takó Sándor: Igen, találó a hasonlat. Tamás szokta mondani, hogy ha az operatőrök, az animációsok, a producerek mindenkori világválogatottját összeállítanák, akkor a középpályán és a csatársorban magyarok játszanának. Fox egyébként megkereste Zukort, hogy fuzionáljanak, de Zukor ezt elutasította, mert tudta, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ebből a dacból született meg a Fox Film Corporation, a 20th Century Fox stúdió elődje.
Fox a maga vállalkozásával mindig Zukor és a Paramount Pictures után kullogott, bár egyszer megelőzte Zukort, amikor ő rukkolt ki elsőnek a hangosfilmhíradóval 1929-ben, a Fox Movietone hangosítási technikával. Fox akkor volt a csúcson, 1929-ben tényleg a Fox volt a világ legnagyobb filmgyára, de akkor megpróbálta megvásárolni a Metro-Goldwyn-Mayert, és abba beletörött a bicskája. Ezzel monopolhelyzetbe került volna, de nem engedte a trösztellenes törvény, hogy ez megvalósuljon.
Nem arról volt szó eredetileg, hogy New York lesz a filmgyártás központja?
Kollarik Tamás: Dehogynem, és kezdetben úgy is indult. Aztán jogi, gazdasági megfontolásokból – napfény, kellemes időjárás, nagyobb terület, alacsonyabb ingatlanárak – a közép-európai bevándorlók Kaliforniában felépítették Hollywoodot. Hogy milyen hatása van ennek, azt talán Wim Wenders fogalmazta meg a legtalálóbban, amikor azt mondta, hogy „az amerikai film kolonizálta a tudatalattinkat, miközben az amerikai filmtörténészek mondják, hogy az amerikai életforma és az amerikai álom elterjedéséért többet tett a mozgókép, mint az amerikai hadsereg”.
Többet, ez nem vitás.
Takó Sándor: És mindennek a megalapozója két magyar ember, Adolf Zukor és William Fox volt, de az sem igaz, hogy ők ne lettek volna büszkék a származásukra. Zukor Adolf egész életében büszke volt Magyarországra, magyar származására, minden ricsei házasuló párnak 40 dollárt adományozott, amennyivel ő is elkezdte az amerikai életét, felújíttatta szülőfaluja, Ricse iskoláját és a ricsei református templomot. Rózsa Miklós öntudatos magyarként élte az életét, szervezte Los Angelesben a magyar közösséget. Lugosi Béla, azaz Drakula, aki Blaskó Béla néven született, magyar közösségi esteket szervezett, Janovics Jenő a magyar kultúra egyik legnagyobb szolgálója volt, ezek az emberek büszkék voltak magyarságukra. Lugosi nem tudott angolul, mint a papagáj, úgy tanulta meg Drakula szerepét, és Kertész Mihálynak is erősen meggyűlt a baja az angol szövegekkel.
Számomra Csupó és Rófusz megfogalmazása volt a legmeghatóbb.
Kollarik Tamás: Egyetértünk, nekem is. Rófusz azt mondta, hogy a Nemzet Művésze elismerés fontosabb neki, mint az Oscar-díj. Csupó Gábor pedig elmondta, hogy az öt Emmy-díj meg az ezernyi hollywoodi elismerés mellett a magyar állami kitüntetés és az, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a tanárává fogadta, nagyon különleges melegség a szívében.
A Csupó-köteten három évet dolgoztunk Sándorral, különleges és egyedi szereplője Gábor a filmtörténetnek, megismételhetetlen rekordok fűződnek a nevéhez, a 23 Emmy-jelölés, a Simpson család elindítása mellett azért is különleges alakja a filmtörténetnek, mert kevés olyan producer van, aki a Paramountnak és a Twentieth Century Foxnak is sikeres darabokat gyártott. A Simpson család és a Fecsegő tipegők a mai napig a két stúdió legértékesebb szellemi termékének számít. Persze szerencsénk, hogy az ő nevére megnyílnak azok a kapuk, amelyeken belépve elkészíthetjük a dokumentumfilmünket.
Zukor 103 évet élt, az ő élete a film mint művészeti ág története.
Kollarik Tamás: Egy érdekesség: Zukor 1976-ban, 103 éves korában halt meg, A Keresztapát 1972-ben mutatták be, tehát Zukor életébe belefért a film mint műfaj létrejötte és legnagyobb sikere, Francis Ford Coppola A Keresztapája.
Mit végeztek el eddig az egész estés filmjük gyártási folyamatából?
Kollarik Tamás: Az anyaggyűjtésen és a forgatókönyvíráson túl vagyunk, az elmúlt egy évben a film gyártás-előkészítésén dolgoztunk, rendkívüli interjúk és dokumentumok vannak a birtokunkban…
Vannak még élő szemtanúk, akik találkoztak Zukorral?
Kollarik Tamás: Inkább úgy mondanám, hogy kortanúk. Részben a kint élő Csupó Gábor, részben a fent említett intézmények segítségével folyamatosan szervezzük ezeket az interjúkat. Összeraktunk egy nagyon szép és értelmezhető ívet a filmünknek, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. A mozi születésétől, az Osztrák–Magyar Monarchia korától indulunk. Szeretnénk Hollywoodban és Kolozsváron is forgatni, sok szövetségesünk van, és még több lesz ehhez a filmhez. Reméljük, elegendő ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmunkat, de ez nem amerikai, hanem magyar álom…
(Borítókép: Takó Sándor és Kollarik Tamás. Fotó: Nagy Tamás / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
