Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVálságstábbal készül az Oscar-gálára a filmakadémia
Kramer azt is elmondta, hogy a stáb „számos forgatókönyvet” készített a 95. Oscar-gálára, amelyet helyi idő szerint március 12-én, vasárnap rendeznek meg Los Angelesben. A műsor házigazdája Jimmy Kimmel lesz − közölte az MTI.
A filmakadémia idén azért döntött egy válságstáb bevetése mellett, mert tavaly készületlenül érte, amikor Will Smith az élő adásban felpofozta Chris Rockot, a gála házigazdáját. Smith azzal magyarázta tettét, hogy a műsorvezető ízléstelen tréfát sütött el a felesége, Jada Pinkett Smith rovására. A pofozkodó színészt tíz évre kitiltották a filmakadémia minden rendezvényéről.
Kramer a Time magazinnak azt is elmondta: bíznak Kimmel gazdag műsorvezetői tapasztalatában, úgy gondolják, képes kezelni a váratlan szituációkat is.
A február elején az Oscar-jelöltek számára rendezett fogadáson Janet Yang, a filmakadémia elnöke elismerte, hogy a testület nem reagált megfelelően a Smith-ügyre.