Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHamis jegyeket árulnak a közösségi médiában a Vígszínház előadásaira
A közlemény szerint az eddig beérkezett információk alapján az egyik legnagyobb közösségimédia-felületen árusítják az elektronikus jegynek látszó dokumentumokat.
Mint írták, a Vígszínház csak az intézmény értékesítési pontjain, valamint a vigszinhaz.hu és a jegy.hu oldalon, illetve a hivatalos értékesítési partnereinél váltott jegyekért tud felelősséget vállalni.
Ugyanakkor a színház és a nézők közös érdeke, hogy senki se váljon csalók áldozatává, ezért szeretnének segíteni, hogy a károsultak felvehessék egymással a kapcsolatot, és együtt tudják megtenni a szükséges lépéseket a hatóság felé
– áll a közleményben.
A Vígszínház azt kéri, hogy ha valakit hasonló kár ért a vígszínházi jegyekkel kapcsolatban, azt a jegykezeles@vigszinhaz.hu e-mail címen jelezzék.
Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a megvásárolni kívánt jegyek valódiak. A Vígszínház Szervezési Irodájának munkatársai készséggel állnak a vásárlók rendelkezésére az alábbi telefonszámok valamelyikén: 06 1 329 3920, 06 1 329 3921, 06 1 329 2340, 06 1 266 5557.