„Ha fönt lenne a drótkötél, már most visszamennék Pestről Budára!”

20230420- MG 3466
2023.04.21. 13:05 Módosítva: 2023.04.22. 09:38
Ifj. Simet László világszáma, amikor 2023. április 15-én egy 40 méter magasságban kifeszített drótkötélen átkelt Budáról Pestre, még sokáig beszédtéma lesz. Nemcsak itthon, hanem világszerte is. A sokszoros jubileumon végrehajtott produkció főszereplője most nyilatkozott az Indexnek, és azt mondta: már most indulna visszafelé Pestről Budára – ha valaki kifeszítené a drótkötelet a Duna felett…

Stílszerű környezetben, a Vigadó előtt horgonyzó Budapest hajón találkozott a média képviselőivel ifj. Simet László kötéltáncos artista, aki a múlt szombaton Budáról Pestre 21 perc alatt sétált át a Duna felett – egy 40 méter magasságban kifeszített drótkötélen.

A minden túlzás nélkül világszámnak minősíthető produkció főszereplője beszélt érzéseiről, szakmai előéletéről és az előkészületekről, Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója pedig e művészeti ág nagy napjaként aposztrofálta 2023. április 15-ét. 

A 63 éves ifj. Simet László gyakorlott profi a magasdróton, ahogy lapunknak elárulta, 45 éve, 18 éves kora óta dolgozik a szakmában, édesapjától, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett idősb Simet Lászlótól tanulta a mesterséget, sokáig családi számmal léptek fel szerte a világban.

Az utóbbi tíz évben Asztronauták című szólószámával – ami a magasdrót és a halálkerék kombinációja – járja a világot, a világhírű Cirque du Soleil műsorában is fellépett. 

„Amit szombaton bemutattam a Duna felett, az az úgynevezett skywalk, vagyis az extrém magasságban végrehajtott magasdrótos szám kategóriája – mondta az artista. – 2008-ban és 2009-ben Szöulban átmentem a Han folyó fölött, az bizonyos szempontból komolyabb vállalkozás volt a budapestinél, hiszen a koreai fővárosnál egy kilométer széles a folyó, igaz, a kötél »csak« 25 méter magasan volt. Kínában részt vettem egy olyan versenyfutásban, amit 87 méter magasban kifeszített dróton végeztünk, és 2012-ben a londoni olimpia záróünnepségén is felléptem. De a szívemhez a Duna fölötti átkelés áll a legközelebb, ezt tekintem karrierem megkoronázásának, végtére is magyar és budapesti vagyok.”

Az artista elmondta, hogy az előkészületek közben már akkor felemeltette magát 40 méter magasba, amikor a kötelet még ki sem feszítették. Kiállt a kosár peremére, kezében a 13 kilós balanszírozó rúddal. 

Amikor élesben mentek a dolgok. Emeltek a kosárral, erősebb lett a szél, de elhatároztam, hogy akkor is megcsinálom a produkciómat, ha kitör a vihar és esni kezd az eső. Szerencsére nem így történt, a szél a kezelhető határon belül maradt

– fogalmazott ifj. Simek László. Az artista a táv kétharmadához érve már érezte, hogy sikeresen átjut. Ekkor fél térdre ereszkedett, így üdvözölte az eget verő tapsviharban és hurrázásban kitörő tizenötezres tömeget: „Amikor bemutattam a komplimentet, és hallottam a nézők üdvrivalgását, egy pillanatra úgy éreztem, gombóc keletkezik a torkomban. De nem engedhettem szabad folyást az érzelmeimnek, mert minden pillanatban a feladat végrehajtására kellett fókuszálnom.”

A művész kérdésünkre elárulta, hogy egy esetleges negyvenméteres zuhanást aligha lehetett volna megúszni élve vagy súlyos sérülés nélkül. Ez négyszerese a toronyugró platform magasságának. Az ember hiába esik vízbe, a kontrollálatlan becsapódás halálos lehet… De mindez nem járt az artista fejében. Mint fogalmazott: 

Nem meghalni mentem a Duna fölé.

Ifj. Simet Lászlónak megemlítettem a The Walk (Kötéltánc) című 2015-ös filmet, amely a fiatal francia artista, Philippe Petit 1974. augusztus 7-én végrehajtott bravúrjának állított emléket. Az artista erre így felelt: „Petit nyolcszor oda-vissza átment a New York-i World Trade Center ikertornyai között, miközben a drótkötél végénél a rendőrség emberei várták, mert engedély nélkül vágott bele a vállalkozásba. Petit-t nem ismerem személyesen, de a nálam tíz évvel idősebb kolléga legendának számít a szakmánkban. Elképesztő volt az a 411 méter magasban végrehajtott produkció, amelynek végén a rendőrök bilincsben vezették el.”

Fudi kalapot emel

Zsilák György, a közönség számára csak Fudi, a legendás zsonglőr gyerekkora óta ismeri ifj. Simet Lászlót, akit barátjának tekint.

„Lacinak már az édesapjával egy műsorban léptem fel annak idején, és Lacival is dolgoztam együtt, hiszen ő huszonéves korában részese volt a családi produkciójuknak – mondta az idős artista. – Minden elismerésem Lacié, igazi világszám az övé, és már a múlt szombati átkelése előtt özönlöttek hozzám a külföldi kollégák, barátok, ismerősök érdeklődő e-mailjei, sms-ei, a produkció után pedig a gratuláló üzenetek. Meg kell mondanom, külföldön is rengetegen nézték Laci bravúros átkelését. Akár streamen, akár a televízióban.”

Fudi felidézte a nagy elődöket. A francia Charle Blondint, aki 1859. június 30-án hajtotta végre hajmeresztő mutatványát a Niagara-vízesés fölött, igaz, az ő drótkötele 5 cm széles volt ifj. Simet László kétcentis szélességű drótjával szemben, viszont Blondin még omlettet is sütött a zuhatag fölött.

„Történt egy tragédia is, az általam is személyesen ismert német artista, Karl Wallenda 1978. március 22-én megkísérelte az átkelést a tízemeletes Puerto Ricó-i Condado Plaza Hotel két tornya között, de a hirtelen feltámadó viharos szél a mélybe lökte a 73 éves cirkuszművészt, aki szörnyethalt a 37 méteres zuhanástól. A példát csak azért említem, hogy lássuk, mennyire veszélyes volt Laci mutatványa” – mondta Fudi.

Szó került arról is, hogy ifj. Simet László gyerekkora óta álmodott az átkelésről a Duna felett, és most, 63 éves korában, végre az ötletgazda és rendező Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója jóvoltából elérkezett az alkalom az álom megvalósítására.

Az igazgató a maga részéről köszönetet mondott annak a 21 cégnek, intézménynek és magánszemélynek, akik és amelyek önzetlen segítséget nyújtottak a produkció megvalósításához, beleértve a fővárosi önkormányzatot, a MAHART PassNave-ét, a BRFK Vízirendészetét, valamint két daruscéget is, amelyek egyrészt lehetővé tették a főpróbát Lábatlanban, másrészt kifeszítették a csaknem egytonnás drótkötelet a Duna fölött. 

Fekete Péter nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a magyar artista bravúros magánszáma, köszönhetően a többezres közönségnek és a helyszínen tapasztalható érzelmi megnyilvánulásoknak, annak is a bizonysága volt, hogy képesek tartalommal megtölteni ezt a művészeti ágat, túl a látványosságon.

A produkció – amely a maga nemében egyedülálló, hiszen ifj. Simet László volt az első és mind ez ideig egyetlen ember, aki magasdróton átment a Duna felett – többszörös jubileumra esett. Egyrészt április 15. a cirkuszi világnap (2011 óta), másrészt idén ünnepeljük Budapest fennállásának 150. évfordulóját, no és, nem mellékesen, az attrakció a 10. Színházi Olimpia megnyitójának volt a része. 

(Borítókép: Ifj. Simet László. Fotó: Németh Kata / Index)