Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLovasi András: Olyan emberek állnak a slágerlisták élén, akik hangszeren játszani és énekelni sem tudnak
19 év telt el a Kispál és a Borz legutóbbi lemeze óta, most mégis újból nekilátott a zenekar, hogy egy albumnyi történetet osszanak meg a hallgatókkal. Többek között erről mesélt a zenekar énekese, Lovasi András a Spirit FM Nagykép műsorában. A lemez témájáról úgy fogalmaz:
Egy generációnak a számvetése, hogy mi lett belőlünk…
Bár életében sokáig úgy tartotta, hogy nem szeretne nyíltan politikával foglalkozni, hogy az ő zenéjük nem erről szól, idővel megszólalásai és a külső események úgy hozták, hogy nevét és arcát is összekötötték különböző társadalmi megmozdulásokkal.
Az egykori zenei sikereiről azt mesélte:
Volt egy-két év, amikor minden mehetett mindenhol. Behívtak bennünket mindenhová, tévébe, rádióba. Kegyelmi időszak volt, a régi struktúrának romjain működő popzene.
A jelenlegi popzenéről is megvan a maga véleménye. Szerinte olyan emberek állnak most a slágerlisták élén, akik sem hangszeren játszani, sem énekelni nem tudnak rendesen. A mögöttük lévő produceri munkát ennek ellenére elismeri, mégis úgy gondolja, hogy ez nem az a zeneiség, amiről a popszakmának szólnia kéne. A visszás helyzetre nem tud örömmel gondolni.
Beszélt arról is a műsorban, hogy sokáig nem akartak új tartalommal előrukkolni a Kispál és a Borzzal, mert megegyeztek, hogy akkor ülnek össze ismét zenét írni, amikor lesz olyan mondanivalójuk. Ez most megtörtént, a zenekar énekese pedig elmondta, hogy az életében dalszerzőként érte a legkevesebb kudarc. A műsorban arról is beszélt, hogy a zenekaron belüli kapcsolatok helyreállításához is kellett a jótékony idő:
Kiderült, hogy volt egy csomó személyes dolog, amit gondoltunk a másikról, de az idő ezeket feloldotta. Újra szeretettel, normálisan tudtunk egymáshoz fordulni.