Nyáry Krisztián: Senki nem lesz rasszista Othellótól vagy leszbikus Szapphótól

• Nyáry Krisztián irodalomtörténész szerint a cancel culture, az eltörlés kultúrája rendkívül ártalmas jelenség, a mű integritása ugyanis ez esetben sérül vagy megszűnik.
• Nádasdy Ádám író úgy véli, ez az író szabadságát gátolja.
• Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője azt tapasztalja, hogy a hazai kiadói gyakorlatokban nincs ilyen utólagos belenyúlás az irodalmi művekbe.

Ahogyan az Index korábban megírta, brit szerkesztők nézték át Agatha Christie egyes műveit, és eltávolították azokból többek között az etnikai hovatartozásra és a külsőségekre vonatkozó jelzőket. 

A The Telegraph információi szerint az írónő által 1920 és 1976 között írt regényekből a HarperCollins kiadó az érzéketlen, sértő, etnikai hovatartozásra utaló, valamint egyes karakterek külső leírását tartalmazó részeket

Amúgy nem Agatha Christie az első író, akinek könyveit sok évvel a megjelenésük után szakértők vizsgálják át: korábban hasonlóképp jártak el Roald Dahl és Ian Fleming köteteit illetően is.

Nyáry és Nádasdy szerint nincs halál, de…

Az üggyel kapcsolatban Nádasdy Ádám író, Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője nyilatkozott az Indexnek. Elsőként azt kérdeztük meg, hogy ez a fajta „érzékenyítés” mennyire jelenti az irodalom halálát?

Nyáry Krisztián halált semmiképp nem vizionálna, szerinte az irodalom totális diktatúrákban és teljes anarchiában is létezik. „Önmagában az érzékenyítéssel sincs semmi baj, de annak semmi köze az átírás, eltörlés, cenzúrázás gyakorlatához” – mondta az Indexnek. Ha Agatha Christie nyelvhasználatával kapcsolatban a tanórán vagy egy tévéműsorban megbeszélik, hogy a kolonialista szemlélet vagy a rasszizmus milyen mélyen szőtte át a brit kultúrát, hogy még egy ártatlan krimiben is felbukkan, azzal semmi baj sincsen, sőt. A cancel culture viszont rendkívül ártalmas jelenség.

Ez Nádasdy Ádám szerint sem jelent halált. Az irodalom kevéssé függ attól, hogy konkrétan mit minek nevezünk.

Sokkal veszélyesebb, hogy a szabad gondolkodás, a kritikai érzék halálát jelentheti, mint mindenfajta cenzúrázás, amikor helyettem akarják eldönteni, hogy miről mit gondoljak.

Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője úgy véli, szerencsére az általa ismert hazai kiadói gyakorlatokban nincs ilyen utólagos belenyúlás az irodalmi művekbe, sőt: a rendszerváltás előtti „belenyúlások” rossz emlékei miatt a klasszikus szerzők legutóbb jóváhagyott szövegváltozatainak visszaállítása inkább, ami trendszerű.

Az irodalomtörténész azt mondta, hogy Magyarországon szerinte sem igazán jellemző ez a fajta átírási gyakorlat a kiadóknál, bár vannak szűk értelmiségi csoportok, amelyek örömmel látnák. Nádasdy Ádám sem lát ilyet a mai magyar kiadóknál.

Nálunk nem a baloldali, »woke« szemlélet vezet cenzúrához vagy öncenzúrához, hanem a jobboldali »altright« verziója. Az egyik, ugye, azért cenzúrázná Shakespeare-t, mert – mondjuk – nem megfelelően ábrázolta a feketéket az Othellóban, a másik pedig betiltja a homoszexualitás ábrázolását – és ezzel Shakespeare lírájának számottevő részét.

Megjegyezte, csak annyi a különbség, hogy melyik cenzorhajlamú erő van éppen hatalmi pozícióban, de egyébként mind a kettő irodalom- és kultúraellenes barbarizmus. A magyar kiadók tapasztalata szerint legfeljebb azt hajtják végre, amit jogszabály előír, egyébként ellenállnak az eltörlési törekvéseknek.

Hol állunk meg?

Nádasdy Ádám határozottan visszautasította azt a felvetést, mi történne, mi maradna akkor, ha például Borbély Szilárd Nincstelenek regényéből vagy akár Jókai mulatós jeleneteiből kivennénk a nem píszí részeket. Azt mondta, a gondolattal se játsszunk el.

Ilyet nem szabad csinálni. Akinek nem tetszik, ne olvassa, ne adja a gyerekei kezébe!

– jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy ezt rengeteg más könyvről is el lehet mondani.

A XX. században például bőven megjelentek könyvek (jók is!), melyek azt hirdették, hogy nincs Isten, és a hit hülyeség. Ezek egy keresztény szemében sokkal károsabbak, mint a mostani píszísítés. Hol állunk meg?

Nyáry Krisztián úgy látja, ez esetben a mű integritása sérülne vagy megszűnne. Pont az lenne az eredmény, mint amikor a szocializmusban meghúzták a klasszikusokat, nehogy az írásuk „sértse a testvéri népek érzékenységét”. A meghúzás után ráadásul rögtön jön a betiltás vagy a mű elsüllyesztése, erre is rengeteg példa van. „Amerikában valóságos könyvtári háború alakult ki: demokraták a szerintük feketéket vagy a szexuális kisebbségeket sértő műveket vetetnek le a polcokról, republikánusok pedig homoszexualitást vagy simán csak »öncélú szexualitást« ábrázolókat.”

Turi szerint egy jó szépirodalmi mű igazsága mindig komplex, mindig többszólamú. Olyan, mint egy kórusmű, nem lehet pusztán egy szempontból megítélni dolgokat.

Ráadásul egy mű mindig elválaszthatatlan a kortól, amelyben született: utólag mindig könnyebb okosabbnak lenni. A múltat pedig nem lehet megváltoztatni, csak megismerni

– fogalmazott.

Más bőrébe belebújva is látni a világot

Az irodalomtörténész úgy véli, ez a fajta belenyúlás elsősorban nem az író szabadságát gátolja, hanem az olvasóét, azaz mindannyiunkét. Az irodalmon keresztül elég biztosan el lehet igazodni a világban. A kártevés különösen minősített esete, ha az irodalmi műveket éppen attól a fiatal korosztálytól akarják elvenni, amelytől egyébként azt várjuk el, hogy mielőbb el tudjon igazodni a világban. Természetesen a kontextusba helyezést, a magyarázatot – hívhatjuk érzékenyítésnek is – nem lehet megspórolni.

Nádasdy szerint ez némileg gátolja az író szabadságát. Bár úgy véli, nem lesz ennek nagy hatása, inkább a szájíze lesz rossz tőle. „Én öreg vagyok, már túl sok ilyet láttam. Volt, hogy a »zsidó« szót nem volt szabad leírni.”

Arra a kérdésre, hogy mikor és milyen esetben van erre szükség, Nyáry azt a példát hozta, hogy az eredeti Grimm-meséket ma már nem nagyon adjuk gyerekek kezébe, mert a sokkal idősebb olvasóknak szóló, gyakran horrorisztikus sztorik megrémítik őket. A Karl May-regényekből ma már kihagyják a sokoldalnyi filozófiai fejtegetéseket, mert megakasztják az olvasást. De ezt józan ésszel eddig is megoldottuk.

Felnőtteknél, de már középiskolásoknál is inkább káros, mint használ a mai politikai elvárásoknak megfelelő átírás. Ráadásul senki nem lesz rasszista az Othellótól vagy leszbikus Szapphótól, viszont megtanulja másik szempontból, más bőrébe belebújva is látni a világot. Ez lenne ugyanis az irodalom legfontosabb funkciója.

Nincs erre szükség. Majd abbahagyják, ha lecseng ez a hullám – jegyezte meg Nádasdy, aki szerint a magyar irodalomban bőven volt erre példa, így a kommunista cenzúra idején: ezeket Szörényi László remekül összegyűjtötte. Régebben a nemiségre vonatkozó elemeket tisztogatták. A Szigeti veszedelem 1901-es iskolai kiadásában Kumilla így panaszkodik a férjére (XII/28.):

Oh hányszor kivántam végét életemnek, Hogy ne sinylődjem mellette!

Hányszor fohászkodtam, Hogy bár e fertelmestül megszabadulnék!

Ám Zrínyi még így írta:

Oh, hányszor kivántam végét életemnek, Hogy ne feküdjem mellette!

Hányszor fohászkodtam, Hogy fertelmes ágyátul megszabadulnék!

Lám: a fekvés, az ágy nem illik egy házasságba, ezt nem kell tudnia az ifjúságnak – jegyezte meg Nádasdy.

Nyáry Krisztián saját gyerekkori élménye Török Sándor Kököjszi és Bobojsza című meséje volt – az egyik első könyv, amelyet önállóan elolvasott. Pár év múlva kezébe került az eredeti kiadás 1939-ből, és akkor szembesült vele, hogy a hősök rendszeresen imádkoznak benne lefekvés előtt. „Egyszerre volt meglepő ennek ténye és az is, hogy valakik vették a bátorságot, és átírták. Volt haszna, hiszen azóta is mindenfajta eltörlés ellen vagyok.”

Turi Tímea hozzátette, hogy a kortárs szerzőkkel a kézirataikon együtt dolgozva természetesen felvetődnek irodalmon kívüli szempontok is, amelyeket – a szerzővel együtt – figyelembe szoktak venni, de ezek soha nem ideológiaiak: a jó irodalom soha nem ideologikus.

(Borítókép: Nyáry Krisztián 2022. március 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)