A Z generációs fiatalok durván sok papírkönyvet olvasnak, de egész máshogy

2023.07.17. 14:37
A külföldi lapok beszámolói szerint a Z generáció tagjai imádnak olvasni, igazi könyvmolyok, ráadásul a többségük nem e-bookot, hanem hagyományos, nyomtatott könyvet választ. Az Index Bereczki Enikő ifjúsági és generáció-szakértőt kérdezte a fiatalok olvasási szokásairól.

Észak-Amerika legnagyobb független irodalmi oldala, a Book Riot a legújabb tanulmányokra hivatkozva azt írja, a Z generáció tagjai imádnak olvasni. A portál annak is utánanézett, hogy a 26 év alattiak mennyit olvasnak, mi a kedvenc műfajuk, és hogy mi alapján választanak könyvet. 

A Wattpad (ez egy ingyenesen használható közösségi hálózat, amelyen különféle irodalmi műveket lehet megosztani és olvasni) tavaly decemberi jelentése alapján a Z generáció tagjainak 55 százaléka hetente egyszer vagy többször, 40 százaléka pedig minden nap olvas. 35 százaléka még többet is, mint a koronavírus-járvány előtt. 

Bereczki Enikő ifjúsági és generáció-szakértő, A rejtélyes Z-generáció című könyv szerzője ugyanakkor lapunknak kifejtette, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Z-generáció heterogén csoport. Számára meglepő, hogy a külföldi oldalak így általánosítják egy nemzedék szokásait. Az, hogy ki hogyan szocializálódott, valamint a szülők kulturális tőkéje és igénye is hatással van arra, hogy a gyermekük milyen tartalmakra lesz vevő, vagyis vesz-e regényt a kezébe, vagy csak vicces TikTok-videókat görget. 

2022-ben 788 millió könyv kelt el

A Book Riot arról is beszámolt, hogy a könyveladások globálisan kifejezetten jól alakultak, amihez a Z generáció is hozzájárult. Bár az eladások 6,5 százalékkal elmaradtak a rekorderős 2021-es évtől, a Publishers Weekly szerint 2022-ben még így is 788,7 millió könyv kelt el szerte a világon. A puha fedelesből a szokásosnál több fogyott – ez tette ki az eladások 60 százalékát –, míg a kemény fedelesből 3 százalékkal kevesebb kelt el, mint egy évvel korábban. 

Annak ellenére, hogy a megkérdezett Z generációsok 67 százaléka a telefonján olvas, a puha fedeles könyveladások nekik köszönhetők. Az Egyesült Királyságban ez a szám kifejezetten magas: a Nielsen BookData jelentése szerint 2021 novembere és tavaly novembere között a 13 és 24 év közötti olvasóknak tulajdonított eladások 80 százalékát a nyomtatott könyvek tették ki.

Nyomtatott könyv vagy e-könyv?

A Z generációs olvasók többsége nem az e-könyvet, hanem a nyomtatott könyvet választja, aminek számos oka van. (A korcsoportban az eladások mindössze 14 százaléka volt tavaly e-könyv.) A könyvek fizikai tapintása és illata is számít, emellett sokan szeretnek megjegyzéseket, jelöléseket tenni egy adott oldalra. Akadnak olyanok is, akik kifejezetten gyűjtik a különleges kiadásokat. 

Egy részük már csak azért sem a digitális könyveket választja, mert azok szemfáradságot okoznak. A 16 és 24 év közötti fiataloknál egyre gyakoribb a digitális detox, azaz amikor valaki egy időre felhagy a telefon, számítógép, tévé, játék, konzol vagy más digitális eszköz használatával. A képernyőtől való eltávolodásnak számos pozitív hatása van a fizikai és a mentális egészségre egyaránt. 

Bereczki Enikő hívta fel a figyelmet arra, hogy egy amerikai nagy mintás kutatás szerint a 2000 és 2012 között született fiatalok 56 százaléka számára a könyvolvasás a technológia által túltelített világ elől való menekülés. Tízből négy Z generációs fiatal gondolja azt, hogy a nyomtatott, papíralapú könyvek menők, és csupán kilenc százalékuknak van valamilyen e-könyv-olvasója. 

A Z generáció elkötelezett a független könyvesboltok és könyvtárak támogatása mellett is. A Book Riot szerint a fiatalok tudatosan gondolkodnak arról, hogy hol költsék el a pénzüket, így például ahelyett, hogy az Amazonról rendelnének, inkább a helyi könyvesboltokat támogatják. 

A BookTok ereje

A BookTok térhódítása is hatalmas szerepet játszik abban, hogy a Z generáció olvasási szokásai az utóbbi időben megváltoztak. Ez a TikTok könyvrajongóinak közössége, ahol a fiatalok megosztják egymással az élményeiket, és a #booktok hashtaget – amire már közel négymillióan kerestek rá – használva népszerűsítik az olvasást. Az ajánlók és vélemények milliói közül mindig kiemelkedik egy-egy igazán fontos könyvcím.

A Publishers Association által megkérdezett Z generációs olvasók 68 százaléka jelezte, hogy a BookTok olyan könyv elolvasására ösztönözte őket, amelyet egyébként nem vettek volna kézbe. A megkérdezettek 59 százaléka mondta azt, hogy a BookTok miatt szerették meg az olvasást, és 55 százaléka azóta rendszeresen használja ezt az alkalmazást.

Mit olvasnak? 

A Wattpad beszámolója szerint a Z generáció imádja a műfaji változatosságot. A fiatalok olvasnak fantasyt, sci-fit, horrort, valamint szuperhősös és romantikus könyveket is. Sokan közülük egyébként nem elégednek meg ezekkel az „elavult” kategóriákkal, így egyre gyakoribb a kevert műfajok olvasása.

Emellett kifejezetten szeretik azokat a műveket is, amelyekben a kirekesztett társadalmi csoportok is feltűnnek. A Wattpadon a #Diversity címkével ellátott történetekre is egyre többen keresnek rá. Érdekesség, hogy Magyarországon pont azokat a könyveket kell lefóliázniuk a könyvesboltoknak, amelyek a fiatalok körében rendkívül népszerűek. 

Kapcsolódó
Az írók lázadásra bírhatják a tini olvasókat a fóliázás miatt

Az írók lázadásra bírhatják a tini olvasókat a fóliázás miatt

Mondvacsinált látszatintézkedés, és súlyos károkat fog okozni, mondja Varga Bea.

Bereczki Enikő szerint a Z generációhoz tartozók azokra a könyvekre kíváncsiak, amelyek alapján film is készült. A rejtélyes Z generáció című könyvében meg is említi Gombos Péter és Csima Melinda kutatásait, akik a hazai digitális bennszülöttek olvasáshoz való viszonyát vizsgálták. Az adatok szerint eddig soha nem látott mértékben népszerű a sci-fi, a fantasy és a fanfiction. Kimutatták a kapcsolatot a digitális világ és e népszerű műfajok között: például

a fantasyt kedvelők 96,4 százaléka folyamatosan online van, De a sci-fi-olvasók 98,3 százaléka is permanens internetező. 

Akik viszont soha, vagy kevesebbszer lépnek fel a világhálóra, sokkal ritkábban olvasnak fantasyt: mindössze 3,6 százalékuk. A nettől távol maradók pedig 6,7 százaléka jelölte meg a tudományos-fantasztikus regényeket kedvelt műfajként. Bereczki Enikő szerint „látható, hogy az olvasás nem a Z generációval szűnhet meg örömforrásnak lenni, hiszen olvasnak, még ha máshogy és mást is, mint az előző generációk”.

Az igazi kihívás

Bereczki Enikő úgy véli, a digitális eszközök használata nemcsak a Z generáció szokásait, hanem az agyműködésüket is alakítja: a koncentráció, az összpontosítás mind szükségesek a lineáris olvasáshoz. Mint kifejtette, az agykutatók szerint a digitális technológia használta közben éppúgy átszerveződnek az agyunk idegpályái, mint egyéb, rendszeresen végzett tevékenységek hatására. Az online híroldalak, Insta-oldalak is úgy épülnek fel, hogy megfeleljenek a szövegek gyors átfutására épülő új olvasási szokásoknak. 

Merőben más élmény így böngészni, átfutni a betűket, ebbe-abba beleolvasni, mint leülni és elmélyülten olvasni egy könyvet. A rövid és erősen vizuális tartalmakhoz, illetve a multitaskinghoz szokott Z nemzedéknek az elmélyülés készsége vált az igazi nagy kihívássá. 

A szakértő szerint tehát olvasni is máshogy olvas a felnövekvő fiatalság, ugyanakkor a közösségimédia-fogyasztás miatt már az idősebb korosztályhoz tartozóknak is egyre nehezebb az elmélyült olvasás, jóval nehezebb, mint korábban. 

Kapcsolódó
Z generáció: pénz, dzsoint, csillogás

Z generáció: pénz, dzsoint, csillogás

A Z generáció akkor érzi magát értékesnek, ha drága cipője van?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

25 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

22 perce

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

2 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

2 órája

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka

Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka

Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.

6 perce

  • Címlapon
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél

Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél

A Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították a bombákat.

1 órája