Elénekli, ami belénk szorult – ígéri a világsztár a veszprémi közönségnek

GettyImages-149004324
2023.06.17. 14:55
Idén Mariza, a portugál–mozambiki származású művésznő a VeszprémFest immár szinte elvárt sztárparádéjának egyik kiemelkedő csillaga. A portugál kultúra muzikális nagykövete, nemcsak az egyre népszerűbb fado műfaj elhivatott művésze, hanem korunk egyik valódi dívája is. A lélekmuzsika varázslónőjével 2023. július 13-án találkozhat a veszprémi közönség, addig is megosztotta néhány gondolatát az Index olvasóival.

A magyar koncertközönséget sose izgatta túlságosan, hogy nem érti pontosan, miről énekelnek a világsztárok. Mára legendássá vált magyar beatzenészek a hatvanas években a Rádió Luxembourgon hallott beatslágereket néhány nap múlva már angolul adták elő – nemritkán egy nem létező, ám az angolhoz hasonló nyelven. Egyáltalán nem zavarta őket és a közönséget sem, hogy csak elképzelni tudták, mit is jelent a getnó, amit extázisba esve üvöltöttek az énekessel.

Később Bereményi Géza fogalmazta meg az I love you so című Cseh Tamás-dalban, hogy

Bár se te, se én nem tudtunk angolul, mégis azt hittük, hogy ami belénk szorul, kimondják helyettünk angolul.

A helyzet azóta sokat javult az angol nyelvet illetően, de azt még ma sem állíthatjuk, hogy francia vagy portugál művészek esetében is mindannyian értjük, miről dalol az énekes. Mészáros Zoltán, a VeszprémFest alapítója elmondta, hogy ennek ellenére egy percig sem volt bajban, mert, mondjuk, amikor Zaz franciául énekelte világslágereit a veszprémi várban, valahogy mindenki értette, miről is van szó.

A szív nyelve

A fado a szív nyelvén beszél – magyarázza a jelenséget Mariza, akinek egyedülálló zenei stílusa a portugál világzenei stílusban gyökerezik, de repertoárjában afrikai, brazil és spanyol dallamok is megjelennek. Több mint húsz éve, 2001-ben robbant be a világzenei köztudatba a szerelem és az azzal járó fájdalom melankolikus zenéje új dívájaként, aki méltó utódja a műfaj királynőjének tartott Amália Rodriguesnek.

A fadoikon 1999-es halála óta egyértelműen Mariza a műfaj legnagyobb, WOMEX-életműdíjjal kitüntetett sztárja, aki legutóbbi lemezével a legendás énekes előtt tiszteleg. A Canta Amália című albumot bemutató turné keretében idén januárban frenetikus koncertet adott Budapesten a Müpában, és veszprémi koncertjére is ebből az anyagból válogatott.

Arra a kérdésre, hogy miről is énekel, azt válaszolja, hogy a

fado az életről szól, a féltékenységről, a szomorúságról és a szerelemről.

Azért érti a dalainkat mindenki, még az is, aki egy szót sem beszél portugálul, mert ez a szív nyelve.

Az évszázados portugál zenei hagyományokra és az egykori afrikai rabszolgák kulturális gyökereire is támaszkodó, többnyire melankolikus, rengeteg szenvedéllyel és fájdalommal telített dalokat hagyományosan egy énekes, a fadista adta elő két gitáros kíséretében. Mariza emlékei szerint, aki portugál apától és mozambiki édesanyától származik, gyerekkorában még azt tartották a fadóról, hogy az idősebb emberek zenéje. Úgy látja, hogy napjainkra felnőtt a portugál gitárművészek új generációja, nem mellékesen a „Museu do Fado” hathatós közreműködésével, és egyre több helyen énekelik és hallgatják ezt a zenét, a fiataloknak is egyre fontosabb ez a stílus.

Amália után szabadon

Példaképe, nagy elődje, Amália Rodrigues szerinte is a fadozene első számú ikonja volt, és mindig is az marad, hiszen kitörölhetetlen nyomot hagyott a műfajon.

Olyan örökséget hagyott ránk, melynek birtokában szabadon énekelhetünk, haladhatunk a saját művészi céljaink felé.

Arról is beszélt, milyen szempontok alapján válogatta össze a lemezen és a közelgő koncerten elhangzó dalokat. Azt mondja, ezek mindegyike különleges, ezért szerepelnek a saját repertoárjában is:

„Végső soron a közönség dönti el, mit szeret hallani, és ez nemcsak a dalok kiválasztására vonatkozik, hanem arra is, ahogy és amit énekelek. Előadóművészként az a meggyőződésem, hogy mindennek a középpontjában a közönség áll.”

Attól pedig nem tart, hogy a magyar közönség nem fogja érteni, miről énekel:

Mint ezt már sokszor elmondtam, a fado a szív nyelvén beszél. A dalok üzenetét az érzelmek továbbítják, csaknem olyan pontosan, sőt néha még pontosabban, mint amire a szavak képesek. Remélem, Veszprémben is felejthetetlen estét töltünk el a közönséggel, amelyet zene, öröm, szerelem és barátság tesz teljessé.

A magyar fado

A portugál szupersztár előtt Lakatos Mónika és párja, Rostás Mihály „Mazsi” játszanak a História Kertben.

Lakatos Mónika az autentikus roma népzene kivételes előadója, a Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas művész a koncertjein és lemezein az oláh cigány zene esszenciáját közvetíti. Ebben az évszázados hagyományokra visszatekintő különleges világban szintén megfogalmazódik a fájdalom, fohász, szenvedély.

(Borítókép: Mariza 2012. július 21-én. Fotó:  Andy Sheppard / Redferns / Getty Images)