Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNew Yorktól Cannes-ig díjazzák, itthon esélytelen a filmes pályázatokon
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
Pálfai Károly Cipőfűző című rövidfilmje halmozza a kisebb fesztiváldíjakat, és jelölést kapott egy kisfilmes cannes-i seregszemle (ez nem a nagy Festival de Cannes) legjobb független rövidfilmrendezője trófeájára is. Az Indexnek az autodidakta filmes beszélt fotóriporteri pályakezdéséről,
- arról, hogy Erdei Zsolt „Madár” menedzsere is volt,
- elmagyarázta a kisfilm és a rövidfilm közötti alapvető különbséget,
- beszélt arról is, miért rosszak a helikopteranyukák.
„Az úgy volt, hogy egyik délelőtt bent ültem az apunál az MTI-ben, ő volt a fotórovat vezetője” – idézi fel Pálfai Károly a harminc évvel ezelőtti történetet.
Berohant a szobába a napos szerkesztő, és lélekszakadva közölte, hogy a 6-os villamosok oldalára felrakták az M&M’s drazsé reklámját. Ez volt az első amerikai hirdetés, ami a keleti blokkban megjelent. Le kellett fényképezni, az amerikai hírügynökségek kérték az anyagot, de nem volt szabad ember. Erre engem tuszkoltak be egy szolgálati kocsiba, elvittek a Nyugati pályaudvarhoz, lefényképeztem a 6-os villamost a reklámmal, a kép pedig az egész világon látható volt.
Így indult egy filmes karrier, amely még most, harminc évvel később is csak a kezdeteknél tart, de a Cipőfűzővel talán lendületet kapott.
Pálfai Károly a SztárSport magazinnál fotósként kezdte pályafutását a kilencvenes–kétezres évek fordulóján. Aztán elhagyta a pályát, egy ideig Erdei Zsolt, a profiboksz-világbajnok sajtósa és menedzsere volt. Majd teltek az évek, és a napokban bombaként robbant a hír: alkotása bekerült a cannes-i filmfesztivál reménybeli díjazottjainak rövid listájára, azaz ott van a három, fődíjra esélyes jelölt között a független filmrendezők kategóriájában.
Nem rövidfilm, hanem kisfilm
Károly 41 éves volt, amikor 2019-ben elkészítette élete első kisfilmjét, aLecsót – amiért rögtön tizenhárom díjat kapott. Persze jóval kisebb fesztiválokról, mint a cannes-i, mondja a rendező, de ezek fontos jelzések. Mert vannak az igazán nagy, az A kategóriás fesztiválok, azon belül is a legnagyobbak, az Oscar-gála, a Golden Globe, a cannes-i (Festival de Cannes). Ezekre nem az alkotó, hanem az ország nevezi be a filmeket. Magyarországról a Nemzeti Filmintézet, régi nevén Filmalap.
A Lecsó létrejöttének története amúgy ennyi: Károly akkoriban a kézilabda területén dolgozott, és fejébe vette, hogy kézilabdás mozifilmet rendez. Ebből nem lett semmi, de hirtelen felindulásból bement egy szaküzletbe, vett másfél millió forintért egy Lumix GH5S márkájú kisfilmes kamerát, és pár hét alatt leforgatta a Lecsót. A vágás is az ő munkája. Az egyik vezető karakter Gombos Krisztián volt, aki a Barátok köztben tűnt fel, a másik pedig Macsári Dzsenifer, egy pályaelhagyó fiatal színésznő. A film azt firtatta, milyen az élet kerekesszékben.
Vannak azért még mindig nagy fesztiválok, amelyekre az alkotók már direktben is nevezhetnek. Létrehozzák filmjük profilját, és azt egy gombnyomással, no meg kisebb összeg, száz-kétszáz dollár befizetésével feltöltik a fesztivál honlapjára – ahogy Károly is tette a Cipőfűző esetében.
Végül vannak a kisebb fesztiválok, rövidebb, öt-tíz éves előélettel. Ezek jobbára online fesztiválok, ám sokszor szakmailag nagyon erős zsűrivel. Ezekre nem feltétlenül amatőr filmesek jelentkeznek. Sőt. A közelmúltban az egyik ilyen kisebb fesztiválra benevezett film főszereplője például Bruce Willis volt, még abból az időből, amikor nem hatalmasodott el rajta a betegsége.
Károly felhívja a figyelmet egy fontos különbségtételre is:
- nem mindegy, hogy a szóban forgó alkotás kisfilm vagy rövidfilm.
Mi a különbség? A 2016-os Mindenki az első magyar film, amely elnyerte az élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat, az utóbbi kategóriába tartozik. Az elnevezés, hogy rövidfilm, nem jelöl mást, mint időtartamot. A Mindenki valójában egy 25 percig tartó nagyfilm, hiszen képi világa, profi stábja, tízmilliós büdzséje igazából egy nagyfilmé, továbbá majdnem egy évig forgatták.
A kisfilm viszont, Károly olvasatában minőségi, nem időtartamhoz kötött kategória. Az indie film az independent, a független szó rövidítése. Vagyis független film. A Lecsó is ilyen volt, és most második filmjük, a Cipőfűző (angolul Bound legs, vagyis Megkötözött lábak) is.
Elkészítéséhez összeállt egy tizenkét fős baráti társaság, és kis kamerával, kis stábbal leforgattak egy kisfilmet. Csakhogy nem minden fesztivál különbözteti meg a kisfilmeket a rövidfilmektől. Például a New York-in, amelyet Károlyék megnyertek a Cipőfűzővel, megelőzték a nagyfilmeket is, mert az abszolútban lettek elsők. Pálfai Károly konkrétan elnyerte a legjobb rendező díját.
Másfél millió forintból
A New York-i fesztivál díjátadóját novemberben rendezik, azon Károly is ott lesz (az Oscar-gálával ellentétben ezeken a fesztiválokon nem a meghívó állja az útiköltséget), de lesz majd Belgiumban is, Los Angelesben – arra nincs pénze, hogy mindenhová elutazzon.
Karcsi szerint egy olyan független filmmel, mint a Cipőfűző, nincs esélye eljutni az Oscarra. A független filmes alkotásoknak azért vannak minőségi korlátai, már csak a szűkre szabott büdzsé miatt is. De a kisebb filmes fesztiválok zsűrije szakmai, és a nyertesek között is neves művészek kapnak helyet. Például Los Angelesben, ahol Károly elnyerte a legjobb férfi rendező díját, a női győztes egy olyan filmes szakember hölgy volt, aki Sandra Bullockkal vagy George Clooney-val forgatott filmekben dolgozott. Volt olyan fesztivál, ahová nyolcvanan töltötték fel a filmjüket, és Pálfai volt az egyetlen európai.
A Cipőfűző egy baráti társaság által összerakott, másfél millió forintos költségvetésű film
– mutat rá a rendező. A film komoly büdzsével, stábbal forgatott westernekkel, sci-fikkel versenyzett.
Profi színészekkel, de kéne producer is
Károly a nagyfilmes ötleteit több producernek is elküldte már, de nekik megvannak a saját rendezőik, akikkel dolgozni szeretnek. Másrészt Károly autodidakta rendező, vagyis nem járt Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ezért nem tagja a brancsnak, rendezői területen először bizonyítania kell, ehhez viszont pénzre lenne szükség. Szóval, úgy tűnik, ez egy igazi tyúk-tojás probléma.
Károlynak van olyan filmötlete is, amire annak idején Andy Vajna egykori filmügyi kormánybiztos azt mondta, hogy szeretné megcsinálni, de a filmproducer 2019-ben meghalt. Így alakult ki az a helyzet, hogy Károlynak előbb a kisfilmek piacán kell sikereket aratnia, befutnia. Így jött a Cipőfűző ötlete.
A filmre befektetőt még nem sikerült találnia, de rajtavan. A színészek profik.
- Az édesanyát alakító Pitz Melinda pécsi születésű, több mint tíz évig a nagyváradi Szigligeti Színház tagja volt, jelenleg szabadúszó. Károly egy castingkereső oldalon figyelt fel rá, azonnal felkérte a szerepre – s már a következő filmjére is viszi magával Melindát.
- A főszereplő srácot 12 éves korában Stromajer Dávid játssza, aki valóban tizenkét éves volt tavaly, amikor forgatták a filmet, és kajakozik. Károly rendezőasszisztense Dávid általános iskolai tanára volt, innen az ismeretség.
- A főszereplőt 21 éves korában Bíró Gábor Dominik alakítja, már több tévésorozatban szerepelt.
De ki azok a helikopteranyukák?
Károly coach is. Munkája közben szembesült a helikopteranyukák, a gyermekük feje fölött helikopterként köröző szülők problémájával. A kifejezés az amerikai szakzsargonból került át a magyar nyelvbe. A Cipőfűző is egy ilyen helikopteranyukáról szól, aki majomszeretettel csügg kisfia nyakán. A srác képtelen felnőni, mert a mama még a húst is összevágja a tányérján helyette.
Az ilyen gyerekek nem életrevalók, manapság egyre több gyerek serdül fel ilyen körülmények között, és lesz belőle önállótlan, a való életre alkalmatlan felnőtt.
Károly pillanatnyilag koordinátorként részt vesz a Hunyadi című film forgatási munkálatain, hiszen valamiből meg kell élnie. Másrészt szereti a filmet, a forgatáson sokat lehet tanulni. Fotósként eleve kialakult a képi látásmódja, de a tanulás nem hátrány, amikor rendezői álmait próbálja megvalósítani.
A Cipőfűző forgatókönyvét három nap alatt írta meg, a kisfilmet egy hónap alatt le is forgatta úgy, hogy mindent maga csinált, ő volt a rendező, a vágó, az operatőr, a forgatókönyvíró.
Maga a forgatás hat napig tartott, közben vágtam hétvégenként, mert akkor értek rá a barátok. Novemberre el is készültem vele
– mondja Károly. A színészek persze nem ingyen vállalták a szereplést, a barátok azonban nem kértek pénzt.
Az is tudatos volt, hogy Károly milyen fesztiválokra nevezte be a filmet. A skandináv térségben nem haraptak rá, Indiában, Chilében azonban nagyon szerették, Amerikában úgyszintén. Ezek szerint a helikopteranyukák problémája arrafelé is létező probléma.
Az első nyilvános mozivetítést Koszovóban tartották 2022. december 16-án. Öt nappal korábban ugyan Mumbaiban is levetítették, de az áttörést a koszovói bemutató jelentette.
Amerikában szóba álltak vele
A film elején van egy idézet G. Michael Hopftól, a USA Today bestsellerírójától, akinek könyveit több millió példányban adják el:
A nehéz idők erős embereket teremtenek,
az erős emberek jó időket teremtenek,
a jó idők gyenge embereket teremtenek,
a gyenge emberek nehéz időket teremtenek.
Károly felvette vele a kapcsolatot, hogy engedélyt kérjen az idézet felhasználására, és nagy meglepetésre Hopf pár órán belül vissza is írt. Barátság alakult ki közöttük, meghívta magához Károlyt (még nem volt alkalma elutazni), megnézte a filmet, és megosztotta a közösségi médiában, mindenfelé népszerűsíti.
Károlynak ez volt az első visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a Cipőfűző azért több egyszerű kísérletnél. Ezen felbuzdulva nevezte be komolyabb fesztiválokra is, a brooklynira, a Palm Springs-ire, az arizonaira, a malibuira.
A film a nagyközönség számára még nem elérhető. Az, hogy mikor lesz az, azt követően derül ki, hogy miként szerepel a fesztiválokon.
Károlynak amúgy van egy újabb nagyfilmes projektje, a történet egy bokszolóról szólna. Logikus témaválasztás, hiszen korábban évekig Madár menedzsere volt, jól ismeri a kesztyűs közeget. A kapcsolat, a barátság megmaradt, manapság is rendszeresen beszélgetnek.
(Borítókép: Pálfai Károly. Fotó: Nagy Tamás / Index)