Mindenki irigyelte, de senki nem tudta, hogy az egész élete egy hazugság

Egyre több könyv születik napjaink divatszakmájáról, az influenszerségről. A fiatalok zöme véleményvezér szeretne lenni, vagy legalább belekóstolni, milyen az, ha valakit szponzorok és rajongók vesznek körbe, az élete pedig tökéletes(en egyszerű). Jenny Mollen könyve is az influenszerjelenséget állítja középpontba, de nem az ifjú tartalomgyártókat, hanem egy idősebb generáció, az édesanyák véleményvezérét formálja meg, és teszi főhőssé ebben a viszonylag rövid kötetben.

Unalmas kópia

Üdítő borító, ígéretes tartalom, felkapott téma: mindez hiába, mert a végeredmény egy ragacsos, rózsaszín ködbe burkolózó katyvasz, semmint élvezetes vagy az olvasóban túl mély nyomot hagyó regény. Jenny Mollen könyve nem más, mint a Mean Girls (Bajos csajok) és Az ördög Pradát visel silány koppintása és összegyúrása egy elkapkodott, összecsapottnak ható írás formájában.

A történet főhőse, Meg egy unalmas életet élő, foglalkozását tekintve munkakereső szövegíró anyuka New Yorkból. Férjével és két fiával szűkösen, de boldogan él ebben a pezsgő világvárosban, ám egy nap megzavarják az idillt: Meg azon kapja magát, hogy méregdrága magániskolák után érdeklődik, és egy sikeres anyainfluenszer, Daphne Cole hálózza be. A történet a két nő megismerkedésétől elég nyilvánvaló fordulatot vesz, Meg elindul az influenszerség és a vele járó morális „romlás” útján, teljesen Daphne irányítása alá kerül, ám hamar kiderül, hogy a szerény anyuka félreismerte menő barátnőjét…

A szerző maga is élvezi az influenszerség előnyeit, és minden bizonnyal a hátrányait is, legfeljebb azokat nem veri nagy dobra. Az, hogy nem laikus, hanem közszereplő, aki jártas ebben a témában, tökéletesen tükröződik a könyv lapjain: Mollen valószínűleg jobb (ön)marketinges, mint író, hiszen a könyvet (stilisztikailag és stílusát tekintve) akár egy amatőr is írhatta volna. 

A legnagyobb probléma, hogy a könyv a rövidsége ellenére semmiféle értékelhető csattanót nem tartalmaz. Ettől egyébként el tudnánk tekinteni, ha legalább valamilyen karakterfejlődést tapasztalna az olvasó, ám az is elmarad, sőt pont az ellenkezőjét érezzük: a szereplők végig unalmasak, nehéz hozzájuk kötődni, vagy együtt érezni velük, naivak, idegesítők, és nem derül ki, hogy tulajdonképpen mi is a végső céljuk és szerepük a történetben.

Nem túl naprakész

Egy influenszernek követnie kell a trendeket, ám Mollen ezen a téren kétségkívül a múltban ragadt – vagy mondjuk azt, hogy a könyvben is központi szerepet játszó anyukanemzedék van évekkel lemaradva a trendekről? Valószínű. Ebben persze nincs semmi kivetnivaló, csupán érdekes látni, hogy mekkora szakadék tátong a két generáció közt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a két korosztály érdeklődési köre is eltérő, más a piacuk, ezt ki is emelik a könyvben, csak akkor ne ilyen fiatalos és erőlködő stílusban tálalják az olvasóknak ezt a sztorit… 

Szomorú, hogy regény eleje élvezetes és könnyen fogyasztható, igazi nyári olvasmány hatását kelti, ám a felénél elkezd laposodni és monotonná válni. A szereplők megragadnak abban az állapotukban, ahol a könyv elején vannak, sőt az idő múlásával egyre kiállhatatlanabbak lesznek. 

A történetszálak nem igazán haladnak előre, nincs semmilyen érdekfeszítő cselekmény, váratlan fordulat vagy látványos karakterfejlődés, kizárólag előre megjósolható mondatok és jelenetek repkednek benne. Végül felesleges, kicsit érthetetlen és teljesen elvarratlan lezárás jellemzi az egyébként a hibái ellenére is kimondottan gyorsan olvasható, és paradox módon letehetetlen regényt. 

A könyv a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg.

(Borítókép: Jenny Mollen. Fotó:  Charles Sykes / Bravo / NBCU Photo Bank / Getty Images)