A Thor színésze az Indexnek: Olyan barom sem akartam lenni, aki odapofátlankodik

Az interjúban kitérünk rá, hogy:

• milyen az, amikor egy antagonista bőrébe kell bújni,
• mennyire komplex a történelmi háttér a film mögött,
• hogyan lehet 14 nap alatt eljátszani egy nagy szerepet,
• mi a különbség egy hollywoodi bluckbuster és egy kisebb költségvetésű film között,
• miért nem szabad egy színésznek bekategorizálni a célközönségét.

Milyenek az első benyomásai a szereppel kapcsolatban? Nehézségei vagy előnyei vannak annak, amikor valaki antagonistát játszik?

Alapvetően nincs különbség. Antagonista, testvér, fiú vagy bármilyen karakter. Mindig a történetet szolgálod, legyél főhős vagy gonosz. Az ok, amiért úgy döntöttem, hogy ezt a szerepet elvállalom: a kihívás. A karakterem soha nem létezett. A többiek – IV. Béla király, Batu kán – valódiak. Akit alakítok, a bíboros, csupán egy metafora. A negatív karakterekben az az érdekes, hogy ők maguk nem gondolják azt, hogy gonoszak volnának. Legtöbbször azt hiszik, hogy ők a magasabb célt szolgálják.

Nekik pedig ilyenkor megvan a hatalmuk, hogy kiirtsanak téged, a családodat vagy akár az egész falut, ahol élsz. Szóval ebben a filmben nem csupán egy történelmi karaktert jelenítek meg. Ha száz év múlva azt alakítanám, hogy újságíró vagyok 2023-ból, akkor történelmi karaktert formálnék meg? Dehogy! Egy korszakot formálnék meg, annak lenyomatát. Ez az, ami engem érdekel. Nem dokufilmet forgatunk, hanem egész estés mozit.

Mennyire volt nehéz elmélyülni a magyar történelemben?

Sokáig nem is tudtam, mennyire jelentőségteljes mindaz, ami 1242-ben itt történt. Ha a dolgok anno máshogy alakultak volna, Európa ma nem létezne abban a formában, ahogyan azt ismerjük. A Vatikán archívumából előkerültek bizonyos levelek, amit a Vatikán küldött Dzsingisz kánnak. A színfalak mögött politikai machináció zajlott. A mai Németország területén abban az időben rengeteg törzs élt, sokféle közösség, saját isteneikkel és törvényeikkel. A császárság éppen formálódott. Ez már nem a Római Birodalom volt, hanem a katolikus egyház Német-római Birodalma.

Most képzeljük el, hogy ez a hatalom összejátszik a történelem akkori legnagyobb, legerősebb és legagresszívabb birodalmával, a Mongol Birodalommal. A kánnal, aki meg akarta hódítani Európát. Ebben a történelmi helyzetben Magyarország ütközőállamként, átjáróként volt jelen. A bíborosnak, akit játszom, azt kellett elérnie, hogy a magyarok adják meg magukat. Az egyik szövegemben ezt így fogalmazom meg: „Talán ha háromezer katonátok lehet hússzor annyival szemben... Csak adjátok meg magatokat”.

Az évtizedeken át kísértő bíboros

Mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy ilyen kiemelt szerepre felkészüljön?

A felkészülést már akkor elkezded, amikor a szerep lehetősége felmerül. Én ösztönös színész vagyok. Amikor elfogadok egy szerepet, körülöttem olyan dolgok kezdenek felbukkanni, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a szerephez. Ilyenkor bízni kell magunkban, az ösztöneinkben, hagyni kell, hogy észrevegyük a jeleket, s hogy tudjunk rájuk fókuszálni. Ez a folyamat addig tart, amíg a munka le nem zárul. Ez a hivatásunk privilégiuma. Ennél semmi sem tud jobban megborzongatni és feltölteni. Ennek hála tudok megújulva visszatérni a családomhoz, amikor a forgatás véget ér.

Régebben színpadon is játszott már hasonlós karaktert, Londonban, a Nemzeti Színházban.

Az egyik első szerepemet Janet McTeerrel játszottam a The Duchess of Malfiben. Akkor is egy bíborost alakítottam, ráadásul szintén negatív karaktert.

Most pedig Budapesten ellátogatott a Magyar Nemzeti Színházba.

Nagyon ideges voltam. Tudom, hogy a nyilvánosság és a sajtó fontos szerepet kap egy készülő film forgatásakor, de olyan barom sem akartam lenni, aki odapofátlankodik, miközben ott éppen munka folyik. Hála égnek a művészeti vezető elém jött, körbekísért, engem pedig azonnal elfogott a nosztalgia.

A filmkészítés intenzív munka

Rengeteg filmben játszott már karrierje során. Hogyan tudná megfogalmazni a különbséget az óriási, hollywoodi bluckbusterek és a kisebb volumenű alkotások között?

Ez alapvetően kétélű fegyver. Minden erőforrás, amire szükséged van, elérhető, viszont nagyon figyelni kell, hogy ez ne fojtsa meg a kreativitást. Ha nem kell új utakat felfedezned ahhoz, hogy alkothass, sem új ötleteket ahhoz, hogy inspirálódj, és minden ott hever az orrod előtt, akkor megszűnik a kihívás. Eltűnik a kíváncsiság. Sokszor a nehézségek fedik fel a valódi kreativitást.

Tizennégy napja volt, hogy leforgassák a jeleneteit. Mennyire megterhelő ilyen rövid időbe összesűríteni ennyi munkát?

Ez komoly technikai kihívással jár. A jeleneteket nem sorrendben vesszük fel, így ez voltaképp egy baromira megterhelő agytorna. Most lesz az utolsó forgatási napom, és már kellően érzem magamon a hatását. Épp csak vége a napodnak, de máris a következő szkriptben vagy, ezt pedig nem lehet hónapokig csinálni. Rövid és hihetetlenül intenzív munka. Legfőképp az energiád beosztásáról szól az egész, és arról, hogy kellőképp szolgálni tudd a történetet, ahogy az csak tőled telik.

Miért tartja fontosnak, hogy a mostani film elkészüljön?

Egy filmet nagyon nehéz elkészíteni. Nem fogom azt mondani, hogy a történelmi jelentőség határozza meg, ez idővel úgyis eldől. Ez a film azonban egy igazi dráma, cselekménye mélységesen mély emberi sorsokról szól. Minden film jelentőségteljes, legyen a költségvetése harmincezer dollár vagy 15 millió.

Kiket tart az elsődleges célközönségnek?

Ha a játékommal bármilyen demográfiai csoportot próbálnék megcélozni, akkor nem azt csinálnám, ami valójában a munkám. Nekem a filmet kell szolgálnom. Játszottam már nyolcéves célközönségnek is. Tükröt tartunk a társadalomnak, a megmutatott karakterek és elmesélt történetek által együtt rezonálnak a világgal. Mi, színészek és filmes alkotók, gondolatokat közvetítünk, párbeszédeket kezdeményezünk. Minden más a nézőkön múlik.

(Borítókép: Ray Stevenson. Fotó: Németh Kata / Index)