Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPresser Gábor így emlékszik Lang Györgyi és Falusi Mariann barátságának kezdetére
Lang Györgyi 66 évesen, hosszú betegeskedés után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg szombaton.
Lang Györgyinél 28 éves korában szklerózis multiplexet diagnosztizáltak, évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 decemberében sztrókot kapott, aminek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja pedig lebénult.
Lang Györgyi és Falusi Mariann 1985-ben ismerkedett meg egymással, együtt játszottak a Rémségek kicsiny boltja című musicalben a Vígszínházban, ahova Presser Gábor, a színház zenei vezetője hívta őket. Presser arról beszélt az RTL Híradónak, hogy néhány évvel korábban Pécsett, egy előadásban látta először Lang Györgyit.
Nagyon tehetséges embernek tartottam, nagyon jó humorú, hihetetlen jó manuális készségekkel rendelkezett. Nagyon becsültem őt
– fogalmazott Presser Gábor a csatornának.
A Szegeden született Lang Györgyi a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott, majd 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1988-ban Falusi Mariann-nal megalapították a Pa-dö-dő együttest, amellyel először az Interpop Fesztiválon léptek fel – ez meghozta az áttörést számukra a zenei világban. Két évvel később hatalmas sikert aratott a Kiabálj! című albumuk, egyik legnagyobb slágerük a Bye-Bye Szása című dal volt.