Előbb Buchenwald, majd kreációk Bardot-nak, Piafnak, Grace Kellynek
További Kultúr cikkek
Nem sok olyan külföldi szerző által írt világsikert ismerek, amely Beregszászban játszódik, legalábbis részben. Márpedig Véronique Mougin regénye, az Ahol a tű átfér ilyen.
Kárpátalja legnagyobb színmagyar városa – legalábbis a cselekmény idején, 1944-ben, mert ma már csak a fele magyarajkú – nyolcvan éve éppen Magyarországhoz tartozott az első bécsi döntés, 1938. november 2. után. A helyi, jelentős lélekszámú zsidóság is magyarul beszélt (az ortodoxok jiddisül is), ahogy a regény főhőse, Kiss Tomi is.
Tomi édesapja a város legjobb szabómestere, aki fiából is szabót akar nevelni, de a srácnak ehhez nem fűlik a foga. Ehelyett a házuk melletti gyümölcsfára szeret felmászni, mert onnan remek kilátás nyílik a szomszédos bordély enteriőrjére.
A túlélés és karrier útja
Szóval Tomi éles eszű, öntörvényű, talpraesett, vásott kölyök, akit nem lehet szigorú keretek közé szorítani. Fordulatos gyermekkora is rendhagyóan alakul. A bar micvóján tudja meg, hogy anyja csak a nevelőanyja, később azt is, hogy vér szerinti anyja az ő születésekor meghalt. Aztán 1944. március 19-én a németek megszállják Magyarországot, és ezzel a vidéki zsidóság sorsa megpecsételődik, így a beregszásziaké, Tomiék családjáé is.
Summa summarum, Tomit és családját is deportálják, Auschwitzon és Buchenwaldon át a Mittelbau-Dora táborba, ahonnan a háború legvégén, 1945 áprilisában Bergen-Belsenbe kerül. Aligha élné túl a rémségeket, ám paradox módon egy olyan szakértelem menti meg, amelynek nincs is a birtokában, sőt aminek az elsajátítása ellen mindig is hadakozott: a szabás-varrás tudománya. Amikor varrni tudó foglyokat keresnek a németek a Mittelbau-Dora-i láger műhelyébe, Tomi gondolkodás nélkül felteszi a kezét, mert ráérez, hogy ez a túlélés útja. (Pedig életében nem volt tű a kezében.)
Álmatlan éjszakák
És ahogy később kiderül, nem csupán a túlélésé, hanem a karrieré is. A tábor felszabadítása után – Tomiék szerencséjére nem az oroszok, hanem az amerikaiak érnek oda előbb – a fiatal srác hosszas hányattatások után Párizsba kerül, Marcel Roger úr (aki valójában Mordeháj Ryzow lengyel zsidó) szalonjába, és hamarosan már ő tervezi Brigitte Bardot, Édith Piaf ruháját, Grace Kelly – akkor már monacói hercegné – kosztümkabátját, John Lennon esküvői öltönyét és Pompidou asszony, a francia köztársasági elnök feleségének ruháját is. Szóval, Tomi az haute couture sztárja lesz, de közben
álmatlanság gyötri, nem tud szabadulni a koncentrációs táborok halálközeli élményeitől.
Töredelmesen bevallom, rám a regény második fele nagyobb hatást gyakorolt, mint az első, mert már sok könyvet olvastam a koncentrációs táborok rémségeiről, a párizsi divat világáról azonban eddig még csak egyet, Coco Chanel élettörténetét.
A könyv befejező fejezetei magukkal ragadják az olvasót, ez a rész nem más, mint lebilincselő divattörténeti kalandozás. És egyszerre hősköltemény a szépségről, a textilek, szabások, színek tökéletes találkozásáról, amiben a test egy istennő szobrává nemesedik, a nők személyisége pedig meg tudja mutatni valódi karakterét, és kitörhet a régebbi korok fűzőként szorító béklyóiból. A Lanvin, Dior, Balenciaga divattervezőkről szóló részek magukkal ragadják az olvasót, és rádöbbentik, hogy a ruhatervezés nem más, mint mások álmainak a megvalósítása a saját álmainkon keresztül.
Nos, Tomi ebben igazi zseni, sőt sztár lesz, közben családot alapít, és öregkorát Dél-Franciaország varázslatos vidékén éli le.
Csak azok az újra meg újra visszatérő álmatlan éjszakák ne lennének...
Véronique Mougin: Ahol a tű átfér. Fordította: Tótfalusi Ágnes; eredeti cím: Où passe l’aiguille; kartonált kötés, 400 oldal. Kiadó: XXI. század
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)