Szabadjára engedték az emberi gátlástalanságot, és még díjat is kaptak érte

2023.07.02. 11:20
Átadták a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának díjait szombaton este: életműdíjat kapott Wischer Johann vajdasági színművész, rendező és Biluska Annamária színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának örökös tagja.

Véget ért az idei Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja, amelyet 2023. június 23. és július 1. között rendeztek meg. Mások mellett Temesvárról, Szabadkáról, Újvidékről, Kézdivásárhelyről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Zentáról és Komáromból érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint látható volt a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója és budapesti Pinceszínház szervezésében határon túli alkotókkal megvalósult előadás is.

Kilenc nap alatt huszonhat színpadi produkció került színre három helyszínen. A programban nyolc versenyen kívüli darab szerepelt, egy előadással pedig a határon túli színészhallgatók is készültek. A színésztréninget idén Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor színész-rendezők vezették, a kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatták be a fiatalokat a szakemberek.

A fesztivál idei díjazottjai

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Életmű-díját Wischer Johann vajdasági színművész, rendező, valamint Biluska Annamária színésznő, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat örökös tagja kapta.

A legjobb előadás Fődíját az Újvidéki Színház kapta III. Richárd című előadásáért, Dejan Projkovszki rendezésében.

A társulat egységes stílusban és csapatmunkával szolgálja a címszereplő játékát. A képi világ és a zene egy olyan kor lenyomatát teremti meg, amely szabadjára engedi az emberi gátlástalanságot – áll az indoklásban.

Ó, mennyi díj

A második helyezést megosztva kapta a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadása a shakespeare-i színházi nyelvezet megújításáért és a formabontó látványvilágért, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Oxigén című előadása a színházi nyelv radikális újrafogalmazásáért.

Az Oxigén alkotócsapata: Pálffy Tibor, Korodi Janka és Kónya-Ütő Bence
Az Oxigén alkotócsapata: Pálffy Tibor, Korodi Janka és Kónya-Ütő Bence
Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja / Facebook

A harmadik helyezést megosztva kapta a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása a népszínmű műfajának megújító megőrzéséért, a nagyszerű egyéni alakításokért, valamint a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadása a zenés színház műfajának értő színpadra állításáért.

A legjobb férfi főszereplő Mészáros Árpád lett az Újvidéki Színház III. Richárd című előadása címszerepének bravúros megformálásáért, a legjobb női főszereplő pedig B. Fülöp Erzsébet, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A doktor című előadás főszerepének és a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Részegek című előadásban Dóra szerepének megformálásáért. 

Díját kapott Boros Csaba a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Részegek című előadás egyedi zenei világának megteremtéséért és az előadásban való inspiratív jelenlétéért, valamint Jeli Luca Sára a nagyváradi Szigligeti Színház Figaro házassága című előadás karakterformáló, kiemelkedő színvonalú jelmezeiért.

A legígéretesebb tehetségnek járó Teplánszky-díjat kapta Hégli Bence, a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadásban Puck szerepének átütő erejű színpadi megvalósításáért, valamint Matusek Attila, a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadásának megrendezéséért.

Kisvárda város polgármesterének díját kapta a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézet harmadéves színészhallgatóinak Édes Anna című kreatív, önálló színpadi nyelv megteremtésére törekvő, magával ragadó, egységes csapatmunkában megvalósuló vizsgaelőadása.

A 2023-as év zsűritagjai Dienes Blanka színésznő; Kiss József drámaíró, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója; Németh Ákos drámaíró, műfordító, rendező, a zsűri elnöke; Szekeres Szabolcs színikritikus és Szigeti Réka dramaturg voltak. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház volt.

A fesztivált a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata, a 10. Színházi Olimpia, valamint a Déryné Program támogatta. 2024-ben a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára a tervek szerint június 24–30. között lesz megtartva.

Bélai Marcell, az Édes Anna című előadás rendezője
Bélai Marcell, az Édes Anna című előadás rendezője
Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja / Facebook

Bohóckodás meg sírás

Kányádi Szilárd székelyudvarhelyi, szatmárnémeti és csíkszeredai színészként még sosem tapasztalt akkora ovációt, álló tapsot és közönségsikert a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, mint idén. A Csíki Játékszín idén a Hegedűs a háztetőn című sikerdarabbal érkezett a kisvárdai seregszemlére, a 41 éves színész-rendező pedig Tevjét, a tejesembert alakította.

A Tevjét alakító Kányádi Szilárd az előadás másnapján az Indexnek elmondta, hogy a Hegedűs a háztetőn című előadást először gimnazistaként látta, tizenhat évvel ezelőtt. Tevjét akkor Fülöp Zoltán alakította. A színpadon jóformán semmi nem volt, csak emberek – zenei alappal, zenészek nélkül –, valamitől mégis működött. Akkora hatást tett rá, ami sokáig elkísérte. Ma pedig ott tart, hogy nemcsak kollégája lehet Fülesnek (Fülöp Zoltánnak – a szerk.), de ebben az előadásban is együtt játszanak. A társulat évadzáró gáláján pedig együtt énekelték a Tevje-dalt.

Nekifutottunk, bohóckodás meg sírás lett a vége. Mindketten meghatódtunk. Ő azért, mert valószínűleg utoljára tette ezt, én meg azért, mert vele voltam a színpadon.

Tevjét legtöbbször idősebb színészek játsszák, nem véletlenül, hiszen egy ötgyermekes apáról van szó, aki a zsidó közösséget is összetartja. Hogy a 41 éves színész számára mekkora kihívás volt a felkészülés, erről azt mondta: az elején tartott a szereptől. Úgy gondolta,

LEHET, HOGY KICSIT TÖBB SÓT KELLETT VOLNA NYALNIA AZ ÉLETBEN.

Az igazi kihívás viszont az volt, hogy megtalálja a saját hangját. Rengeteg felvételt megnézett, magyart és külföldit, ki hogyan játszotta a tejesembert. Állítása szerint ez nem befolyásolta. „Lopni lehet, de még azt is le kell fordítani, át kell mosnom magamon” – fogalmazott Kányádi Szilárd, akit a kora már egyáltalán nem zavar.