Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAnnyira meglepte a szakmát az egyik Oscar-jelölés, hogy a filmakadémia vizsgálatot indított
A 95. Oscar-gála jelöltjeinek listája a napokban vált nyilvánossá, a szakmát azonban az egyik jelölés különösen meglepte. A nominációt ugyanis egy olyan független film főszereplője kapta, amely mindössze 27 ezer dollár bevételt hozott A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia nem sokkal később közleményben jelentette be, hogy felülvizsgálja a jelöléseket megelőző kampánytevékenységeket.
A Variety azt írja, a vizsgálat célja, hogy kiderüljön, nem történt-e szabálysértés, és a filmakadémia számára világossá váljon, szükség van-e az eddig szabályok megváltoztatására. A közleményben ugyan nem említik, hogy a To Leslie című alkotás miatt kell felülvizsgálni a kampányt, de a lap szerint ez egyértelmű.
A jelölések kihirdetése óta a szakmán belül heves viták alakultak ki arról, hogy a film alkotói megsértették-e az akadémia irányelveit, és olyan pletykák is felröppentek, hogy Andrea Riseborough-t ki is zárhatják. A Variety forrásai szerint a filmakadémia jövő kedden tárgyalja a vizsgálat eredményeit, amelyen a brit színésznő jelölése is napirendi pont lesz. Az ügyben azonban hivatalos panasz nem érkezett még az illetékes szervhez.
Andrea Riseborough jelölését olyan filmsztárok támogatták, mint Edward Norton, Jane Fonda és a szintén jelölt Cate Blanchett, akik mindannyian nyilvánosan dicsérték a színésznő filmben nyújtott alakítását és munkáját, hiszen Riseborough nemcsak főszereplője, hanem rendezője is volt a To Leslie-nek.
A filmakadémia szerint ugyan nem számít szabálysértésnek, ha valaki egy olyan filmet támogat, amit szeret, viszont úgy vélik, hogy a To Leslie alkotói túl messzire mentek az ismeretlen forrásból finanszírozott kampánnyal.
(Borítókép: Andrea Riseborough. Fotó: Wiktor Szymanowicz / Anadolu Agency / Getty Images Hungary)