Ha a tudás nem elég, a szellemek segítségét kérjük

Még csupán aprócska magzat volt, amikor kapcsolatba került a jóistennel. Kapott tőle pluszujjat, pluszfogat. Feladata volt az életben. Ráruházták a mindentudás hatalmát: megjósolta a jövőt, esőt fakasztott, előre ismerte saját halálát. Legendák övezik a magyar sámánizmus nagy alakját, a táltost. Egy személyben volt orvos, pap, szertartásvezető és jós. Sok különféle információ maradt fenn róluk, de rengeteg történet így is hiányos.

Számos ősi népcsoport rendelkezik a táltoshoz hasonló vallási vezetővel. Akadnak olyanok, akik mind a mai napig őrzik ezeket a hagyományokat, és gyakorolják is őket. Az emberiség egy része megtartotta a természet és a szellemvilág istenszerű imádatát, míg sok helyen ez eltűnt az évszázadok alatt. A megmagyarázhatatlan jelenségek kutatása a tudomány feladatává vált, amíg az ősi felfogású szellemvilágba vetett hit lassacskán elpárolgott.

Van egy elterjedt gondolat, miszerint a megmagyarázhatatlan is csak valami olyasmi, amire a tudomány még nem talált választ. De vajon a tudomány képes lesz-e valaha is mindent megválaszolni? A helyesen feltett kérdésre adott válasz sokszor újabb kérdéseket szül. Minél gazdagabb az ember tudása, annál többet szeretne tudni. Mégis, mindig lesz, amit nem fog érteni. Ilyenkor tagadja, vagy elfogadja tudatlanságát, de sokszor olyanban keresi a megoldást, ami legalább – ha csak vélten is, de – ad valamilyen választ. A tudás páratlan erő, amivel hatalmas felelősség is jár. Többek között ez volt az egyik oka annak, hogy a táltos szerepe, akit felruháztak a mindentudással, annyira jelentős volt.

Évtizedek munkája

A világban a mai napig léteznek sámánhagyományok és sámánok, akikről úgy hiszik, képesek olyan dolgokra, amikre más emberfia nem. Ahány nép, annyi forma, a spirituális vezetők világa gazdag, így szinte lehetetlen hiánytalan gyűjtést végezni. A Néprajzi Múzeum nemrég közzétett számos hanganyagot és felvételt honlapján, ezeket Diószegi Vilmos néprajzkutató az 1950-es és 1960-as években gyűjtötte Mongóliában és Szibériában.

A sámánizmus elemeinek módszeres tanulmányozásával az ősi magyar vallás eredetének kérdését kívánta tisztázni a kutató. A szakember két évtized kemény munkájával tudta feltérképezni néhány csoport szokásait. Mi most szimplán az éterben fellelhető tanulmányokra hagyatkozva mutatjuk be egy-egy nép különleges vallási vezetőit abszolút a teljesség igénye nélkül.

A keleti vég

Célszerű esetünkben keletről nyugatra haladni, elsőként a legnagyobb kontinensen, mivel a sámánizmus Ázsiában mind a mai napig élő hagyomány, bizonyos csoportok jelenleg is gyakorolják. A főként Japánban fellelhető ainu nép is ilyen, akiknek sajátos vallásuk szerint a világon minden egy-egy speciális szellemhez vagy istenhez tartozik. Az ő esetükben nincsenek külön kijelölt sámánok, akik a szertartásokat végzik. A hagyományok megőrzése és a vallási események vezénylése a falu vezetőjének feladata. Az ilyen eseményeket a szertartásra készített fűzfaágak felajánlásával, mély imádsággal és boráldozattal végzik el.

Ezzel szemben Koreában a mai napig működő sámánszerep, hányattatott sorsa ellenére, gyakori foglalkozás. Bár a századok során az államvezetés többféle akadályt gördített elé, valamint a nyugati vallások terjedése sem segítette fennmaradását, a mudang sámánok a nép szolgálatában állnak jelenleg is, ha megfizetik őket.

Az ő elképzelésük szerint az ősi istenségek és szellemek előszeretettel avatkoznak az emberek életébe, az így okozott gondokat pedig a sámánok feladata helyretenni. Ha az ember efféle szerencsétlenség áldozata, akkor felkeres egy mudangot – ezt a foglalkozást elsődlegesen nők végzik –, aki rituálét hajt végre, ahol kapcsolatba kerül a bajt okozó istenséggel, és igyekszik helyretenni a dolgokat étel- és italfelajánlásokkal, rituális énekekkel és táncokkal.

Kicsit nyugatabbra, a hmongok közt még mindig fellelni révülő sámánokat, akik a szellemek világával sajátosan keresik a kapcsolatot. A megtépázott hmong kultúra szétszóródott Kína, Vietnám, Laosz, Thaiföld és Mianmar vidékein, de néhányan elhagyták Ázsiát egy jobb jövő reményében.

Hmong sámánnak lenni hivatás. Elsődleges feladatuk, hogy rituálék elvégzésével – általában transzban – harmóniát teremtsenek az egyén, a család és a közösség számára a környezetükben. A hmongok hisznek abban, hogy a Földön mindennek van lelke – akár több is –, amelyek mindegyike egyenlőnek tekinthető. Az állatáldozat is szerepet játszik ebben a hitben, ahol,

Indonéziában is jelentős a sámánizmus. Az ottani vezetőt dukunnak nevezik. Társadalmi szerepüket tekintve gyógyítók, a szokások és hagyományok szakértői, esetenként varázslók, akik a fekete mágia mesterei. A dukun mellett akad egy másik helyi sámántípus, a pawang. Utóbbi az időjárással, vadállatokkal és szellemekkel kapcsolatos mágiával foglalkozik.

A pawangot általában a hegyekkel és az éggel hozzák kapcsolatba, ellentétben a hagyományos gyógyítóval, a dukunnal, akit leggyakrabban a folyókhoz kötnek. A dukun tudását szóban adja tovább, de a konkrét szokások közösségenként eltérőek. A beavatottak önként dönthetnek úgy, hogy megtanulják a dukunmesterséget, azonban a feladat örökölhető is.

A dalai láma segítője

Európa felé közelítve még fontos megállni Nepálnál, ahol szintén gazdag a sámánok és orákulumok kultúrája még ma is. Nepálban és India északi részein a jhakri az, aki ehhez hasonló feladatokat lát el. Az ő szerepük némileg hasonlít a koreai sámánokéhoz, mivel ugyanúgy médiumként lépnek kapcsolatba az istenekkel, hogy a bajokra és kérdésekre megoldást találjanak. Emellett az esküvők, temetések és a betakarítás különféle szertartásait is ők vezénylik, továbbá gyógyítók, akik a felismerik és elmulasztják a különféle kórokat.

A tibetieknél az orákulumok jelenléte a meghatározó, akik sokáig fontos szereplői voltak a helyi kultúrának. Még magának a dalai lámának is saját orákuluma van. A második dalai láma óta személyes tanácsadója az aktuális Nechung Orákulum a vallási vezetőnek, emellett a tibeti kormányzat hivatalos orákuluma is. A több száz éves hagyomány szerint a tibeti újév ünnepén a dalai láma és az orákulum találkoznak,

A mongol és szibériai törzsek sámánkultúráját – amelyről Diószegi Vilmos folytatott kutatásokat – csupán annyiban említenénk meg, hogy ezeken a területeken az egyik leggazdagabb és legsokrétűbb ez a hagyaték, aminek mind a mai napig jelentős társadalmi szerepe van több csoportnál is. A sámánizmus kutatói között akadnak, akik úgy vélik, hogy az eurázsiai sámánhagyományok terjedésének egyik központja is ez a terület. Maga a sámán szó is feltehetően innen származik, és jelentését tekintve a tudáshoz, mindentudáshoz kapcsolható. Ronald Hutton Shamans: Siberian Spirituality and the Western Imagination című könyvében a mandzsu-tunguz nyelvcsaládhoz köti.

Európa maradványai

Eurázsia nyugati részét elérve – elsősorban Európát nézve – a sámánhagyományok megritkulnak, legalábbis azok, amelyek a mai napig aktívan élnek a társadalomban. A magyarok körében még a későbbi középkorban is fellelhetőek voltak táltosok, jóllehet asszimilálódtak a kereszténységhez, ezzel egy darabig elkerülve a boszorkánypereket.

A kutatók mind a mai napig vitáznak róla, hogy a boszorkányüldözésben vajon mekkora szerepet játszottak a sámánhagyományok, a természeti vallások. Carlo Ginzburg olasz történész 1990-es tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a későbbi boszorkányperek nem köthetők teljes bizonyossággal a pogány vallások maradványelemeihez.

Az egyik európai, feltehetően ősi sámán vallási ágazat, amely klasszikus módon fennmaradt a XXI. századig, az a hucul nép köreiben élt. A helyi sámánhoz hasonló személyt, akinek természetfeletti képességeket tulajdonítottak, molfarnak nevezték. Az utolsó ilyen ember – akit utolsó molfarként is emlegettek – 2011-ben halt meg. Mykhailo Nechay jóslással és az időjárás pozitív alakításával foglalkozott, többek között az orosz–ukrán konfliktust is megjósolta. 81 éves korában Ukrajnában ölték meg. A gyilkosa két napig próbált időpontot kapni, hogy találkozhasson a molfarral, majd miután bejutott hozzá, végzett vele. A vádlott – aki mentális zavarokban szenvedett – elméletileg azért végzett a Nechayjal, mivel pogánynak gondolta.

Ezek a régi vallások és szertartások elemeit akarják újjáéleszteni. Többségük jellemzően csak a fennmaradt tanok, írások és információk alapján tájékozódik, nem az ősi vallásokat generációkon átörökítő népcsoportoktól és törzsektől. Bennük feléledt az igény a hagyományos hitvilág újjáélesztésére, felidézésére.

Kontinenseken átívelve

Amint elhagyjuk Eurázsiát, a világ különféle területein szintén találni sámánokhoz hasonló vezetőket, de a köztük lévő különbségek hatalmasak. Míg az eszkimó törzsek többsége a XX. században is tartotta a sámáni tanokat, nehéz egy-egy kiemelt ágazatot megemlíteni, mivel ezek sokszor egymástól elszeparáltan fejlődtek különféle rítusokkal és hitvilággal.

Amerikában is nagy a diverzitás. Számos népcsoport és törzs hagyta hátra a természeti vallását és a sámánizmust a kereszténységért, de Dél-Amerikában még találni a sámánokhoz hasonló mindentudókat és gyógyítókat. Az Amazonas völgyében curanderónak hívják a helyi, sámánhoz hasonlítható személyeket. Ők egy speciális főzet, az ayahuasca segítségével révülnek, és oldják meg az ottaniak bajait. A lakosok mindenféle gonddal fordulnak hozzájuk,

Chilében Koreához hasonlóan tradicionálisan a nők látják el a sámáni feladatokat. Őket machinak nevezik a helyiek. Szerepük nagyban hasonlít az eurázsiai sámánokéhoz. A közösség szolgálatában állnak, betegséget gyógyítanak, ceremóniákat és szertartásokat vezetnek, a jó időért felelősek, és elűzik a gonoszt.

Nyugat-Ausztrália területein egyes népcsoportoknál szintén a mai napig élnek sámánhagyományok. Errefelé a hasonló feladatot ellátó személyt a saját nyelvjárásaikban többnyire az „okos emberként” szokták emlegetni. Ez a ngaanyatjarra népnél a maparn. A szokásos ceremóniavezető és gyógyító szerepeken túl az ő feladatuk egyes törvények betartatása is, főként azoké, amik a törzs szakrális dolgait érintik. Amennyiben az okos ember szent énekét az arra nem felhatalmazottak éneklik,

Afrikában a kereszténység szintén számos területen elterjedt. Sok nemzetnél már csak elszórtan találni sámánokat vagy a sámánok hagyományait őrző csoportokat. Ezek közül az egyik legjelentősebb a zulu nép. Az egyik ottani vallási vezető a sangoma, aki gyakorlatilag megegyezik a sámánnal.

A zulu népnél a betegségek és a balszerencse forrása sokszor a rontás és a boszorkányság, a gonosz szellemek vagy az ősök háborgó lelke. A sangoma feladata, hogy békét teremtsen a materiális és a szellemi sík között különféle rituálék és állatáldozatok segítségével. A zulu nép tradicionális gyógyítói közt a másik az inyanga, aki a gyógynövények ismerője, és különféle fűkeverékekkel segít az embereknek.

Igény a visszatérésre

Az ősi vallások maradványain túl szerte a világon elterjedtek újsámánhagyományok, amelyek vagy a régi szokásokat szeretnék feléleszteni, vagy vegyes tradíciókat akarnak bevezetni. Míg az ilyen csoportok igyekeznek a fennmaradt tudás alapján visszahozni a szokásokat, egyre jobban kopnak ki a világból azok az ősi néphagyományok, amelyek töretlenül vitték tovább a sámánkultuszokat évszázadokon és ezredeken át.

Ahogy a legtöbb kultúrában ez jellemző volt, a világ jelenlegi sámánjai is elsősorban a nép szolgálatában állnak, és hiába térnek el feladatköreik vagy rítusaik, egyvalamiben egyeznek a sámánkultuszok. Van egy személy, akire a nép, a társadalom számíthat, akinek a legnagyobb hatalma a tudás.

Ahogy a táltos legendáiban is a mindentudás az, amivel az ég felruházta őt, úgy legyen akár vállalt hivatás, akár születési előjog, a világ sámánjai mind olyan dolgok tudói, amiknek a nép híján van, ami a társadalmat vélten segítheti. A tudomány folyamatosan kutatja a világ ismeretlen elemeit, ameddig viszont adódnak megválaszolhatatlan, fontos kérdések, addig valószínűleg lesz igény a szakralitásra. Ezt a nép szolgálatában álló sámán és sámánkultúra eddig kiszolgálta, és ameddig nem kopik ki teljesen a különféle társadalmakból ez a hitvilág, valószínűleg így is marad. 

(Borítókép: Mongol sámán 2018. április 5-én. Fotó: Kevin Frayer / Getty Images)