Gálvölgyi János: Irgalmatlan stressz volt rajtam, attól tartottam, nem tudok megszólalni

Súlyos betegsége után már vissza is tért a színpadra Gálvölgyi János Kossuth-díjas művész. A színész vastapsot kapott a Pintér Béla és Társulata Marshal Fifty-six című előadásában nyújtott alakításáért. Gálvölgyi május 10-én került kórházba, légzési nehézségekkel küzdött, intenzív osztályon kezelték. A történtek nagy port kavartak, mert a művész és családja hiába várták a mentőket. Lányainak kellett kórházba szállítaniuk a színészt. A történteket kivizsgálták, és kiderült, hogy hibázott a mentésirányító.

Döbbenetes volt számomra, hogy tényleg elképesztő szeretettel fogadtak a nézők. Egész megható és hosszas volt. Utána meg kellett szólalnom, de nem tudtam, hogyan szól a hangom a színpadon, attól tartottam, hogy nem tudok megszólalni

– mondta Gálvölgyi János az RTL-nek. A színművész azt is elmondta, nagyon várta már, hogy újra színpadra léphessen, és a megszokottnál is jobban izgult, különösen a hangja miatt, ami beszéd közben még nem a régi.

Mindig be vagyok rezelve – most kerestem egy nagyon finom szót erre –, nem tudtam, hogy hangilag hol vagyok. Meg kell mondjam, irgalmatlan stressz volt rajtam, nem irigylem a családomat, akik ebben éltek már. Azt mondták, hogy ez a hangi dolog sokáig eltarthat, és döbbenetes volt, hogy a színpadon megszólalva rögtön szólt a hangom – ha meg így beszélek, akkor még nem az igazi

– tette hozzá.

A kórházban is gyakorolt

Gálvölgyi Jánosnak nem kellett az előadás szövegét felfrissíteni, mindenre emlékezett. Még a kórházban is gyakorolta a szöveget.

Volt olyan, ami kétszázvalahányszor ment, és öt éve nem láttam a szövegét, de ezek nekem megvannak. Ahogy lekerül egy darab a műsorról, abban a pillanatban törlök. Most például egy mondatot nem tudnék mondani a mai darabból, mert ahhoz ott kell lennem

– árulta el Gálvölgyi. „Azt akartam, hogy olyan állapotban legyek, hogy ne azt mondják, hogy jaj szegény, ennek nem kellett volna, mert akkor abba kell hagyni. Abban a pillanatban, ígérem mindenkinek, ha megérzek egy ilyet magamon meg a nézőkön, akkor soha nem megyek többet színpadra” – tette hozzá a művész, aki azt is elmondta, hogy milyen jólesett neki a szűnni nem akaró vastaps, de nem akart volna Gálvölgyi Jánosként reagálni rá.

Én nem vagyok ilyen, meg a darab nem engedi, hogy megálljon egy Honthy Hanna ünneplésre. Meg kell mondjam, máskor is szokott lenni fogadótaps, de én erre nem vagyok berendezkedve, és nem megyek Dunának, ha épp nincs

– mondta a Kossuth-díjas színész. 

Gálvölgyi a darabban egy egykori, 1956-os hős katonát alakít. Azt mondta, hogy minden egyenruha nagyon távol áll tőle. Katona sem volt, felvették a főiskolára, ő pedig három évig fizette a katonaadót.

1956 eseményei is szóba kerülnek a darabban. A forradalom idején 8 éves volt, a XIII. kerületi Vág utcában lakott.

Arra emlékszem, hogy a harmadik emeleten laktunk. Lenéztem, és csomagolt a család, lent egy nagy vöröskeresztes autó. Apám és anyám hangosan veszekedtek – elmegyünk vagy nem megyünk –, és anyám győzött. Ennek köszönhető, hogy itt ülök, mert ha nem így lett volna, akkor most nem beszélgetnénk, és Amerikában vagy Svájcban ülnék.

Gálvölgyi múlt héten már egy új darabot is el kezdett próbálni, szintén a Pintér Béla Társulattal, amit az alapító fél évvel ezelőtt kezdett írni, kifejezetten a Kossuth-díjas színészre gondolva.

„Az a címe, hogy Réka és az oltatlanok. Elolvastuk, én megint csak odavagyok tőle. Borzasztó kemény, mint minden Pintér Béla. Nagyon kevés darab van, amit én nem láttam tőle nézőként, már akkor is, amikor még semmi kapcsolatom nem volt vele. Akit érdekel, hogy hol élünk, miként élünk, miként gondolkodunk, az nézzen Pintér Bélát” – tette hozzá.