Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Zöld Index
- udvaros dorottya
- greenpeace
- kulturális finanszírozás
- vidnyánszky attila
- nemzeti színház
Udvaros Dorottya: Derűsen szemlélem, hogy vádlottak lettünk
További Kultúr cikkek
Ahogy azt korábban megírtuk, Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe. A most eltávozott színészlegenda helyére a grémium június 26-án választotta meg az új tagot, akit a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila értesített a döntésről.
Az RTL most interjút készített Udvaros Dorottya színművésszel. A beszélgetésben szó esett a kezdetekről, a Katona József Színházról is: arról, milyen volt alapító tagként 13 éven keresztül ott játszani, s aztán miért döntött a távozás mellett.
Az is téma volt, hogy június elején a Kulturális és Innovációs Minisztérium kihirdette a színháztámogatási listáját; Pintér Béla és Társulata például semmit sem kapott a többlettámogatási keretből, és hasonlóan jártak más neves színházi műhelyek is – amit az Index is megírt.
Ebből nem veszi ki a részét
A riporter azon kérdésére, hogy a Nemzeti Színház társulati tagjaként, Vidnyányszky Attila igazgatása alatt felmerült-e benne, hogy közbenjárjon nála, a NER befolyásos színházi emberénél a függetlenek érdekében, Udvaros így felelt:
Bár jó a viszonyom Vidnyánszky Attilával, de én egyáltalán nem szeretnék részt venni a hatalom dolgaiban.
Majd elmondta: „volt egyszer réges-régen egy Művész Színház nevű formáció, a Thália Színház helyén működött néhány évig”.
Az volt az utolsó ilyen élményem, az utolsó alkalom, amikor megpróbáltam hatékonyan tenni valamit azért, hogy ne szűnjön meg egy színház, történetesen az akkori Művész Színház. De persze megszüntették. És akkor rájöttem, hogy semmi értelme nem volt az egész igyekezetemnek
– folytatta. Az SZFE kormányzati beszántása ellen mégis tiltakozott – jelezte a kérdező.
De Udvaros Dorottya szemében nagyon más a két helyzet. Szerinte az SZFE esetében a pályára készülődő növendékek harcáról, az ő kiállásukról volt szó. „Határozott, bátor, tartós kiállás volt. A pályára készülő fiatalok sorsáról volt szó. Ez más húrokat mozgatott meg bennem.”
A vád szerint bűnt követtünk el
A színművész a pandémia alatt közelebbi kapcsolatba került a Greenpeace-szel. Akkor tudatosult benne, hogy nemcsak külföldi utazással lehet kikapcsolódni, hanem egy erdő, egy tópart vagy egy patak partja is ugyanilyen jó lehet. „Csináltunk egy erdei kirándulást a Greenpeace-szel, jöttek a Madártani Intézetből is, bárki, akinek volt kedve, csatlakozhatott hozzánk. Amikor a Fertő tavi beruházás elindult, a Greenpeace rögtön felemelte a hangját, mert túlzónak érezték a projektmértéket, amivel én is egyetértettem. Így történt, hogy csatlakoztam ehhez a Fertő tavi akcióhoz.”
Udvarosnak nemrégiben több aktivistával együtt bíróság elé kellett állnia, mert két éve részt vett a Greenpeace akciójában. Azért vádolják őket rongálással, mert egy lebontásra ítélt cölöpházról leszedték a beruházó által elhelyezett madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő fecskék befészkelhessenek és tojást rakhassanak.
A vád szerint bűnt követtünk el, és 102 870 forint kárt okoztunk. Nem fogadtuk el az ítéletet, szerintünk nem követtünk el bűncselekményt. Úgy kezdődött, hogy sorra elbontatták a tulajdonosaikkal a híres Fertő tavi cölöpházakat, azokat az ikonikus épületeket, amik rengeteg képeslapon is szerepeltek. Ez tehát már bontási terület volt, de a cölöpházak alatt rengeteg fecske fészkelt.
A beruházók azért hálózták körbe, hogy ne tudjanak visszaköltözni a fecskék, mert ha már tojás van a fészekben, azt tilos megbolygatni. A beruházók madárvédő hálónak nevezték a madarakat távol tartó hálót. A mi akción persze jelképes volt csupán, hiszen a cölöpházak nagy részét akkorra már sajnos lebontották” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy felháborodott-e, vagy inkább derűsen szemlélte, hogy mindezért ma Magyarországon vádlott lesz a természetvédőkből, így belőle is, azt mondta:
Naná, hogy derűsen szemlélem, hogy vádlottak lettünk. A jog persze egy ilyen összegű kárt már bűncselekménynek minősít. Na de ott állt mellettem Rodics Kati, nemzetközi hírű biológus és a többi fantasztikus ember. Ott álltunk mint vádlott-társak. Elég jó csapatba kerültem. Persze hogy derűsen szemléltem
– nyilatkozta. Hozzátette: „pont most autóztam el egy gólyafészek alatt, ez a család vissza tudott költözni hál’ istennek”.