Az énekesnő, aki esőt fakasztott Afrikában

Évek óta a nemzetközi paletta legnevesebb előadóit hozza el a magyar közönség számára a VeszprémFest. Az idei fellépők között szerepel a XXI. századi soulzene egyik legnagyobb alkotója, Joss Stone.

Az énekesnő 2003-as debütáló albumával együtt összesen kilenc lemezt adott ki, amelyek több, mint tízmillió példányban keltek el világszerte, ezzel ő az egyik legjobban eladott soulénekes a kortársai között. 2023. július 15-én este a magyar közönség élőben is láthatja az előadását Veszprémben, ennek apropóján pedig interjút adott az Indexnek. Az online beszélgetésre házi stúdióterméből jelentkezett be az énekesnő, ahol még azt is megmutatta nekünk, milyen, amikor a közeli erdőből egy szarvas téved a kertjébe. 

A beszélgetésben szó esik többek között arról, hogy

• mi az ő személyes meglátása a soulról mint műfajról,
• hol vannak a kapcsolódási pontok a közönséggel a világ különböző tájain,
• mennyiben befolyásoló tényező a nyelv a zenében,
• miért nevezik őt Afrikában az „eső anyjának”,
• hogyan változtatta meg a világszemléletét, hogy gyermeke született,
• készen áll-e a világ, hogy átvegye a stafétát a nemrég elvesztett, legendás zenészektől,
• ki az az előadó, akire a feltörekvő nevek között érdemes figyelni,
• miként vált belőle elkötelezett állatvédő, és honnan ered közeli kapcsolata a természettel.

Szavak nélkül is minden benne van

Hogyan látja a soul műfajának jelenlegi helyzetét a zenei világban, és ez a jövőben miként változhat majd?

Úgy érzem, nekem másfajta elképzelésem van arról, hogy pontosan mi is a soul. Hosszú éveken át kérdezték tőlem az emberek, hogy „milyen zenét játszol?” Egyfajta keverék a stílusom, amiben van r&b, blues, némi hiphop és reggae. Természetesen van benne popzene is, de a gyökere mindenekelőtt a soul. Aztán arra gondoltam, hogy „a rohadt életbe, ez így nem is egy stílus”. Ezért is összezavaró a kifejezés. Lehet egy előadó zenéjében lélek akkor is, ha éppen rockot vagy jazzt játszik. Számomra a soul azt jelenti, hogy amit mondok, azt teljes mértékben úgy is gondolom, minden egyes szó igaz.

Hogyan lehet megközelíteni egy olyan közönséget, amely valamelyest idegenül mozog az ilyen típusú zenében?

Mókás, mert amikor az ember olyan közönségnek játszik, akik nincsenek hozzászokva ehhez a fajta zenéhez, akkor az látszik az arcokon. Amikor a gyermekem megszületett, ment a tévében egy dal, amit imádott. Az volt a címe, hogy Baby Shark. Baromi egyszerű nóta, ő mégis imádta, és valószínűleg épp ezért. Nem zavarta össze a fülét, hiszen még épp csak tanuló fázisban volt. Úgy hiszem, van, ami sosem változik, hisz belül mindig lesz egy gyermeki énünk. Nagyon szeretem azokat a ritmusokat, amelyek az afrikai zenében gyökereznek, amelyekből idővel kinőtték magukat az olyan előadók, mint James Brown, vagy az olyan stílusok, mint a hip hop.

Ezzel szemben mikor egy olyan helyre kerülök, ahol épp fúziós dzsessz szól, ott nem érzem jól magam, mivel a fülem nincs felkészítve erre, idővel mégis megtanultam, hogy miként lehet megtalálni benne a szerethetőt. Szóval amikor egy olyan országba megyek, ahol nem hallgatnak olyan sokan soult, r&b-t vagy bluest, látom az arcokon a meglepődést. Ilyenkor időt adok a dolgoknak, lelassulok, és azon vagyok, hogy elmesélhessem nekik a történetet. Ezáltal nem az ismeretlen miatti zavarral foglalkoznak az emberek, hanem a történettel, mert emberi történetekről beszélünk. Ezek mind ugyanolyanok lesznek, hiszen mind emberi lények vagyunk. Szerelembe esünk, összetörik a szívünk, elvesztünk másokat, gondoskodni akarunk a gyermekeinkről. Ez a kapcsolat. Egy kommunikációs eszköz.

A nyelvi különbségek mennyiben akadályozzák ezt a kommunikációt?

Ez nagyon érdekes, mert számtalan emberrel játszottam már együtt, sokszor nem is értettünk egy szót sem abból, amit a másik mondott, mégis együtt zenéltünk és barátokká váltunk. Aztán amikor a zene leáll, és visszatérünk a mindennapi életbe, hogy: „oké, viszlát”, az megint kicsit kínos, miközben amíg zenéltünk, ez az érzés fel sem merült. Egyszer, mikor Afrikában jártunk, volt egy srác, úgy hívták, hogy Ronnie.

Egy tolmács segítségével megkért, hogy írjunk dalt az esőről, mert már kilenc hónapja nem esett arrafelé. Azt mondtam: rendben, próbáljuk meg. Imádtam azt a számot. Olyan volt, mintha arra kértük volna az anyatermészetet, hogy hagyjon minket élni. Amikor befejeztük a dalt, emlékszem, hogy kinéztem, és láttam egy apró esőcseppet. Kimentünk, és esett az eső. Az ottani emberek ezután elkezdtek úgy hívni engem, hogy az „eső anyja”. Nem ismertük egymás nyelvét, mégis megértettük egymást.

Prioritások

Az előző két albuma közt hét év telt el, korábban viszont három-négy évente adott ki új lemezt. Ezalatt a hét év alatt édesanya is lett. Ezért várt eddig a legutóbbi albummal, vagy más oka is volt?

Alapvetően a világ körüli turné miatt telt ennyi időbe, nem a gyerekvállalás volt az oka. Amikor befejeztük a turnét, akkor lettem várandós az első gyermekemmel. Hét hónapos terhesen énekeltem fel a legutóbbi lemezt. Tudtam, hogy nemsokára anya leszek, szóval most, vagy soha. Azért tartott ennyi ideig a világ körüli turné, mert nem akartam kihagyni egyetlen országot sem. Nem akartam, hogy bárki is úgy érezze, kimaradt. A turné felénél még egy köztes albumot is kidobtunk Project Mama Earth néven, ami egy zenei formáció volt. Ez világzenei lemez lett. Elkövettem azt a hibát, hogy nem az én nevem alatt jött ki, ezért nem jutott el olyan sok emberhez. Valószínűleg a rajongóim meglepődtek volna, mivel nagyon másfajta zene.

A két turné között lett édesanya duplán is. Hogyan tudja a zenei munkáit egyensúlyban tartani az anyasággal?

Ebben a pillanatban a párom éppen a parkban van a gyerekekkel. Ma együtt reggeliztünk, felöltöztettem, összekészítettem őket, majd miután elmentek, kitakarítottam a házat, most pedig itt vagyok, és magával beszélgetek. Ez az első munkám ma, délelőtt 11-kor, és ehhez fél hétkor kellett kelnem. Miután itt végzünk, visszamegyek ebédet főzni, majd újra anyuka leszek. 

Életemben ez az első alkalom, hogy így érzek. Mindig a zene volt az első, és ez most megváltozott. Viszont örülök, hogy megváltozott, mert a nap végén ez számít igazán. Rengetegen készítenek zenét, ha én egy ideig abbahagyom, akkor is lesznek új dalok.

Az elmúlt pár évben számos hatalmas nevet veszítettünk el a zeneművészetben, elég, ha csak Tina Turnert említjük a közelmúltból. Mit gondol, a világ készen áll arra, hogy betöltse az űrt ezek után a nagy előadók után? Kik azok, akik most az új generációt képviselhetik?

Sajnos nem tudtam sok új zenével megismerkedni a Baby Sharkon kívül mostanában. Mégis az egyik jelenlegi kedvencem az énekesnő, H.E.R. (a her angolul „ő” vagy „őt”, amikor egy nőről beszélünk − a szerk.). Elég összezavaró, és örülnék, ha máshogy hívnák, mert amikor azt mondom másoknak, hogy nagyon kedvelem H.E.R-t, akkor mindenki visszakérdez, hogy kit? Ez baromi hülye név, de mégis imádom őt. Lehengerlő, remek hangja van, gitározik, ő írja a saját dalait, nagyon tehetséges.

És az eggyel idősebb generációból?

Akadnak olyan előadók, akik lassan beérnek a legenda szerepébe, mint P!nk, akik kiállják az idő próbáját. Ők azok a nevek, akikről hallani fogunk akkor is, amikor elérik a nyolcvanat, úgy, mint Tina Turner vagy James Brown. Ezek az emberek halálukig zenéltek. Én elég fiatalon kezdtem, és abban a zavaros irányzatban, amit soulnak hívunk, az előadók java idősebb nálam. Még Donna Summer köszöntött föl a tizenhatodik születésnapomon. Nagyon szomorú, hogy sorra távoznak el.

Érdekes, hogy a technológia mennyire csábító mostanság. Behívhatsz minden előadót egy szobába, bemikrofonozod őket, majd felveheted az egészet, amihez az kell, hogy mindenki baromi profi legyen. Vagy azt is csinálhatod, hogy részenként veszed fel, összevagdosod, különféle plug-inekkel megdolgozod. Az előbbi profizmus annak idején igazán különlegessé tette ezeket az előadókat. Mára megváltozott a hangzás egésze.

Csak tenni kell érte

Ennek fényében hogyan összegezné egy mondatban a mostani turné és koncert üzenetét?

Ez egy pillanatkép az elmúlt húsz évről, az elmúlt húsz évem zenéjéből. Megkértük a rajongókat, hogy szavazzanak a kedvenc dalaikról. Miután összesítettük a voksokat, közel négyórásra dagadt a dallista. Ezt le kellett rövidíteni, ezért csináltunk medley-ket és átvezetőket. Így remélhetőleg mindenki megtalálja benne a kedvenceit.

Egész életében elkötelezett állatvédő volt. Honnan ered ez a kötődése a természethez?

A szüleim vegetáriánusok voltak, én is vegetáriánusként nőttem fel. Mindig is imádtam az állatokat, kisgyerekként állatorvos akartam lenni. Ennek ellenére sosem szerettem igazán iskolába járni, és anyukám elmondta nekem, hogy

Én meg mondtam, hogy azt biztos, hogy nem. Úgyhogy végül nem lett belőlem állatorvos, de a mai napig rengeteg állatunk van és volt is itthon. Kutyák, egy kígyó, halak, hörcsögök, macskák, kacsák – akik nem éltek valami sokat, mert a hülye kutyák kinyírták őket –, csirkék, nyulak és tengerimalacok. A világ körüli turné alatt minden országban jótékonykodtunk. Ha az ember igazán akar valamit tenni a világban, megtalálja azokat, akik már dolgoznak érte, és elég, ha csatlakozik hozzájuk. A párom, Cody ettől függetlenül elkötelezett ragadozó, sosem lesz vegetáriánus. Szóval ha mondjuk csirkét szeretne enni, akkor hagyom, hadd csinálja. Nem az a fajta vegetáriánus vagyok, aki ráerőlteti a dolgot másikra. Imádom az állatokat, és nem akarom megenni őket, de ez mindenkinek a maga döntése.

Tegyük fel, hogy van egy dzsinn, aki teljesíti három kívánságát. Mit kérne tőle?

Azt kívánom, hogy legyen hét egészséges gyermekem. És nagyon örülnék, ha egyikőjüket legalább rendesen megszülhetném. Ez baromi önző tőlem, és igazán szükségtelennek tűnhet, de nőként mindent megtettem, amit meg akartam tenni, és amire lehetőségem volt. Mindenkivel énekeltem, akivel csak szerettem volna, a világ minden országában jártam. Szeretném magamat körbevenni gyönyörű, egészséges, boldog gyerekekkel, ezért valószínűleg adoptálni fogunk Codyval. Ez fura dolog, de iszonyatosan akartam, hogy lehessen gyermekem hagyományos módon. Azt hiszem, ez a legkülönlegesebb dolog, amire egy nő képes.

A fiam, Shack szó szerint a gyomromon keresztül jött ki, még mindig megvan a sebhely. Nagyon rossz volt, mert 32 órán keresztül küzdöttem, hogy megszülhessem. Ezután azt mondta a doktor, hogy ennyi volt. Lehet még gyermekem, de nem fogom tudni rendesen megszülni őket, ezért mindig fel kell majd vágniuk miatta. Ezért arra kérném a dzsinnt, hogy tegye rendbe a ki**szott testemet, hogy rendesen tudjak szülni egy gyermeket. Ez lenne az önző kívánságom, de igazából csak szeretnék egy farmon élni a férjemmel, ahol egészséges, boldog és kiegyensúlyozott gyermekek vesznek körül. Ez minden, amit szeretnék. Semmi más nem számít. Bár azt hiszem, erre én is képes vagyok, nincs hozzá szükségem a dzsinnre.