Szlávosan beszéltek a bankrablók Újpesten

„Nem mozdulni, csendben lenni, mert aki megmoccan, azt lelőni! Ez a mondat, mely nyelvhelyességileg hagyott némi kívánnivalót maga után, mérföldkövet jelentett a hazai kriminalisztika történetében. A mondat 1908. október 28-án, szerdán hangzott el déli tizenkét óra tájban, Ujpesten, az Árpád út 19. számú ház földszintjén, mely az idő szerint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyi fiókjának bérleményét képezte.

A mondatot egy erős testalkatú, munkáskülsejű férfi ejtette ki a száján, lágy, szlávos modorban, amely sehogy sem illett zordon, borostás arcához és a kezében tartott browninghoz. Illett viszont szigorú, kegyelmet nem ismerő tekintetéhez, az arcán végigfutó barázdához, a másik kezében tartott éles késhez, valamint társához, aki ebben a pillanatban a bejáratot vigyázta, de a kötelezőnek látszó pisztolyhoz és késhez ő még egy tömött, fekete álbajuszt is viselt.”

Így kezdődött az első magyarországi bankrablás, és így kezdődik Jolsvai András legújabb regénye is, ami ismét Újpestre visz minket, az író szűkebb pátriájába, amelynek a nevét ő következetesen rövid U-val írja: ez nála világnézet, és persze tisztelgés a régiek előtt.

Vér is alig folyik

Jolsvai András Újpesten nőtt fel, ezért ezt a történetet gyerekkora óta ismeri, hiszen gyakran mesélték a felnőttek. Most viszont feltúrt minden fellelhető dokumentumot, hogy minél pontosabban rekonstruálja a történteket, amelyek szájhagyomány útján terjedtek. Aztán persze mindezt összegyúrta amolyan jolvsais módon, és lett belőle megint egy szórakoztató módon gördülő, szerethető alakokkal teli regény.

Maga a bankrablás már az első lapokon elmesélődik: 1908. október 28-án, egy szerdai napon a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank újpesti fiókjába besétált két bankrablónak látszó személy, zsákba-táskába söpörte a bankfiók teljes pénzkészletét, majd a szomszéd utcában várakozó bérkocsival elrobogott. Nagyobb bántódása senkinek sem esett, vér is alig folyt. Az a kevés vér Stern Sándor gyakornok úr fejéből szivárgott, akit az egyik rabló vágott fejen a pisztoly agyával, amikor telefonálni próbált, ennek ellenére őt szalajtják, hogy értesítse a rendőrséget – futva, hiszen a rabló a telefonzsinórt is elvágta.

A városvezetés és a rendőrség mindezek után azt sugallta, hogy ura a helyzetnek. Vagy mégsem? Talán nem is volt ez igazi bankrablás? Talán megszervezte valaki, hogy borsot törjön a polgármester orra alá? Horribile dictu meg is buktassa? Esetleg épp a rablók próbálnak túljárni mindenki eszén? És miért érezzük néha úgy, mintha egy komédiába csöppentünk volna?

Soha nem halványuló dicsőség

A bankrablás rövid leírása után megismerjük a szereplőket és a történeteiket. Itt van mindjárt Sebestyén István fuvaros, aki egy vasárnap reggel határozta el, hogy bankrablásra adja a fejét, hogy így szerezzen pénzt a felsége gyógyíttatásához, és a terv végrehajtására egy szerdai napot nézett ki, mert az úgy megbújik a hét közepén. Aztán ott van Krecsányi Kálmán detektívfőnök, aki, miután befutott a bankrablás híre a főkapitányságra, rögtön tudta, hogy ma sem fog sokat aludni.

Devellák (már források szerint Develák) Károly pedig már tíz éve igazgatta a Pesti Magyar Bank újpesti fiókját – a karrierje is kissé megfeneklett ott –, amikor a bankja hirtelen a sajtó érdeklődésének középpontjába került, és Ugró Gyula polgármesternek is volt épp elég gondja enélkül is.

Miközben a regény megidézi a századeleji kisváros életét, hangulatát, színtereit és figuráit – bérkocsisokat, hivatalnokokat, hírlapírókat, politikusokat, fő- és alrendőröket –, lerágjuk a körmünket, hogy megtudjuk, mégis mi történt: profi, nemzetközi banda csapott le az újpestiek bankjára, vagy csetlő-botló amatőrök. Mindenesetre a kisváros lakóinak életét ez a rablási eset alaposan kizökkenti a megszokott kerékvágásból, s a szerző elnéző mosollyal, finom iróniával mutatja be esendő hőseit, ahogy ki-ki a maga módján próbál boldogulni, élni és túlélni egy magyar kisváros még emberléptékű világában.

„Mire lement a nap, a kisváros minden lakója büszkén gondolt rá, hogy Ujpest megint megelőzte a korát: övé lett az első magyar bankrablás soha nem halványuló dicsősége” – zárul a bankrablás napjának leírása. Az esetből a következő évben film is készült, amelyben, mint Jolsvai írja, az ismert színészek mellett Stern Sándor gyakornok úr is lehetőséget kapott: önmagát alakította, közepes sikerrel.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)