
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMMint megírtuk, Madonna intenzív osztályra került egy bakteriális fertőzés miatt, ezért elhalasztották turnéját is, amellyel karrierje 40 évét ünnepelte volna. Az énekesnőre még a hétvégén találtak rá öntudatlan állapotban a szerettei, akik New York-i lakásából riasztották a mentőket.
A sajtónak nyilatkozó egyik hozzátartozó szerint sokáig nem lehetett tudni, magához tér-e az intenzív osztályon a 64 éves popsztár, akit egy napon át intubálni kellett a kórházban. Madonna szerdán hazatérhetett, de azóta is szigorú orvosi felügyelet alatt áll.
Az elmúlt napokban senki sem tudta, milyen irányt vesznek az események, és a család a legrosszabbra is felkészült. Mindenki azt gondolta, elveszíthetjük őt, ez egy reális forgatókönyv volt
– nyilatkozta Madonna egyik rokona a Daily Mailnek.
Bár Madonna menedzsere, Guy Oseary bakteriális fertőzéssel magyarázta a súlyos rosszullétet, a családtagok meg vannak győződve arról, hogy az énekesnő extrém munkatempója állhat a háttérben. Madonna az elmúlt hónapokban napi 12 órában készült a tervezett turnéra, folyamatosan próbált a táncosaival.
Madonna pár nappal a rosszulléte előtt több fotót is posztolt a próbákról, a képekhez csak annyit írt: „A vihar előtti csend.”
Ez most kib...tul észhez térítette
– tette hozzá a bennfentes, aki szerint Madonnának el kell fogadnia, hogy már nem fiatal, és főleg nem legyőzhetetlen. Ugyanakkor az énekesnőt felzaklatta a turné lefújásának híre, ezért a betegágyánál megtiltották, hogy bárki szóba hozza a témát vagy bármi egyéb, munkával kapcsolatos dolgot. „Amíg él, mindig a karrierje és a hírneve lesz az első az egészsége helyett.”
(Borítókép: Getty Images / Paras Griffin)
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM