Megölték a macskáját, és egy játék babát raktak a szájába

Egy lány haldoklik, az illegálisan elvégzett abortusz következtében ugyanis vérmérgezést kapott. Az Elizabeth Institute nevű magánklinikán vagyunk, és doktor Wolff úgy dönt, hogy nem engedi be a lányhoz a szülei által beküldött katolikus papot, hogy föladja neki az utolsó kenetet. Döntését azzal indokolja, hogy egyrészt a szülei kérésére érkezett a pap, nem lehet tudni, hogy a gyerekük is keresztény-e, másrészt a 14 éves lány jelenleg békésen fekszik, és ha megtudná, hogy meg fog halni, elvennék tőle a nyugodt halál esélyét. Ez egyébként be is következik, valakitől megtudja, hogy ott van a pap, és végül lelki kínok között, magát véresre karmolva hal meg.

Az, hogy jól döntött-e az orvos, érvényes felvetés, mert lehet, hogy egy pap jelenlétében nem olyan borzalmas módon távozik a lány az élők sorából, de a doktor által felhozott érveknek is van létjogosultságuk. Aminek nincs relevanciája, az az, hogy ki zsidó, ki keresztény, ki fekete, ki fehér ember, ki nő, ki férfi, ki meleg, ki nem, márpedig ez a vita kezdődik el a szomorú haláleset után, gyakorlatilag a darab egésze erről szól.

Megölték a macskáját

Ruth Wolffot megvádolják, hogy azért nem engedte be a papot, mert zsidó, amire ő elmondja, hogy igen, a szülei zsidók voltak, de ő ezt nem éli meg vallásként, nem játszik szerepet a döntéseiben. Aztán felvetődik, hogy azért nem engedte be a papot, mert az fekete, és valamifajta posztkolonialista elnyomás érhető tetten a viselkedésében, és még azzal is meggyanúsítják, hogy ő végezte az abortuszt, amire a válasz az, hogy nem, de egyébként ha kórházi körülmények között történt volna a beavatkozás, a lány nem halt volna meg. És igen, neki is volt abortusza, és nem, nem abortuszpárti.

Az előadásban egyébként első ránézésre nem tudjuk, ki játszik fehér és ki fekete szereplőt (jól is néznénk ki), erről csak az elmondásaik alapján szerzünk tudomást, ahogy arról is, hogy ki zsidó az orvosi karból, mert ez is hangsúlyosan újra és újra előkerül. Arról már nem beszélve, hogy nők játszanak férfiszerepeket, ez pedig nyilván a genderproblematikának ad valamiféle nyomatékot.

Doktor Wolff végül egy televíziós show-műsorban találja magát Take the debate címmel, ahol felvonul az összes szóba jöhető társadalmi csoport képviselője, és két reklám meg zenés betét között nekiesnek a doktornak. Itt van az egyház, az abortuszt ellenzők, a feketék és a minisztérium képviselője – az egyik szereplő azt mondta a budapesti előadáson, hogy most nem kezdene kampányt a katolikus egyház ellen, főleg, hogy itt van a pápa –, és a doktor hiába ismételgeti, hogy döntését kizárólag szakmai szempontok szerint hozta meg, és orvosként járt el, nem lehet esélye a vitában.

A dolog odáig fajul, hogy az autójára horogkeresztet rajzolnak, a macskáját megölik, és egy játék babát raknak a szájába, az otthona ajtaján dörömbölnek. Az interneten tömeges lincselés áldozata lesz, a petíciót, amely szerint keresztény betegeket keresztény orvosok gyógyítsanak, több tízezren írják alá.

Nyilvános szakmai meghurcoltatás

A mű – amely egyébként Arthur Schnitzler Bernhardi professzor (1912) című darabjának aktualizált átirata – mondanivalója egyértelmű, és ezt az előadás leírása is megerősíti. A Nemzeti Színház honlapján olvasottak szerint a darab „a ma valóságának társadalmi-politikai viszonyai között követi nyomon főszereplője, Ruth Wolff orvos és kutató sorsát és nyilvános szakmai meghurcoltatását egy haldokló kiskorú páciensével kapcsolatban meghozott döntése miatt.

Az eset olyan szélsőséges és agresszív reakciókat vált ki, melyek hűen tükrözik a woke-kultúra, a politikai korrektség és a ma társadalmának polarizált, »mi vagy a többiek« szemléletmódját, ahol az erkölcsöt és a korrektséget mindig az adott körülményekhez igazítják.

Közösségi kapcsolataink határozzák meg életmódunkat, a társadalmi normák szabják meg faji, szexuális vagy épp nemi identitásunkat.”

Lehet, hogy örülnünk kellene annak, hogy a darab bátran szól kényes kérdésekről. „Azokat a dolgokat, amikről a munkahelyen nem beszélhetünk, mert félő, hogy letiltanak, a színház keretei között biztonságban boncolgathatjuk: vállaltan szembeszállhatunk a kor előítéleteivel és hazugságaival” – írja az ismertető. Andrei Serban világhírű román színház- és operarendező ítéletében is bízhatunk, és a Ruth Wolff szerepében látott B. Fülöp Erzsébet is kitűnő színésznő.

Zavarba ejtő sulykolás

Mégis, az egész előadás zavarba ejtően idegesítő. Lehet, hogy ez volt a cél, de a hanghordozás, az ordibálás, a hektikus rohangálás, arcrángás, szövegtévesztés (?) éppen az ellen hatott, hogy átérezzük a felvetett kérdések súlyát. Amikor pedig a sulykolni szánt mondatoknál kigyulladtak a nézőtéri fények, és az egyik (zsidó) orvos azt kezdte a közönségnek magyarázni, hogy ha most a megvádolt doktort engedik kimenni az ajtón, akkor elindul az orvostársadalom szétverése, egészen zavarba ejtően hülyének érezte magát a néző.

Keresztény beteget csak keresztény orvos gyógyíthat, nőt csak nő, feketét csak fekete, kövéret csak kövér, és csak olyan műtétet végezhet, amin maga is átesett? Tényleg itt tartunk, hogy ilyen veszélyekre kell felhívni a figyelmet, vagy mi vagyunk teljesen naivak? A Doktor című előadással nem jutottunk közelebb az igazsághoz, de lehet, hogy ez nem is volt cél.

Andrei Serban rendezését a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában a jelenleg Magyarországon zajló 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett MITEM programjai között láthatta a közönség a budapesti Nemzeti Színházban. Az Indexen már olvashatták Theodórosz Terzopulosz Nóra- és Boris Lijesevic Háború és béke-rendezéséről írott kritikánkat, és a színházi találkozó további előadásairól is beszámolunk majd.

(Borítókép: Petru Cojocaru)