Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA világ zenéinek faluja még a nagyszínpadot is lepipálja sokszínűségben a Szigeten
További Kultúr cikkek
A világ zenéinek színes kavalkádját nyújtja idén is a Szigeten a Global Village, ahol a fent említett, a Föld minden tájáról érkező, sokszor tényleg elképesztően széles stílusskálán mozgó zenészek mellett Indiából érkezik egy lélegzetelállító cirkuszi produkció is, és feltűnnek látványos óriásbábok, táncba hívva a közönséget egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.
A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig és Indiától a Közel-Keletig. A programban helyi sajátosságok, egyedi ritmusok, nyelvek és hangszerek sokasága található meg, miközben a zenei stílusok sora a hagyományos hangzásvilágtól egészen az elektronikus zenéig terjed.
Napközben zenei workshopok várják a látogatókat, de természetesen a koncertek sem maradnak el, így bármely napszakban lehet játszani, zenélni és táncolni.
A budapesti Stéfania Allstars salsaórájával indul a bemelegítés, majd kalipszó zenére lehet tovább táncolni a Kanadában élő trinidadi Kobo Town, mexikói cumbia punk stílust képviselő Band Son Rompe Pera, illetve a magyar fiatalok kedvence, a Bohemian Betyars folk-ska-punk slágereire.
A Global Village programja világ körüli utazásra csábít. Az odesszai Kommuna Lux és a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues projekt szabad dallamaival, Norvégiából a feltörekvő progresszív folkbanda, a Gangar, míg Szlovákiából Varkocs hív etno-punk dorombjával hív felfedezőútra. Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a német Lakvar multikulti bandája, valamint a francia–görög Deli Teli zenei koktélja, amely ötvözi a 60-as évek rock ’n’ rollját és a hagyományos görög tsiftetelit, mutatja be a nemzetek diverzitását – áll a szervezők közleményében.
Az angol The Langan Band új páneurópai albumával rukkol elő, amelyet a kelta és cigány stílusok ihlettek. Réunion szigetéről érkezik Ti’Kaniki, de lesz lehetőség az észt duó, Puuluup őrült produkcióján tombolni vagy a görög etno ska-rock előadó, Koza Mostra koncertjén pogózni. Az örömteli belga fúvószenekar, az Orchestre International du Vetex is szeretettel várja majd az érdeklődőket. Ha pedig Vinicio Capossela neve elsőre nem lenne ismerős, elég hinni az olasz fesztiválozóknak, akik biztosan nem fogják kihagyni a fellépését.
Emellett több művészi együttműködés is megvalósul idén a Szigeten, ilyen például a francia Alright Mela kollaborációja a pakisztáni qawwali énekessel, Shahzad Santoo Khannal, vagy az Al-Qasar amerikai–francia–libanoni–örmény kollektívája, akik visszatérve a gyökereikhez, „arab fuzzt” játszanak. Közel-Keletről érkezik a Besh o droM-on felnövekvő új izraeli balkán-klezmer banda, a Pulkes, akárcsak a jól ismert anna RF keleti elektro-etnikai reggae dallamaival.
A hazai fellépők közül a Manaky reggae zenekara és MORDÁI etno-dark-rock bandája látogat el a fesztiválra. Többféle afrikai zenei stílust is hallgathatnak a látogatók, a Madalitso Band roots duó Malawiba kalauzol, Bamako forró éjszakáit idézi a táncos Bamba Wassoulou Groove, de nem szabad megfeledkezni a Maliból érkező Djely Tapa díváról sem, aki egy karizmatikus fellépéssel lep meg mindenkit. Lass, aki Szenegálba repíti a látogatókat, a BCUC segítségével pedig Dél-Afrikába kirándulhatnak az érdeklődők, az ADG7 a dél-koreai tradicionális zenét ötvözi a poppal, és itt lesz a Barrut, hét énekes és egy ütőhangszeres, akik a francia Occitánia régió vokális polifóniáiból merítkeznek.
És hogy ne csak a zenéről szóljon a helyszín: Indiából érkezik a Circus Raj lélegzetelállító produkciója, hogy
akrobatákkal, zenészekkel, kötéltáncosokkal és egy fakírral nyűgözzék le a közönséget.
A merészség, a dráma, a tradicionális dallamok és a bravúrok színes ötvözete ez a show! A francia Archibald Caramantran társulat Congo Massa óriásbábjai is táncra hívnak, egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.
Sztárfellépőkből sem lesz hiány
Ahogy azt már megszokhattuk, egy csomó nemzetközi előadó, feltörekvő előadó és igazi világsztár is érkezik a rendezvényre. A nagy zenei helyszínekről, illetve a már majdnem teljes felhozatalról Csiszár Virág, a Sziget bookingmenedzsere számolt be a sajtótájékoztatón.
A Nagyszínpad fellépőit már korábban leleplezték – hét headliner szintű fellépőt is sikerült idén meghívni. Ők a Florence + the Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore, a Sziget zárónapján pedig korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel – először Magyarországon. Rajtuk kívül szintén a Nagyszínpadon lép a közönség elé Sam Fender, a Foals, Son Mieux, Yungblud és az Easy Life is. A részletes zenei programot a fesztivál honlapján lehet böngészni.
A hazai fellépők sem maradnak ki a sorból: tavaly olyan fellépőknek adtak helyet a Nagyszínpadon a szervezők, akik egyedi, máshol nem látható produkciókkal készültek a rendezvényre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is. Ennek jegyében a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsudló mutatkozhat be a Sziget közönségének. Rajtuk kívül is lesznek persze hazai zenei fellépők a rendezvény más pontjain. Csak az úgynevezett „nagy” helyszíneken – a Nagyszínpad mellett az Arénában, a Colosseumban, a Freedome-ban – majd félszáz hazai zenei formációnak biztosítanak fellépési lehetőséget a szervezők.
A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan idén is kiállnak az ukrán nép mellett, és szeretnék őket támogatásukról és együttérzésükről biztosítani. Ennek kifejezéseképp a Nagyszínpad egyik Love Revolution Special-programja is őket helyezi előtérbe, de szinte minden színpadon találhatnak a látogatók ukrán fellépőket a fesztivál ideje alatt.