Vajon idén is súlytalanságba fullad a Tokaji Írótábor?

2023.05.04. 13:48
Tavaly kisebb – vagy nem is annyira kicsi – botrány támadt abból, hogy az írók közül kik is járnak Tokajba. Nos, az írótábor idén nem marad el, már várják a jelentkezőket.

A tavalyi írótáborban kisebbfajta csetepaté alakult ki a Tokaji Írótábor két résztvevője között. Az L.  Simon László által vezetett kerekasztal-beszélgetésen elhangzott többek között az, hogy az írók két nagy táborra oszthatók. A beszélgetésről az Index is beszámolt.

Ezt követően interjút kértünk a kerekasztal egyik résztvevőjétől, Kukorelly Endrétől. Az író az interjúban az írótáborról elmondta, hogy annak nincs semmi súlya: „Írót ott gyakorlatilag nem lehet látni. Sokat jártam hajdan, és mindig úgy éreztem, hogy nemigen jönnek írók, ehhez képest azonban jobb volt a helyzet. […] Nehéz ügy, szembe kéne nézniük ezzel: én megértem azokat, akik a NER-hez futnak-dörgölőznek – de hol vannak a könyvek?”

A botrány, persze, kitört

Az interjúra reagált Petőcz András (a kerekasztal harmadik résztvevője), majd L. Simon László is, aki ezt írta: „Kukorelly Endrének szíve joga azt gondolni, hogy nincsen súlya a tábornak, még akkor is, ha ő maga is évtizedek óta a látogatója, sőt évekig a vezetőség tagja is volt. De az azért szíven ütött, hogy vagy nem ismeri az irodalmi életet, vagy ennyire rossz a véleménye a kollégáiról.”

Később a cikkben L. Simon ezt írja: „a négynapos Tokaji Írótábor 140 résztvevője között viszont sok ismert és elismert kiváló szépíró, költő, műfordító, irodalomtörténész volt, közülük csak néhányat sorolok fel”, majd valóban felsorolja az ott megjelent írókat, költőket.

Kukorelly válaszában így reagált: „Nem egyszerűen »szívem joga« azt írni, amit írtam, tehát hogy gyakorlatilag írók nem voltak: egyenesen kötelességem. Sorolsz vagy huszonöt nevet: tényleg úgy érzed, hogy ennyire kell véde(kez)ned? Mert akkor reménytelenül nagy a baj!” Ő is felsorol egy sor írót, aki az előző években még ott volt, és ezt is írja:

Megértem, hogy véded a védhetetlent – értem, de baromira nem értek vele egyet. Odáig menve, hogy épp itt van a probléma gyökere: tudomásul kell vennem, hogy, pedig súlyosan az érdeketekben állna, nem akartok konszolidációt. Melynek királyi útja elismerni azt, ami nem oké.

Kik járnak oda?

Minderre L. Simon már a Facebookon reagált. „Bandi, abból, hogy valamikor több író volt a Tokaji Írótáborban, mint idén, még nem következik, hogy az általam felsoroltak (Lackfitól Iancu Laurán át Szentmártoni Jánosig, vagy Cselenyák Imrétől Mezey Katalinon át Petőcz Andrásig) ne lennének azok. Ennyi. Kár a további szóért. Minden más ugyanis méltatlan lenne” – írja.

Idén ilyen előzmények után várja az írókat a Tokaji Írótábor (2023. augusztus 14. és 17. között), melynek témája A folyóiratoktól a tankönyvekig – az irodalom fórumai. A programok helyszíne a Rákóczi Pince és Udvarház, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Tokaj város főtere, illetve a Paulay Ede Színház lesz. A hagyományok szerint a Tokaji Esték sorozatban színház, kiállítás, koncertek, kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók és minőségi tokaji borok kóstolója várja a résztvevőket.

JELENTKEZNI 2023. ÁPRILIS 20. ÉS JÚLIUS 31. KÖZÖTT AZ EGYESÜLET HONLAPJÁN LEHET.

A táborba való jelentkezést elektronikus úton szükséges leadni a honlapon közzétett jelentkezési lap kitöltésével. A részvételi díj írószervezeti tagoknak 40 ezer forint, nem írószervezeti tagoknak 50 ezer forint.