Sinéad O’Connort sem kímélte meg az eltörléskultúra

2023.07.27. 15:04
Az életéről készült 2022-es dokumentumfilmmel emlékeznek a július 26-án elhunyt Sinéad O’Connorra, aki a film felvételei során beszélt utoljára nyilvánosan gyerekkori nehézségeiről és pályafutása fontos eseményeiről. Ezek közül pedig még az sem maradhatott ki, amikor a pápa képének nyilvános széttépésével haragította magára a fél világot.

Ahogyan az Index is megírta, július 26-án, 56 éves korában meghalt Sinéad O’Connor ír énekesnő, aki zenéjében sajátos módon ötvözte a popot az ír népzenével, és több évtizedes pályafutása alatt 10 nagylemezt adott ki.

Az ír énekesnő 1990-ben Prince Nothing Compares 2 U című dalának feldolgozásával került be a köztudatba és vált világhírű előadóvá, majd 2018-ban nagy port kavart, hogy nevét Shuhada’ Sadaqatra változtatta, amikor is áttért az iszlám vallásra. Halálával kapcsolatban az egész zenésztársadalom és a rajongók is megdöbbentek, ahogyan pedig az ilyenkor lenni szokott, a róla készült utolsó képek és interjúk is szárnyra kaptak, amelyekből sokkal mélyebben megismerhető az énekesnő. 

Rendkívül nehéz gyerekkora már ismert volt korábban is a közvélemény számára, beleértve, hogy sokáig mentális betegségek gyötörték, mivel édesanyja kiskorában fizikailag és szexuálisan is bántalmazta. Felnőttkorában sem lett könnyebb az énekesnő élete, ugyanis 17 éves fia, Shane 2022 januárjában öngyilkos lett, ami miatt anyja sokáig önmagát okolta.

A Metro című brit lap állítása szerint O’Connor legutóbb 2021-ben adott tv-s interjút az amerikai Today című műsorban, ahol a karrierje és a magánélete körüli vitákról beszélt.

Csak a traumái miatt lett énekesnő, és az eltörléskultúra áldozata lehetett

Bármennyire is sokak álma gyerekként, hogy felnőttként híresek lesznek, és a példaképeikhez hasonlóan a színpadon énekelnek, Sinéad O’Connor korántsem szeretett volna énekesnő lenni. Mindez egyfajta terápiaként jött az életébe, hiszen amíg felnőtt, nem tudott szakembertől segítséget kérni, hogy feldolgozza az őt ért traumákat. 

Amikor felnőttem, nem volt terápia, ezért lett az a zene. Emiatt is sokkolt, hogy popsztár lettem, nem ezt akartam elérni az egésszel, én csak sikítani szerettem volna, és kiadni a fájdalmat magamból

– mesélte akkor O’Connor.

A cancel culture, a magyarul eltörléskultúrának csúfolt jelenség már több nagy előadót, filmsztárt, vagy rendezőt ért utol az elmúlt években, a fent említett ominózus interjúban pedig a kérdező Carson Daly ehhez mérten felvetette a témát, mivel véleménye szerint az ír énekesnő az egyik első olyan előadó lehetett, akit elért ez. 

Erre sosem gondoltam, de mindig is a rendszer ellen tiltakozó énekesnek tartottam magam

– reagált az énekesnő a felvetésre. 

Dokumentumfilmmel emlékeznek a pápát széttépő énekesre

Nem ez volt azonban az utolsó alkalom, amikor O’Connor a nyilvánosság elé kiállva fedte fel életének legnehezebb időszakait, legutóbb egy az életét feldolgozó filmben mesélt ezekről. Ezért talán nem is különösebben meglepő, hogy az elhunyt énekes élete és karrierje előtt a szóban forgó, 2022 elején bemutatott Nothing Compares című dokumentumfilmmel tiszteleg a Sky TV, amely július 29-én kerül adásba a csatornán.

A filmben pedig lázadó énjéről szintén sokat feltárt az énekesnő, akit megmozdulásai és erős véleménye miatt sokszor kritizálták. Elég csak az egyik legnagyobb port kavaró ügyére gondolni, amikor is 1992-ben egy tévéműsorban egyszerűen széttépte II. János Pál pápa képét, kijelentve, az igazi ördög ellen kell harcolni, utalva arra, hogy a gyerekbántalmazásban a katolikus egyház koránt sem kívülálló, sokkal inkább elkövető. 

Ezt követően a legtöbb tévéműsor tiltólistára tette, az énekesnő pedig halálos fenyegetések sorát kapta, ő azonban nem hátrált ki soha a korábban hangoztatott véleménye mögül. 

A megjelenő filmben természetesen öltözködési stílusa és kinézete is szóba jött, ezzel kapcsolatban Sinéad kiemelte, szokatlan öltözködési stílusa még a menedzserei számára sem volt elfogadható. 

Azt akarták, hogy növesszem meg a hajam, viseljek rövid szoknyát és magas sarkú cipőt, sminkeljem magam, és írjak olyan dalokat, amelyek nem szólnak semmiről. Én nem erre akartam használni a művészetet, mert az nem erre való

– vélekedett. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”