Elárulták-e a „hivatalos” zenészek az alternatívokat?

Nézi az ember, és nem hiszi el. Persze tudjuk, hogyan mentek a dolgok a szocializmusban, micsoda ostoba elvtársaknak és ideológiáknak kellett megfelelni, és a filmet is láttuk már néhányszor, mégis döbbenetes újra és újra hallani őket. Almási Tamás kamerája megörökítette azt az 1981-es tatai tanácskozást, ahol a pop- és rockzene képviselői – mai szemmel szupersztárjai – szakszervezetet alapítottak, mert ezzel szerették volna elismertetni a létezésüket, ennek az árát azonban komolyan megkérték az ország funkcionáriusai.

A  találkozónak és a róla készült filmnek mára olyan történelmi értéke lett, hogy aranybányát jelent minden, a korral foglalkozó kutató vagy laikus számára, már csak a korban jelentős szerepet játszó figurák megörökítése miatt is. 

Lakás, telefon, útlevél

Először is itt van Erdős Péter, a Hanglemezgyártó Vállalat „márkamenedzsere”, élet és halál ura, tőle függött, hogy kinek jelenhet meg hanglemeze, és kinek nem. Ő testesíti meg a bratyizó tanárt – ahogy a film levetítése utáni beszélgetésen Takács Tibor történész fogalmazott –, aki megsimogatja a zenészek buksiját, és azt mondja, minden jó lesz, csak fogadjatok szót, és egyébként is, most, ebben a válságos gazdasági helyzetben még ki kell bírni egy kicsit.

Hozzám bárki bejött, hogy írjam alá az útlevélkérelmét, nincs rá se jogom, se alapon, de mindig aláírtam. Írok telefonajánlást, lakásügyi kérelmet, Zalatnay Cininek megírtam a Pozsgay elvtárshoz írt szívhez szóló lakáskérelmét, megkapta a lakást. (...) De a hőbörgés ront a ti helyzeteteken is, és az ország helyzetén is.”

– mondja Erdős, akitől a filmben megtudjuk azt is, hogy azért nem engedték a nyugati popzenét „rázúdulni” a magyar piacra, mert ezzel is védték a hazai zenészeket – lám, ezzel tették tönkre a jugoszláv beatzenét is.

Orgazmus, Bizottság, URH

Aztán itt van Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, aki az „ifjúsági szórakozás” feltételeit akarja javítani – egyáltalán nem tekinti művészetnek, amit az Illés, az Omega vagy az LGT csinált. És „értékek szerinti differenciálásról” beszél kissé rébuszokban: annyi kihüvelyezhető belőle, hogy semmi szükség valamiféle értelmiségi véleménynyilvánításra.

De a legsötétebb mind közül dr. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes, aki a keménykedő tanárt testesíti meg, és akinek a szavai nyomán mindjárt érthetőbbek lesznek Barabás rébuszai is. Cigarettájából sűrűn szippantva elkezdi sorolni, hogy milyen nihilista, a munka nélkül élést és más társadalomellenes eszméket terjesztő együttesek alakulnak, és egyébként is, milyen nevük van?

Mi a francnak olyan nevet adni együtteseknek, hogy Orgazmus? Vagy magyarázzák el nekem, hogy miért adnak egy együttesnek olyan nevet, hogy URH? Itt a normális emberi érzés van megfricskázva. (...) Vagy Bizottság!”

És egyértelművé teszi, hogy a szakma becsületének megvédéséhez el kell határolódni a működési engedély nélküli zenekaroktól.

Hobo az egyetlen

Ezt a jelen lévő zenészek vérmérsékletük szerint meg is teszik: Bródy János elmondja, hogy ők nem társadalomellenesek, Presser Gábor szerint pedig az, hogy „képzőművészek csinálnak maguknak egy zenekart, hogy mit mondanak, azt tőlünk nem lehet számon kérni, ahogy más amatőr együtteseket sem”. Zorán már az elején kifejti, hogy így is épp elég sokan vannak.

Földes László Hobo gyakorlatilag az egyetlen, aki nem határolódik el az underground képviselőitől, mert „nincs miért elhatárolódni tőlük”. És finom célzást tesz azokra, akiknek a tánczenében már kialakult a státuszuk: megvan a veszélye, hogy olyanokat fognak majd társadalmilag veszélyesnek nyilvánítani, akik az anyagi érdekeiket veszélyeztetik.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) filmklubjában Takács Tibor történész és Menyhárt Jenő zenész beszélt a vetítés után a korról: Menyhárt Jenő az Orgazmus nevű zenekart gimnazistaként alapította a barátjával, talán ha két fellépésük volt, nem is tudja, hogyan kerülnek itt szóba, az URH pedig az Ultra Rock Hírügynökség rövidítése.

Elmesélte, hogy míg korábban Bíró Yvette-nek, Halász Péternek vagy a Spions tagjainak útlevelet adtak, hogy hagyják el az országot, a 80-as években már inkább az volt a módszer, hogy a partvonalra szorítják és marginalizálják a nekik nem tetsző gondolkodású művészeket, de ez nekik így oké volt.

Tudatmódosító az ivóvízben

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a volt állambiztonsági szervek, valamint az 1990 utáni nemzetbiztonsági szolgálatok iratait őrzi. A levéltár ezek őrzése és kutathatóvá tétele mellett fontos feladatának tartja, hogy minél szélesebb körben 

A márciusban indult Szabó Zoltán Történeti Szabadegyetem pódiumbeszélgetései a tavaszi félévben a keleti blokk kialakulását és 1956-ig tartó történetét járják körbe, Közép-Európa nagyhatalmi átalakulását, a szovjet megtorlás politikáját, a jugoszláv különutasság lehetőségeit és a szétfejlődés román és csehszlovák útjait mutatják be.

Március végén indult újra a levéltár havi filmklubja is, Bevetítés néven. Márciusban az 50 évvel ezelőtti, 1973-as balassagyarmati túszdrámára emlékeztek, áprilisban pedig a fent tárgyalt 1981-es tatai zenésztalálkozót idézték meg. Májusban annak járnak majd utána, hogy mi lett volna, ha a Kádár-korszakban tudatmódosítót kevernek az ivóvízbe, júniusban pedig A játszmával zárják a tavaszi félévet. A filmeket minden alkalommal beszélgetés követi az egyes témák szakértőivel.

A programok előtt az érdeklődők megnézhetik az Egy diktatúra hagyatéka. Állambiztonsági iratok és történetek című állandó kiállítást is, tárlatvezetéssel.