Gyáva várkapitány és konkrét művészet – veszprémi impressziók és a magyar kultúra napja

Egész hétvégén hömpölygött a tömeg Veszprém belvárosának terein, utcáin, a színházban és az összes fellelhető kiállító- és szórakozóhelyen – a hűvös idő és a hóesés ellenére. Népzenészek muzsikáltak a több ponton felállított, áttetsző falú műanyag gömbökben, másutt bárzenészek futamait hallgatta a közönség a plasztikigluban, pár perc sétával pedig klasszikus zenei produkció állította meg a járókelőket a megnyitó napján, 2023. január 21-én, szombaton.

A királynők városa megtelt az EKF (Európa Kulturális Fővárosa) megnyitójára, jöttek a környező településekről, Budapestről és külföldről is. Mindenütt zene, színház, fényfestés, kiállítások, előadások, olyan volt a város, mint egy gigantikus kulturális Disneyland.

A Himnuszt énekelve elfelejtjük az árkokat

A programok közt barangolva a Szent Imre tér táncoscsoportjai közül szólítunk meg egy kiváló csapatot. A közeli Szentgálról érkeztek. Bodor Károly, a szentgáli Szűrös Táncegyüttes vezetője azt mondja, hogy ők még a táncnál is átfogóbban foglalkoznak a népi kultúrával, vagy ahogy ő fogalmaz:

Próbáljuk úgy élni az életünket, hogy az jó legyen.

Számukra a tánc eszköz ahhoz, hogy megtartsák az évszázadok alatt összegyűlt tudáskincset, amit kár lenne elfelejteni.

„Ezen az alapon megismerkedünk az emberekkel, az életükkel, viseletekkel, szokásokkal, ruhákkal, ételekkel, házakkal, ahogy laknak. Millió dolog van, amit beépíthetünk a mi modern életünkbe” – sorolja.

Az előadás után sietnek haza, mert a magyar kultúra napja alkalmából Szentgálon is programokat szerveztek. Náluk hagyománnyá vált, hogy otthon a hivatalos dátumot megelőző szombaton ünnepelnek, mert akkor vannak otthon a diákok.

Bodor Károly számára az jelenti a magyar kultúrát, amitől magyarnak tartja magát: a nyelv, a zene, az irodalom és a táj, amelybe született. Nagyon szépen fogalmazza meg azt is, miről szól számára és talán mindannyiunknak a Himnusz, melynek születésnapját vasárnap ünnepeljük:

Amikor elénekeljük, mindenki tisztelettel feláll. Nem is a formaság miatt, hanem mert valami fontos zajlik le benne. Végiggondolunk dolgokat, egy kicsit elfelejtjük azt a sok árkot és minden egyebet, ami körülöttünk van.

Nem tudom, ki áll mellettem, de amikor együtt énekeljük, abban a percben hasonlóan érzünk.”

Politikus, Papírkutya, jazz

Séta közben meglátjuk a Kunszt nevű kultúrbisztró előtt álldogáló Navracsics Tibort. Bár sokan veszik körül, és számos jókötésű fiatalember kíséri óvó tekintetettel az utca forgatagát, nem zavarja el a hozzá lépő újságírót. Igaz, a területfejlesztési miniszter először leszögezi, hogy sok ideje nincs, mert Novák Katalin köztársasági elnökre vár, de addig szívesen válaszol.

Épp sorolni kezdi, mi minden valósult meg a felkészülés négy éve alatt tervezett beruházásokból, amikor megérkezik Novák Katalin. Annyit azért még elmond, hogy reményeik szerint idén Veszprém felkerül Európa kulturális térképére, majd eltűnik a zárt körű rendezvény ajtaja mögött. Bár sok kérdésre nem jutott idő, reményteli, amikor egy miniszter megtiszteli az utcán hozzá lépő újságírót azzal, hogy felel neki. 

Pár méterrel odébb a Papírkutya nevű bisztróban épp a magyar jazz egyik legnagyobb élő legendája, Kőszegi Imre játszik Rhytm & Jazz nevű, több évtizede alapított formációjával. A veszprémi koncerten Orbán György bőgőzik, két kiváló tenorszaxofonos, Bacsó Kristóf és Molnár Sándor játszik vele.

A 78 éves jazzlegenda a magyar jazz legnagyobbjaival, Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Babos Gyulával, Pege Aladárral és nemzetközi világsztárokkal, mint Zbigniew Namysłowski, Albert Mangelsdorf, Tony Scott, Teddy Wilson, Jiří Stivín, írt jazztörténelmet. De játszott Radics Bélával és Frank Zappával is. Mára több mint 150 pop- és jazzlemezen működött közre, szerencsére ma is aktív.

A koncert után kérdeztem tőle, mit gondol az EKF-ről és a magyar kultúráról.

Először is gratulál a városnak, mert „ez világszenzáció”, és elmondja, hogy sokat játszott már Veszprémben, itt mindig jól érzi magát. Szerinte a magyar jazz ma is bővelkedik kiváló muzsikusokban, jönnek a fiatalok, a közönség is szereti a műfajt.

A következő fellépő szintén a hazai jazz magasan jegyezett művésze, ő is dobos. Balázs Elemér számára ugyancsak kiemelkedően fontos helyszín Veszprém. A Papírkutya nevű kávézóban tartott egész napos minijazzfesztivált is különlegesen jó ötletnek tartja.

Nem nagyon van manapság olyan rendezvény, hogy egy kisebb klubban reggeltől estig válthatnák egymást a jazzformációk. A közönség imádja, egész nap tele vannak a koncertek, jó lenne minél több helyen hasonló

– állapítja meg.

Elemér szerint az jó, de nem elég, hogy Budapesten működik három-négy klub. Azt mondja, Veszprémben nagyon jó a jazzélet, kiváló fesztiválok vannak a Balatonnál; Debrecenben, Pécsett is otthon vannak a jazzmuzsikusok, de szeretne még több helyen rendszeresen játszani.

Zenekarával, a Balázs Elemér Grouppal sokat koncertezik országszerte, ami

Enélkül a klubok, vidéki koncertszervezők közül sokan nem tudnák kifizetni a fellépéseket, utazást, a hangszerek szállítását a zenekaroknak.

A világhírű cipész és a konkrét művészet

A veszprémi várban csendesebb szórakozási lehetőségek is várják a népeket. Ilyen a Művészetek Háza Veszprém, ahol a világon is egyedülálló cipőkiállítás, valamint fergeteges kortárs művészeti tárlat is várja az érdeklődőket. A furcsának köszönhető párosítás Vass Lászlónak köszönhető, aki megőrizte és továbbfejlesztette a monarchia korabeli míves, már-már művészi színvonalú lábbeli készítését. Olyannyira, hogy több évtizede járnak hozzá a világ legtávolabbi tájairól is azok az igen jómódú emberek, aki megengedhetik maguknak, hogy országokat, sőt földrészeket átrepülve készíttessenek magukkal békebeli lábbelit.

A kortárs kiállításról maga Vass László meséli el kérdésünkre, hogy fiatal korában szakbarbár volt, csak a cipőkkel foglalkozott. Harminckét éves korában kezdett körülnézni, milyen érdekességek lehetnek még a világban. Akkor már működött az azóta világhírűvé vált műhelye és boltja a budapesti Haris közben, nem messze a Csók Galériától. Átjárogatott, nézelődött, majd rákapott a kortárs kiállításokra. Időnként meg is vett egy-egy képet, ami megtetszett neki.

Ekkor már arra is kíváncsi volt, vajon melyik alkotó munkája válhat időtálló értékké, de ehhez tudásra volt szüksége. Megismerte a világhírű képzőművészt, Barcsay Jenőt, aki igen megválogatta, kivel áll szóba, de benne meglátott valamit. Gyűjteni kezdte a Barcsay-képeket, aztán más festők műveit, amelyek illettek hozzá.

Tíz éven át szinte minden délután felmentem hozzá, szépen gyarapodott a tudásom.

Gyűjteni kezdte a Barcsay-tanítványok munkáit is, azokét, akik hozzá hasonló minőségben alkotnak – mint Bak Imre, Hencze Tamás, Gyarmathy Tihamér, Maurer Dóra. A magyar anyagot 1996-ban az Ernst Múzeumban mutatta be.

Lett belőle múzeum

Viszonylag korán gyűjteni kezdte nemzetközi alkotók műveit is. A nyugaton élő Konok Tamás gyakran hazajött Párizsból, elmesélte, milyen kiállításokat látott, és ezen felbuzdulva ő is járni kezdte a külföldi tárlatokat. Figyelte, mi történik, olvasott, tájékozódott, művészeti vásárokra járt, könyvtárat épített ki, gyarapodtak az ismeretei. Közben rájött, hogy:

A konstruktív világban a geometrikus vagy minimalista művészetben nincsenek országhatárok. Gyarapodni kezdett a nemzetközi anyagom is.

Aztán elérkezett az idő, amikor gondolkodni kezdett, hol találhatna méltó helyet gyűjteményének. Abban biztos volt, hogy kincseit egy vidéki városban helyezné el legszívesebben. Hosszas keresgélés után végül úgy döntött, hogy Veszprém városában lesznek méltó helyen. A vár területén állt három romos épület. Megkötötték a szerződést, és nekiláttak az építkezésnek. Turányi Gábor építész segítségével fel is épült a múzeum, 2003-ban nyitották meg.

A nemzetközi anyag miatt jönni kezdtek a külföldi művészek, aminek köszönhetően a veszprémi Vass László Gyűjtemény immár hetedik éve szerepel a világ legjelentősebb független gyűjtőit felsorakoztató kiadványban, melyben 45 ország kétszázhetven magángyűjteménye sorakozik fel. Kelet-Európa összesen négy kollekcióval szerepel, de a Vass László Gyűjtemény a kezdetektől olyan gyűjtemények mellett, mint a Louis Vuitton vagy a Burda.

Ezt annak köszönheti, hogy ismerik azokat a művészeket, akiktől jelentős alkotásai vannak (Max Bill, Josef Albers, Günther Uecker, Sean Scully, Maurer Dóra). A Vass László Gyűjtemény mintegy hatszáz műalkotásból áll, ennek nagyjából a felét teszik ki a nemzetközi alkotók munkái.

A kollekcióról több könyv is megjelent, időszaki kiállításokat rendeznek.

Sean Scully-kiállítás hamarabb volt Veszprémben, mint a Nemzeti Galériában. Ennek köszönhető az is, hogy Günther Uecker, akit napjainkban a világ 100 legjelentősebb kortárs alkotója között tartanak számon, elfogadta a felkérésünket, kiállított, és van egy eredeti alkotás is tőle a gyűjteményben

– meséli jogos büszkeséggel a gyűjtő.

Vass László Veszprém tiszteletbeli polgáraként számos magas elismerést kapott munkásságáért. Hetvenhat évesen ezt mondja:

Az Európa Kulturális Fővárosa projekt is sokat köszönhet a Vass László Gyűjteménynek. A megnyitóra női alkotók műveiből állította össze a Strukturális harmóniák című tárlatot, és Carl-Jürgen Schroth művészeti gyűjteménye a németországi Soest városából szintén az ő veszprémi munkássága miatt döntött úgy, hogy kiállít a Dubniczay-palotában.

Repülő ember és kirakatzene

Visszatérünk a forgatagba, megcsodáljuk a „Repülő embert”, azaz a várnegyed bejáratánál látható, gigantikus felfújt férfialakot, amelyről kiderül, hogy a vár egyik kapitányának, név szerint Verancsics Faustusnak állít feltűnő emléket.

Az ejtőernyőről lógó hófehér Michelin-baba ötlete onnan származik, hogy a vitéz hadfi, aki a XVI. században felelt néhány esztendeig a város biztonságáért, egyéb tudományokban is jeleskedett. Sokat törte a fejét többek között egy olyan repülő szerkezeten, melynek segítségével megléphetne a várból, ha azt teljesen körülkeríti az ellen. Dobó István történetesen más szempontok alapján állította össze a rá bízott erősség védelmi koncepcióját, de ez is érdekes.

Mivel már késő délutánra jár az idő, némi erőt kell gyűjteni. A hamburgeresnél hosszú sor kígyózik, de kivárom, mert rég láttam már az árlapon 1200 forintos ajánlatot. Amikor megkérdem, mindig ekkora-e a pörgés, a büfés azt mondja – felidézve Rudolf Péter Laliját az Üvegtigrisből –, hogy máskor szombaton ki se nyit, mert senki se jár arra. De most nyomja, mert egy nap alatt teljesíti az egész hetes forgalmát, pedig mellette már bontják a színpadot.

Kicsit lejjebb Kirakat-koncerten váltják egymást az utcazenészek, miközben mindenki az este nyolckor kezdődő megnyitóshow-ra készül. A nyolcórai harangszóra három helyszínen indul a műsor. Fényfestés, táncosok, zene. A várban a város múltját elevenítik fel, van Gizella királynő, iskolás angyal, zászlós gimnazista, mindenféle dobos, kommandós rézfúvós, mese, tánc, zene, fények a helyszínen lévő és a kivetítők előtt csoportosuló ünneplő tömeg kedvére.

Vasárnap a magyar kultúra napja kerül előtérbe, hétfőtől pedig folytatják a munkát. Tovább építkeznek a még meglehetősen feldúlt város jelentősebb pontjain.

„A pályaudvart azért még rendbe tehetnék, mire jönnek a turisták – csípek el egy fél mondatot az utcabálra igyekvő társaságtól, de ez már a holnap gondja.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)