Elment a szexszimbólum

Jane Birkin 1946-ban, Londonban született, pályafutását színésznőként kezdte Nagy-Britanniában. 1968-ban játszott például a Wonderwall című filmben, amelynek zenéjét egy Beatle, George Harrison szerezte. Nagyon fiatalon, 1965-ben hozzáment a legendás brit zeneszerzőhöz, John Barryhez, akitől egy lánya született, Kate, de a házasság rövid idő alatt kisiklott. 

Élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor elnyerte egy francia film, a Slogan egyik főszerepét – a férfi főszereplő a francia kultúra nagy provokátora, Serge Gainsbourg költő, zeneszerző volt. Birkin ekkoriban még egyetlen szót sem beszélt franciául. Gainsbourggal egymásba habarodtak, állandó témát nyújtva a francia pletykalapoknak, hiszen a bájos, vonzó, csodás alakú Birkin ellentéte volt a nála 20 évvel idősebb francia művész fenegyereknek.

1969-ben írta Gainsbourg Birkinnek a Je t’aime… moi non plus című erotikus slágert, amely pillanatok alatt a nemzetközi sikerlisták élére röpítette a párost. A dalt Európa számos országában betiltották, a Vatikán azonnal indexre tette egyértelmű szexuális utalásai miatt is. A hozzá készült „klip”, vagyis akkoriban a dal televíziós adaptációjában háromszor is megcsókolták egymást Birkinék, majd a kamera szemérmesen elfordult róluk, az Eiffel-torony vasszerkezetét mutatva.

Kelet-európai szexsláger lett belőle

Személyes adalékként mesélem csak el, hogy az 1970-es évek legeslegelején a dal, bár soha nem játszotta Magyarországon a hivatalos média, mégis beszivárgott. A fiatalok bármit megadtak volna egy eredeti kislemezért. Emlékszem, 11 éves lehettem, és egy vidéki városban laktunk. Tinédzser nővérem pedig valahogyan hozzájutott egy becsempészett  Je t’aime… moi non plus   kislemezhez.

Amikor kibontotta, és feltette mono Supraphon lemezjátszónkra, majd felcsendült a jól ismert basszusfutam, és Jane Birkin elhaló hangon belesuttogott az éterbe, zokogni kezdett. Még vagy 25-ször lepörgette a 4 perces számot, akkor már viszont én kezdtem könyörögni neki, hogy hagyja abba a hallgatást, mert képtelen vagyok így megtanulni másnapra a kötelező Petőfi-verset. Aztán néhány évvel később – már gimnazistaként – én is megértettem, miről is szól igazán ez a szerelmes dal, bár franciául én sem tudtam.

A slágerlista után felkerült a sikerfilmek listájára is

Gainsbourggal egészen 1980-ig tartott viharos kapcsolata, egy közös gyermekük született, Charlotte, aki később filmszínésznőként lett ismert. Serge és Jane válásuk ellenére is jó kapcsolatot tartottak fenn. Filmes karrierje során Birkin több mint 70 francia filmben volt látható a mozivásznon, és olyan rendezőkkel dolgozott, mint  Jean-Luc Godard, Agnes Varda vagy Bertrand Tavernier.  

1985-ben Cesar-díjra jelölték, amely az Oscar francia megfelelője, mégpedig a Le Pirate (A kalóz) című filmben nyújtott alakításáért. A mozit Jacques Doillon francia rendező jegyezte, akivel később összeházasodott Birkin, és a kapcsolatból született még egy lánygyermek, Lou.

A demokrácia és az állatjogok elkötelezett híve volt

Az a tény, hogy Birkin követendő példának számított a demokráciát féltők körében, vívta ki elismerését a francia politikai körökben is, ahol mindig komolyan vették. Nem véletlen, hogy halála után szinte azonnal a francia államfő azt írta a közösségi oldalán: 

Jane Birkin egy olyan francia ikon volt, aki maga megtestesítette a szabadságot, és a nyelvünk legszebb szavait dalolta.

Jane Birkin az 1990-es években is aktívan zenélt, számos nagylemezt jelentetett meg, és visszatérő fellépője volt a nagy francia zenei fesztiváloknak is. Utolsó albuma Oh! Pardon tu dormais címmel 2020-ban jelent meg, és azon fájdalmasan mesél a feldolgozhatatlan traumáról, a 46 éves korában elhunyt Kate lánya haláláról.

Az évek óta szívpanaszokkal küszködő Birkin 2021-ben egy enyhébb sztrókot kapott. Utolsó nyilvános szereplése is abban az évben volt, amikor megjelent a lánya, a színésznő Charlotte készítette dokumentumfilm bemutatóján. A film címe: Jane, ahogyan Charlotte látta.

Benyomult a divat területére is

Nevéhez kötődik a Birkin táska is. Egy interjúban elmesélte, hogy 1981-ben egy Londonba tartó gép fedélzetén a Hermes divatcég akkori elnök-vezérigazgatója mellett ült. Amikor felpakolta táskáját az ülések feletti tárolóba, minden, ami lehetséges volt, kipotyogott belőle. Jane egész úton a táskáról panaszkodott, és arra kérte a divatház vezetőjét, készítsenek már egy olyan táskát, aminek sok zsebe van.

Állítólag még rövid skiccet is rajzolt a repülő ülésének zsebében található – hányás esetén alkalmazandó – papírzacskó hátára. Jean-Louis Dumas pedig tartotta a szavát, mert amikor 1984-ben elkészült a Birkin kollekció, akkor az első darabot Jane kapta. De, hogy ez így igaz, vagy csak legenda, azt ma már senki nem tudja kibogozni.

Az biztos, hogy a táska a leggazdagabbaknak készült, 5-10-20 millió forintnak megfelelő összegért. Ezt pedig az magyarázza, hogy a praktikus táska, varrják strucc- vagy éppen krokodilbőrből, gyakorta színarany csattal van kiegészítve.

(Borítókép: Jane Birkin 1964-ben. Fotó: Barham / Mirrorpix / Getty Images)