Negyven évet kellene pótolnunk

DSC3986
A hatvanas-hetvenes évek propagandaképeit és egy-egy elhivatott szociofotós munkáit leszámítva a panelekben lakók életét Magyarországon nem örökítette meg senki. Erre a hiányra reflektál Somorjai Balázs Panelvilág című sorozata.

Bár a legutóbbi népszámlálás adatait még nem dolgozták fel, 2011-ben közel 1,7 millió ember – azaz minden hatodik  honfitársunk – élt panellakásban Magyarországon. Köztük Somorjai Balázs, aki úgy döntött, fotográfusként megörökíti a sztereotípiáink szerint egyhangú, ám az intim terekbe belépve sokszínű Panelvilág lakóit.

A propagandán túl

Az ötvenes években az iparosítással tömegek érkeztek vidékről a nagyvárosokba, ipari központokba, ezzel megindult a lakótelepek, a technika fejlődésével a házgyári panelek építése. A hírfotókon szereplő, panelekbe beköltöző embereket ábrázoló cikkek propagandacélokat szolgáltak, díszletelemként használva a lakáskiutalást követően boldogan beköltöző családokat.

A rendszer ezekkel a fotókkal bizonyította, hogy évente ezrek juthatnak lakáshoz, érdemes kitartani, az állampárt mindenkinek segít.

A propaganda megszűntével azonban a panelekben élőkkel egy-két dokumentarista fotós – Benkő Imre, Horváth Péter, Simonyi Balázs – kivételével senki nem foglalkozott.

Negyven évet kéne pótolnunk

– mondja Somorjai.

A szocializmusban megjelenő uniformizálási törekvéseket a rendszerváltás igyekezett visszaverni, a házgyári lakások alaprajzai azonban megváltoztathatatlanul sablonosak maradtak. Somorjai ezeknek a sablonlakásoknak a sokszínűségét, az ott lakók heterogenitását mutatja meg, átírva ezzel a sztereotípiáinkat, rákényszerítve a nézőt arra, hogy skatulyák helyett az embert lássa, ne az általános alanyt.

Somorjai saját bevallása szerint későn érő típus. 13-14 évesen kezdett el fotózni, ám a felvételivel 30 éves koráig vár. A METU riportfotó szakiránya után a MOME-n folytatta tanulmányait. Nehezen engedte el azt az elképzelését, hogy a fénykép egyenlő a riportfotóval, ám a konzulense, Gulyás Miklós segítette a belső ellenállás feloldásában. A mesterdiploma megszerzése közben a látásmódja is szélesedett.

Panelvilág

A Panelvilág című sorozat lett a diplomamunkája – melynek portréit a Nagyképen is bemutattuk –, ám a sorozat azóta kiegészült. 2021-ben elnyerte a Capa Központ Budapest Fotográfiai Ösztöndíját, így az elmúlt időszakban kifejezetten a fővárosi panellakásokra koncentrálva dolgozott, de szeretné vidéki településeken is folytatni a munkát.

Ugyan szakdolgozatához, de fotográfustól mégis meglepő módon 2020-ban 700 fő részvételével kutatást végzett a panelekben élők lakóhelyválasztásával kapcsolatban. Az akkori  válaszokból kiderült, hogy az ezekben a házakban élők egyharmada öt éven belül szeretne téglaépítésű lakásban vagy kertes házban élni – igaz, ez a tendencia a rezsidíjak emelkedésével változhat, hiszen a családi házak fenntartási költsége sokak számára megfizethetetlenné vált, szemben a panelekkel, ahol kiszámítható a fűtés- vagy az áramszámla.

István, vadász. Otthonuk szinte minden falát trófeák díszítik
István, vadász. Otthonuk szinte minden falát trófeák díszítik
Fotó: Somorjai Balázs

A fluktuáció így is jelentős – a Somorjai által fotózott emberek közül többen is elköltöztek a képek készítése óta, volt, akit már csak a bedobozolt ingóságok között tudott megörökíteni. Kérdés, hogy mi lesz az elvándorlás következménye.

A paneleket eredetileg 80-100 évre tervezték, a lakótelepek jelenleg ennek az élettartamnak a felénél járnak.

Privát szféra

Mivel Somorjai portréi az érintettek lakásaiban készültek, adódik a kérdés, hogyan jutott be ezekbe az otthonokba. Hogyan épített ki kapcsolatot idegenekkel, hogyan léphetett be abba az intim szférába, amit nemcsak megörökített, át is alakított a fényképezés idejére. Bár a panelházak zsúfoltak, közösségi tereket nem terveztek az építtetők. Az ismerkedésre így maradt a kutyasétáltatás vagy a liftben eltöltött pár perc. Később – a szomszédok után „új arcokat” keresve – Somorjai egy Facebook-csoporthoz csatlakozott. Akkorra addig elkészült képeivel már Sajtófotó-díjat nyert, ami hitelesítette a munkáját, és így könnyebben nyíltak meg előtte a lakások ajtajai.

A képeket elnézve felmerül, hogy hogyan választott ki ennyi különféle embert? Mi lehet a titka? A lehetséges válaszok egyike arra döbbent rá, hogy ismeretlenekként élünk egymás mellett. Köszönünk a szomszédnak, váltunk pár szót a zöldségessel, megiszunk egy kávét a kollégáinkkal, de „beljebb” nem jutunk, a kapcsolataink jelentős része a közösségi média térhódításával egyre felszínesebbé vált. Nem tudjuk, hogy hol és hogyan él a másik, milyen miliőt teremt magának, milyen tárgyakkal veszi körül magát. Nem tudjuk, hogy mit gyűjt, mi a hobbija. Egy kismalacot sétáltató nőre felkapjuk a fejünket, az életünk nagy része azonban láthatatlan marad.

A fotók ezen a ponton ismét lehetőséget nyújtanak a szemlélőnek arra, hogy szembenézzen az előítéleteivel. Nem mindenki szürke, akit annak látunk, ahogy egy tetovált karú fiatal anyuka is gondozhat orchideákat a kifinomultan berendezett lakásában az ablakpárkányon. Talán érdemes lenne közelebb lépni egymáshoz, ahelyett, hogy már a lakhely említésekor skatulyázunk, megbélyegzünk, egy archoz azonnal a „budai”, „vidéki”, rossz esetben a „panelproli” jelzőt társítva.

Evelyn, egyetemista, édesanya. 25 évesen, két gyermekkel, de szinte nulláról kezdte újra az életét
Evelyn, egyetemista, édesanya. 25 évesen, két gyermekkel, de szinte nulláról kezdte újra az életét
Fotó: Somorjai Balázs

Valóság inspirálta konstruktivizmus

Somorjai képei az utolsó részletig átgondoltak, hosszas beszélgetések előzik meg a fotózásokat – volt, akiről az első találkozás után másfél évvel tudta elkészíteni a fényképet. Fotói megkonstruáltak, a berendezett teret alakítva az ember személyiségét szeretné megmutatni a mindenki másétól különböző berendezési tárgyak közt, melyek egyedivé teszik a sablonlakásokat. 

A gyűjteményben szereplő Ikarus buszok zsúfoltsága tükröződik vissza a szemközti ház ablakainak zsúfoltságában, a festőművész testtartása megjelenik a szobája falán függő alkotáson ábrázolt testtartásban. 

A világítással is a személyiséghez igazodik, így minden portré más megvilágítással készül, nincs „Somorjai-világítás”, ami egyformaságot kölcsönözne a képeknek és az azokon látható embereknek.

Fotóin apró, már-már a reneszánszhoz hasonló utalásokat rejt el. Képi világa az utalások felfejtése nélkül is érthető, magával ragadó, ám az utalások dekódolásával közelebb kerülünk Somorjai világához.

A Panelvilág képei előtt érdemes egy kávéval a kézben elgondolkodni a mi közös XXI. századunkról.

Dotty, neurológus, e-sport-közvetítő. Két nappal az esküvője után mondta fel a lakás tulajdonosa az albérletüket
Dotty, neurológus, e-sport-közvetítő. Két nappal az esküvője után mondta fel a lakás tulajdonosa az albérletüket
Fotó: Somorjai Balázs

Somorjai Balázs Panelvilág című kiállítása a Capa Központ – 8F Galériában június 3-ig ingyenesen látogatható.

(Borítókép:  Attila, rádióamatőr. Éjszakánként távoli, óceáni szigetekkel kommunikál. Fotó: Somorjai Balázs)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

8 perce

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

2 perce

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

1 órája

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

7 perce

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

40 perce

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

3 órája

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

A rendőrség eljárást indított.

52 perce

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell pedofíliát.

14 perce