Őrült tinédzser támadt a rocksztárra, aki májusban koncertet ad Budapesten
További Kultúr cikkek
2023. március 16-án Floridában a nyílt utcán támadtak rá a Def Leppard zenekar 59 éves dobosára, Rick Allenre. A támadást megelőzően Allen épp kisétált a hotel elé, ahol megszálltak, hogy rágyújtson egy cigarettára. A 19 éves Max Edward Hartley – aki addig egy oszlop mögött rejtőzött – ekkor rontott neki teljes erővel.
Az ütés következtében Allen a földre esett, fejét pedig beverte a betonba.
Egy nő a dobos segítségére akart sietni, de a 19 éves fiú ekkor őt is megtámadta. A nő próbált visszamenekülni a hotelbe, de a rendőrségi jelentés szerint a fiú folyamatosan ütlegelte őt, még akkor is, mikor a földön volt.
Ezután megragadta a hajánál fogva, és úgy vonszolta ki a szálloda előteréből az utcára.
A támadó ezt követően elmenekült, de nem sokkal később a rendőröknek sikerült elfogniuk, miközben épp parkoló autókat rongált egy másik, közeli hotel mellett. Az ohiói tinédzser – aki épp tavaszi szünetre utazott Floridába – állítólag már korábban is követte a zenészt, tehát a támadás előre kitervelt lehetett.
Max Edward Hartley ellen vádat emeltek kétrendbeli testi sértésért, négyrendbeli garázdaságért és egy fogyatékkal élő felnőtt bántalmazásáért – számolt be az esetről a Los Angeles Times.
Félkarú dobos, aki megállíthatatlan – és hamarosan Budapestre érkezik
Rick Allen, a Def Leppard dobosa még 1984-ben vesztette el egyik karját egy autóbalesetben, később egy speciális dobfelszerelés és technika elsajátításával mégis folytatta a közös zenélést a glam rock egyik legismertebb bandájával, amivel jelenleg világ körüli turnén vannak.
A Def Leppard és a Mötley Crüe közös turnéjának keretében májusban Budapestre is ellátogatnak, ahol az MVM Dome-ban fognak fellépni. A most elszenvedett fejsérülés a hírek szerint nem olyan súlyos, hogy gátolja a zenészt a soron következő fellépésekben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.