Hogyan zokoghatott valaki egy temetésen, amikor már nem is élt?

A sztárok világába mindig jó bekukkantani, szeretnénk ellesni a sikerük titkát, megfigyelni az életstílusukat, a mindennapjaikat, a családi és társasági működésüket, a társadalmi kapcsolataikat. Szeretnénk látni azokat a pontokat, ahol válaszúthoz érkeztek, és legyen bár világégés vagy bármilyen más történelmi kataklizma, tudtak jól dönteni, ami nem mindig az azonnali sikert jelentette, lehet, hogy bölcsebb volt kivárni.

Merthogy ilyen sztárok azok a – gazdag, nagypolgári életet élő, művészekkel barátkozó, művelt és bátor – vállalkozók is, akik megalapozták, majd továbbvitték és világsikerhez segítették a sörfőzdét, amit ma már Dreher Sörgyárként ismerünk. Ez kétszáz – nem akármilyen – évbe tellett, és ebben a két évszázadban volt nagyon sok munka, tehetség és kitartás, de volt fifika, szerencse és olyan életszeretet is, ami azt jelzi, hogy nem csak a sörgyárnak éltek, számos más terület érdekelte őket, például a lovaspóló, amelyben ugyanúgy megtalálták a sikert és az örömöt.

Hetvenöt évesen született gyereke

Szóval van mit tanulnunk a Dreherektől, akik olyan időben indítottak startupvállalkozást, amikor nemhogy internet, de még filmszínház sem volt, és előttük állt a gőzgép által kiváltott ipari forradalom, de ma is a róluk elnevezett sörgyárban tudunk beszélgetni róluk. Iglódi Csaba ugyanis itt mutatta be – Nyáry Krisztián moderálásával – a Dreher-szimfónia című könyvét, amely négy generáció sorsán keresztül meséli el a család történetét.

Iglódi Csaba kommunikációs szakember, aki vezetőknek ad tanácsokat. Így került kapcsolatba a Dreher Sörgyár vezérigazgatójával, Békefi Gáborral, és ekkor határozta el, hogy régóta dédelgetett álmát, hogy ír majd egyszer egy családregényt, a Dreherek történetéből fogja megvalósítani. Egy járvány után, háborúval a szomszédunkban, magas inflációval küzdve nekünk is utat mutathat egy olyan vállalkozás, amely 1796-tól kezdve mindent túlélt: a napóleoni háborúkat, forradalmakat, világháborúkat, egészen az 1949-es államosításig.

A tényalapú, de fikciós elemekkel kiegészített, lebilincselő regényből kibomlik az egész történet, ahogy Franz Anton Dreher (1736–1820) a felesége hozományából megalapítja a pici, vidéki vállalkozást Bécs mellett. A házasságuk boldogan telt, de idős korukra sem született gyerekük. A dinasztiáról álmodozó alapító 68 éves volt, amikor a felesége meghalt, ő pedig – a gyászévet kivárva – újranősült, és 75 évesen gyereke született.

A fia, id. Dreher Antal (1810–1863) a Sörkirály, számos technikai újítást vezetett be az addigi kézműves eljárások helyett, ifj. Dreher Antal Károly (1849–1921) pedig már birodalomról álmodott, és többféle tevékenységbe belekezdett. Dreher Jenő (1872–1949) volt az, akinek az idején mindez kiteljesedett, és bár túlélte Trianont, amikor a piacaik nagy részét elveszítették, végül belefutott az államosításba, és mattot kapott.

Dramaturgiailag fontos zokogás

A könyv tényeken alapszik, és ebben a szerző nagy segítségére volt Török Róbert főmuzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, aki dokumentumokkal is ellátta Iglódi Csabát a család és a gyár történetéről.

Gondosan gyűjtöttem és gyúrtam regénybe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a nevükhöz fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon

– mondta Iglódi Csaba.

A tényekre tehát figyelt, igaz, Török Róbert mindig figyelmeztette, ha olyat írt, ami nem volt lehetséges: például egy temetésen olyan valaki zokogott szívszaggatóan, aki akkor már biztosan nem élt. Ilyenkor lemeccselték, hogy a dramaturgiailag fontos zokogás maradhat-e, vagy sem.

A könyv szerkesztője Csapody Kinga, ő használta a regényre az üzleti családállítás kifejezést, ami azért találó, mert bár a vállalkozás – a gyártás, az újítás, az értékesítési csatornák megtalálása – a fő csapásirány, mellette nagy szerep jut a családnak, a családtagokat összekötő és mozgató, látható és láthatatlan szálaknak. Éppen ezért fontosak a történetben azok az erős nők, feleségek, akik a legnehezebb időkben is összetartották a családot. Bírhat olyan jelentőséggel az, hogy milyen diólikőr kerül a gesztenyés süteménybe, mint az, hogy elég jól szellőzik-e a malátaszárító.

Nagyon tudtak túlélni

Mindeközben beleláthatunk egy olyan tradícióba, amely a mai napig segíti a Dreher Sörgyár működését: a családtagok fontos szerepet játszottak az üzletben, de csak érdemeik szerint kaptak pozíciót és feladatot, mindazonáltal a munkásaikat is családtagként kezelték, az orvosi ellátásukról és a nyaraltatásukról is gondoskodtak. Ez a családias légkör a mai napig jellemző a cégre.

Mindeközben kirajzolódik a kor, amelyben éltek, megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, az egyik hőst inasként követve eljutunk Európa legfontosabb központjaiba és Angliába is, ahol még ipari kémkedésnek is szemtanúi lehetünk. Feltűnnek közben a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, hercegek, grófok, úri- és névtelen lányok a félvilágból.

A 432 oldalas regényt kézbe venni is gyönyörűség: a műalkotásszerű borító (Földi Andrea munkája) mellett még a könyv lapjai is kiadnak egy rókavadászatról szóló képet – ez a tevékenység is komoly szerepet játszik a Dreherek történetében, hiszen muszáj volt ilyen társadalmi eseményeken részt venni, mert ilyenkor derültek ki fontos információk, amelyek alapján üzleti döntéseket lehetett hozni. (Honnan ismerős ez?)

A teljes cím így hangzik: Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben. A szimfónia a nagyzenekari műre utal, amelyben szólisták és a kórus kap szerepet: a regényben a négy főszereplő a szólista, és az epizodisták adják a kórust. „Nagyon tudtak túlélni” – mondta Iglódi Csaba a Dreherekről a könyvbemutatón, és idézte Dreher Anton hitvallását, amely állhatna akár a családi címeren is: „Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat.”

(Borítókép: Török Róbert, Iglódi Csaba és Nyáry Krisztián. Fotó: Németh Kata / Index)