Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- rózsavölgyi szalon
- színház
- schneider zoltán
- takács katalin
- varga ádám
- őze áron
- kőszeg
- várszínház
- miért pont kivi
Torokszorító, sírós-nevetős történet a nyugati határon
További Kultúr cikkek
Franciaországon, Párizson kívül most először látható Laeticia Colombani Miért éppen kivi? című színdarabja. Ha valakinek ismerősen cseng az író neve, nem véletlen: ő rendezte például a Szeretni bolondulásig című filmet (2003), melynek forgatókönyvét is részben ő írta, (az ugyanezen a címen futó dalt Szécsi Pál énekli, igaz, azt Fényes Szabolcs – Szenes Iván párosnak köszönhetjük).
Ez a történet azonban, bár a maga nemében alapvetően romantikus, erős társadalmi és emberi dráma. Olyannyira az, hogy egyszerre lehet rajta nevetni és sírni is – utóbbit, mondjuk, inkább a végén –, ám csak azért, mert emberi, őszinte és az esendőséget kíméletlenül szemünk elé táró vallomás.
Kivi, de nem akárkié
Éppen a pandémia mutatta meg az elmagányosodás igazi árnyoldalát. Azt, hogy a magukra maradottak magánya sokkal fájóbb és lélekbe maróbb annál, mint azt eddig bárki gondolta volna. Erre még az is csak akkor ébred rá, amikor már nyakig benne van a hiányban, a szeretetlenségben, az érintés nélküli hétköznapokban, a félelemben, hogy innentől kezdve már nem marad más, csak a zokogás, a véget nem érő önsajnálat, valamint a vágy a feledésre. És vannak pillanatok, amikor azt sem számít, ha az emlékek velünk együtt múlnak el.
Erre a valóságra épül a rengeteg humorral átszőtt színdarab (dramaturg: Karácsony Ágnes), melyet a budapesti Rózsavölgyi Szalon és a Kőszegi Várszínház állít színpadra. A közös produkcióval indul Kőszegen 2023. július 13-án a Köz-Játék Fesztivál, amely színházi ünnep a már jelenleg is zajló nyári szabadtéri színházi előadások sorozatában. Az Index a Miért pont kivi? budapesti olvasópróbáján járt.
Az előadást a dunaújvárosi Bartók Színház Jászai Mari-díjas igazgatója, Őze Áron rendezi. A négyszereplős színdarabban a főhős, Bernabé Leroux szerepében az Aese- és Jászai Mari-díjas Schneider Zoltán és a Déryné- és Jászai Mari-díjas, Psota Irén-díjas Takács Katalin (ő Mademoiselle Payne, a pszichológus) látható. A két fiatal szerepében a Besúgó című filmből is jól ismert Varga Ádám (ő a főhős fia, Benoit), valamint a még egyetemi hallgató Kiss Anna Gizella (ő a titokzatos lány, Lily) lép színpadra.
A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Bernabé Leroux ráébred, hogy a hűtőjéből eltűnt a kivis joghurt.
Így látják az alkotók
Erről most többet még nem érdemes írni, csak annyit, hogy a Rózsavölgyi Szalonban jó hangulatban indult meg a próbafolyamat. Minderről Takács Kati így vall:
Eddig még nem játszottam pszichoanalitikust. Ez az első ilyen szerepem. A Kőszegi Várszínházhoz és a Rózsavölgyi Szalonhoz is erős érzelmi kötődésem van, mindkét helyen bizalom van a színész iránt. És ez a legnagyobb ajándék, amikor ilyen helyre kerül az ember.
Varga Ádám:
Kőszeg az otthonom, a szülővárosom, 19 éven keresztül éltem itt, idejártam általános iskolába, gimnáziumba, a Jurisichba. És hát eltelt most már 14 év, hogy nem lakom ott, és most végre hazatérek ezzel az előadással. A hazatérés nagyon fontos nekem, és épp ezért nagy felelősség is számomra fellépni Kőszegen. Extra érzelmi töltetet jelent nekem, hogy most otthon lesz egy bemutatóm, ott lesz a családom, ott lesznek a nagyszüleim, a barátaim, a nézőtér jó része ismerni fog személyesen. Azért ritkán játszik az ember ilyen környezetben.
Schneider Zoltán:
Ez a figura, akit én játszom, nem egy kellemes ember, amolyan magának való. Problémás. De egyébként meg mindig igaza van, utána megy a problémáknak, mindennek a végére jár. Van a külvilághoz egy kapcsolata, egy pszichológusnő, akivel, azt hiszi, hogy mindent megoszt, közben meg szerintem semmit, amiből vicces helyzetek adódnak. És üzenem Kőszegnek: megyek, várom, hogy ott legyek, már most imádom, hogy ott fogok játszani.
Őze Áron:
Én abban a színházcsinálásban hiszek, amelyben az előadások a mindennapokban segítenek picit meglátni egymást, meghallani egymást, egymással lenni, mert egyszerűen ami körülöttünk zajlik, az a kapkodás, az eléggé elkeserítő. A Miért pont kivi? szerethető darab, és szerethető előadást is szeretnék belőle rendezni.
Pócza Zoltán a Kőszegi Várszínház igazgatója, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke:
A Kőszegi Várszínház nagyon régóta keresi az együttműködést mindenféle színházzal, színházi alakulattal, alternatívokkal, nagyszínházakkal, egyebekkel. Nagyon hosszú idő óta vásárolunk előadást a Rózsavölgyi szalonból, és érdekes módon ezek a kamara előadások nálunk mindig a nagyszínpadon láthatók. Ebből látszik, hogy valami olyan jön létre, ami megállja a helyét bárhol. És nem csak Kőszegen látható.
Kiss Anna Gizella:
A Kaposvári Egyetemre járok, Vidnyánszky Attila osztályába. Harmadéves vagyok, és még van két évem az egyetemből. Én sokat voltam a Rózsavölgyiben előadásokat nézni. Anyukám Györgyi Anna, ő jó pár előadásban szerepelt már a Rózsavölgyiben, vendégként játszott Kőszegen is, én most megyek oda először, amit nagyon várok. És álmom volt Schneider Zoltánnal együtt játszani, imádom a színészetét. Otthonos nekem a színházi közeg, apukám Kiss Csaba rendező. Szüleimtől bátorságot kapok meg szeretetet. Nagyon számít az ő véleményük nekem.
Kőszeg után a Rózsavölgyi Szalonban
A Miért éppen kivi? című színdarab a kőszegi bemutatót és az ottani előadásokat követően tovább él, augusztus végén Budapesten a Rózsavölgyi Szalon ezzel a színdarabbal indítja el őszi szezonját. A párizsi kritikusok öt csillagot adtak A kivi napjára, amelynek főszerepét a francia fővárosban Gérard Jugnot játssza nagy sikerrel.
(Borítókép: Őze Áron rendező / Fotó: Kallus György)