Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSúlyos betegségéről vallott Judi Dench Oscar-díjas színésznő
A 88 éves színművész hozzátette, a szövegek megtanulásában a barátai segítenek neki, illetve ilyenkor segítségül hívja a fotografikus memóriáját, ami állítása szerint segít neki a tanulásban – írja a CNN.
Judi Dench, aki az 1998-as Szerelmes Shakespeare című filmben I. Erzsébet szerepéért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat nyerte el. 2012-ben fedte fel, hogy diagnosztizálták nála az időskori makula-degenerációnak (age related macular degeneration, röviden AMD) nevezett szembetegséget.
A kritikusok által elismert színésznő, aki két Golden Globe-ot és több BAFTA-díjat is nyert, azt is elmondta, hogy igyekszik minden napot a maga teljességében megélni.
„Irracionális mértékben félek az unalomtól. Van egy tetoválásom, amin az áll, hogy carpe diem (»Élj a mának«). Ez az, ami szerint élnünk kell” – mondta.