A boglári temetődomb a maga messzire ellátszó gömbkilátójával manapság a balatoni bulivilág egyik epicentruma: koncertek, lombkoronasétány, italos, pecsenyés, lángosos bódék egymás hegyén-hátán. És hatalmas tömeg, hullámzó emberrengeteg, mindent arra találtak ki, hogy kicsalják a forintokat, alkalomadtán eurókat a turisták, nyaralók zsebéből.
Pedig csak néhány lépést kell megtennünk az ellenkező irányba, hogy megérkezzünk a magyar neoavantgárd ikonikus műhelyébe, a Vörös kápolnához. Ahol Galántai György szervezőmunkájának köszönhetően 1970 és 1973 között működött a Balatonboglári Kápolnaműterem, egy fél-, vagy inkább illegális kiállítássorozat, ami nagyon is irritálta a Kádár-rendszer kultúrpolitikusait.
A korszak tűrt és tiltott művészei, akik a fővárosban még véletlenül sem érvényesülhettek, Bogláron nyaralással egybekötött lehetőséget láttak a bemutatkozásra, távol a „kíberek" vizsla tekintetétől.
Galántai trükkje az volt, hogy a kápolnát műteremként bérelte, a műterem-kiállításokra pedig nem vonatkozott a zsűriztetés kényszere, nem lehetett megszűrni a művészeket.
Balatonboglár híre villámgyorsan elterjedt a pesti „kulturális alvilágban”, sereglettek a „ Balaton-parti Woodstockba ” a fiatal zsenik, a későbbi ország-, sőt, világszerte elismert óriások: Maurer Dóra, Keserü Ilona, Nádler István, Erdély Miklós, Pauer Gyula, Gulyás Gyula, Baksa-Soós János és kortársaik.
Persze a nagy „woodstockozás” nem mehetett a végtelenségig, a Bogláron történtek szemet szúrtak Aczél Györgyéknek. A kékfényes Szabó Lászlót uszították Galántaiékra, és a Népszabadságban 1973 nyarán megírt dörgedelemnek meglett a hatása: a Somogy megyei pártbizottság még az ősszel bezáratta a kápolnaműtermet.
Ezen az ikonikus helyen, a Vörös kápolnában nyílt meg 2023. július 14-én Weiler Péter és a Balaton Offseason közös tárlata, a Magyar Tenger Társasüdülő. Weiler a magyar képzőművészeti szcéna egyik legsokoldalúbb, legkreatívabb figurája, kedvenc tájegysége a Balaton, a Balaton Offseason pedig egy fáradhatatlan – mert a Balatont kerékpáron körbekalandozó – fiatal fotóművész, Bartha Dorka Instagram-oldala. Weiler alkotásait a Vörös kápolnában állította ki, Bartha a szomszédos Kék kápolnában.
A megnyitón Géger Melinda kurátor méltatta a két művész alkotásait. Weiler kedvenc témája 1989, a rendszerváltás éve, amikor a keletnémet turisták elárasztották a Dunántúlt, azon belül is a Balatont, hogy aztán a páneurópai piknik örve alatt átzúduljanak a magyar–osztrák határon. A Vörös kápolnában kiállított képei szokás szerint giclée nyomatok, a pop art remekei.
Itt egy Trabant, ott egy Wartburg; Weiler és Bartha izgalmas művészi kollaborációra szövetkezett. A balatoni épített környezetet dokumentáló Bartha-fotók alapján Weiler új műalkotásokat készített, amelyek az 1989-es rendszerváltó nyár eseményeit és egy letűnt kor hangulatát idézik meg. Weilernek a Balaton a Riviéra: minden gyerekkori nyarát itt töltötte. Ez a szerelem a tó és annak emlékei iránt egy kollektív tudat tükre is, hiszen a Balaton nemcsak Weilernek a Riviéra, hanem kis túlzással minden magyar embernek.
Minimum harminc év, de inkább egy fél évszázad torlódott össze ezeken a képeken, és az embernek az az érzése, hogy mindez, például a Magyar Tenger Társasüdülő, amely egy létező épület, most tűnik el.
(Borítókép: Géger Melinda kurátor, Bartha Dorka, Weiler Péter és a moderátor. Fotó: Gáll András / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
