Nehéz a munkára koncentrálni, amikor valakit éppen elveszítesz

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt lépett fel Budapesten a tengerentúli punk-rock szcéna egyik legnagyobb szereplője, a Billy Talent. A zenekar tagjai közül Ian D’Sa gitáros a napokban interjút adott az Indexnek. A beszélgetésben szó esik többek között arról, hogy:

• miben más a magyar koncertközeg;
• miben különbözik az, amit a kezdő zenész elképzel, attól, amit a profi átél;
• hogyan hal ki lassacskán a zenekarok kultusza;
• mikor várható a következő album, és miért volt különleges a legutóbbi lemez;
• miként dolgozta fel édesanyja elvesztését;
• hogyan birkózott meg a zenekar dobosuk, Aaron Solowoniuk betegségével;
• mennyire ártalmas a könnyűzenére a cancel culture;
• és melyek a legégetőbb társadalmi kérdések, amelyekre egy előadónak manapság reagálnia kellene.

Az elmúlt években többször játszottak Magyarországon, mindig nagy sikerrel. Miben más itt fellépni, mint a világ egyéb helyein?

Imádom Budapestet, mindig elképeszt az a kulturális és művészeti közeg, ami ott van. Amikor először játszottunk a Sziget Fesztiválon, lenyűgözött, miként működnek ott a dolgok, és ahogy a helyi művészek részt vesznek ebben. Sosem láttam korábban ehhez foghatót. Hasonló a benyomásom a Budapest Parkról. Egy évvel ezelőtt játszottunk ott, majdnem napra pontosan akkor, mint most fogunk.

Amikor valaki még a zenei pálya elején van, egészen máshogy gondolkodik a szakmáról. Mi a legnagyobb különbség aközött, amit egy kezdő elképzel, és amit egy profi megtapasztal?

Visszatekintve arra az időre, amikor még fiatalok voltunk, hatalmas áldásnak éreztem, hogy ezt csinálhatjuk – zenélhetünk, és ezt az emberek élvezik. Ilyen egy valóra vált álom. Mégis, némiképp más, amikor már benne van az ember, mint ahogy fiatalon képzeli. Csak most realizálom igazán, milyen temérdek munka volt idáig eljutni és fenntartani ezt az egészet.

Ez nem úgy megy, hogy az ember elér némi sikert, aztán onnantól természetesnek veszi az egészet. Ha bárki azt tervezi, hogy be akar kerülni a zenei életbe, akkor keményen meg kell dolgoznia érte, és alázatosan beletennie azt a munkát, amit ez a hivatás megkövetel.

A legnehezebb feladat

A legutóbbi albumuk 2022-ben jelent meg, az azelőtti 2016-ban. Régebben mindig kijöttek egy új lemezzel két-három évente. A jövőben visszatérnek a korábbi időtávra, vagy innentől megritkul az új albumok száma?

Nagyon remélem, hogy vissza tudunk térni majd a két-három éves periódusra. Ez a hatévnyi szünet sokban múlt a pandémián is. A járvány lelassított mindent, még a próbaterembe is kihívás volt összeszervezni a csapatot. 2020 elején pedig, amikor az édesanyám eltávozott közülünk, szükségem volt egy kis távollétre is a zenekartól. Most már újra úton vagyunk, és remélem, végleg visszatér minden a normál kerékvágásba.

Mi a következő lépés?

Nyáron fesztiválozni fogunk, ősztől pedig az év végéig turnén leszünk. Ha végeztünk, visszatérünk a zeneszerzéshez, és remélhetőleg egy új albummal is előrukkolunk, amire nem kell hat évet várni.

Melyik albumot tartja a legnagyobb technikai bravúrnak, amit a legnagyobb kihívás volt elkészíteni és a legnagyobb öröm készen hallani?

Én személy szerint a legutolsó albumot mondanám. Amikor elkezdtünk dolgozni az anyagon, akkor diagnosztizáltak rákot az édesanyámnál. Számomra borzasztóan nehéz volt ezt a lemezt elkészíteni. Nagyon nehéz a munkára koncentrálni, amikor tudod, hogy valaki, akit ennyire szeretsz, már csak egy rövid ideig lehet veled. Rengeteg dallam és szöveg ebből az érzésből született. Egy dalt is címeztem neki a lemezen, ez lett a For You. Visszatekintve úgy érzem, hogy édesanyám igazán büszke lenne, ha hallaná az elkészült felvételt.

Aaron betegsége sem könnyített ezen az időszakon, ő szklerózis multiplex miatt már nem tudja végigdobolni a koncerteket. Hogy birkózott meg a zenekar ezzel, és hogy érzi magát most Aaron?

Aaron már régóta együtt él ezzel a betegséggel. Kimondottan szerencsések voltunk, hogy ilyen sokáig kitartott, és hihetetlen, hogy ezzel együtt végigturnézta velünk a világot, és feljátszotta a dalokat. Pár hónappal az előtt, hogy stúdióba vonultunk volna, tovább romlott az állapota, és problémák adódtak a lábával. Nagyon kemény időszak volt. Talán a legkeményebb, amivel mint banda valaha is szembe kellett nézzünk. Borzasztó látni ezt, mert tudjuk, hogy mennyire imád dobolni. Ettől függetlenül ő még mindig a zenekar tagja, és zöld utat biztosított nekünk, hogy egy barátunk, Jordan Hastings játssza fel az albumot, aki utána a turnéra is csatlakozott hozzánk.

Egy kultúra bukása

Manapság egyre csökken ez a fajta zenekari összetartás, és hanyatlik a zenekari kultúra is. Mi lehet az oka annak, hogy egyre kevesebb zenekarral találkozni, a helyüket pedig szólóelőadók váltják fel?

Úgy gondolom, hogy ez a technológia fejlődésének egyfajta hozadéka. Egy számítógéppel ma már bárki képes maga is elkészíteni egy egész dalt és előre felvett háttérsávokkal fellépni. Mi még a régi rendszerből jövünk, ahol minden zenész egyénenként képviselt egy adott szerepkört. Ma már egy ember is képes egy teljes zenekart hangszerelni a megfelelő programmal. Élőben ezt session- vagy turnézenészek játsszák el. Ez a jövő, ahol egy ember vagy egy szerzőpáros dolgozik csupán a zenén. Ezzel szemben a rock és a metál világában továbbra is szükség van zenekarokra. Szükség van arra a hangzásra, amit különféle emberek közös, hangszeres játéka tud megteremteni.

A punkkultúrához tartozik felszólalni a társadalmat megosztó kérdésekben. Ma ez egyre ritkább. Milyen következményekkel járhat hosszú távon ez a fajta öncenzúra, a cancel culture-től való félelem?

Az emberek félnek attól, hogy társadalmi problémákról írjanak dalokat. Nem találkozom túl sok zenekarral, amely ezt megtenné. Az előadók manapság ezt igyekeznek kerülni, rettegnek a cancel culture-től, ezzel szemben a mi generációnk erre alapozott a kilencvenes években. Ez valójában arról szól, hogy kiállsz amellett, amiben hiszel, és ezt beépíted egy dalba. Mi ebből a zenei világból jöttünk, de manapság ez már nem így megy.

Melyek a legégetőbb társadalmi problémák, amikről jelen pillanatban beszélni kellene?

Mindenekelőtt az ukrán háború. Aztán az emberi jogi kérdések Észak-Amerikában. Kezd a rendszer visszatérni oda, ahol ötven évvel ezelőtt tartott. Vannak csoportok, amelyek korlátozni akarják a nők jogait. Nevetséges. Ez az, amitől a leginkább félek, hogy a társadalom visszasüllyed oda, ahol ötven évvel ezelőtt volt. Ezekről a témákról kellene a művészeknek beszélniük. 

Melyek azok a most induló előadók, akiket kiemelne, hogy az elkövetkezendő időben érdemes lesz figyelni rájuk?

Van egy csapat, amit csípek. Glasgow-ban találkoztam velük, ők a Wet Leg. Nagyon király, amit csinálnak. Egy másik banda a Mvll Crimes a mi környékünkről, Ontarióból. Ők is elképesztőek.

Mit gondol, mire lenne a legnagyobb szükség jelenleg a világban?

Mindenekelőtt, hogy a klímaválságra megoldást találjunk, hogy megóvjuk a bolygót. Szeretném továbbá, hogy érjenek véget a háborúk, és az emberek ne akarják többé elcsatolni és elvenni mások földjeit. Amire ezenfelül szükségünk lenne, az a haladás. Hogy mindnyájan megélhessük azokat az alapvető emberi jogokat, amelyek eredendően a mieink.

(Borítókép: Ian D’Sa. Fotó:   Brill / ullstein bild / Getty Images)