Minden oldalról támadták az irodalmi lapot, mégis fennmaradt

Az 1908 január 1-jén megjelent Nyugat a XX. század legmeghatározóbb irodalmi folyóirata volt, és a fennállásának 33 éve alatt a kor legtehetségesebb íróit, költőit csoportosította maga köré. Kéthetente, majd havonta jelent meg. 

Elindulása nem volt előzmény nélküli: olyan korábbi folyóiratok hatottak rá, mint A Hét, Magyar Géniusz, Figyelő, Szerda, Jövendő, valamint a Huszadik Század című társadalomtudományi lap. A Figyelőt azért is érdemes kiemelni, mert ebben a lapban csoportosult először az az írótársaság, amely a Nyugat szellemi erejét biztosította. A lap első számának megjelenését tehát egy közel húszéves készülődés előzte meg.

Irányjelzés

Címe a tájékozódás irányát mutatta, a Nyugatot létrehozó szerkesztők – Osvát Ernő és Fenyő Miksa – célja ugyanis az elmaradott magyar irodalom európai színvonalúvá emelése volt. Ugyanakkor a lap készítői azt vallották, hogy az irodalom szorosan összefügg a társadalmi és politikai kérdésekkel, így a folyóiratban az esztétikai tanulmányok mellett helyet kaptak más jellegű írások is, mint Nietzsche vagy Freud tanításai. Az első világháború kirobbanása után pedig háborúellenes és békepárti szövegek is megjelentek, az egyik leghíresebb Babits Mihály Húsvét előtt című verse volt.

Az első főszerkesztő Ignotus lett, és az indulás utáni években Ady Endre vált a lap szellemi vezérévé. A szerkesztőket a szabadelvűség jellemezte, Osvát Ernő például úgy vélte, a tehetséget hagyni kell a saját törvényei szerint alkotni. Közte és Hatvany Lajos között szerkesztéspolitikai viták is zajlottak, mert az utóbbi nem támogatta az újabb tehetségek felkutatását. 

A Nyugat első nemzedékének tagjai között szerepelt Ady mellett Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső. A második nemzedékhez tartozott többek között Németh László, Illyés Gyula és Szabó Lőrinc, a harmadikhoz pedig Radnóti Miklós és Weöres Sándor. 

Minden oldalról támadták

A Nyugatnak voltak írói és költői, ám közönsége nem igazán, így főként a támogatóknak köszönhette a létét. Eleinte Hatvany Lajos biztosította az anyagiakat a Gyáriparosok Országos Szövetsége mecenatúrája révén.

1919 után minden oldalról támadták a lapot: Kun Béla rendszere számára nem volt elég forradalmi, a Horthy-rendszer pedig felforgatónak találta.

A húszas években a trianoni határokon kívül rekedt tehetségek is kaptak lehetőséget, hogy írjanak a lapba, ebben az időben Babits Mihály és Móricz Zsigmond szerkesztette a Nyugatot – nagy viták közepette. Az utóbbi érdeme volt, hogy az 1929-es gazdasági világválságot is sikerült átvészelniük, ugyanis ebben az időszakban Móricz a saját vagyonából finanszírozta a kiadást. 

A harmincas évek elején egyre többen olvasták a lapot, ekkorra 3000 előfizetője volt, azonban a közelgő háború és az anyagi források hiánya miatt egyre nehezebb helyzetbe került a folyóirat. A végét a gégerákban szenvedő Babits Mihály halála hozta el, a lap terjesztési engedélye ugyanis egyedül az ő nevére szólt. Az utolsó szám 1941. augusztus 1-jén jelent meg. 

1941. augusztus 31-én a Népszava nagy vállalkozásként írt a lapról. A beszámoló szerint a Nyugat az irodalom szabadságáért küzdött, és megmutatta, hogy Magyarországon kívül is van élet. Osvát Ernőről külön is megemlékeztek, aki a Nyugat szervezője és szerkesztője volt. „Lelkes és fölényes, merev és hajlékony, rajongó és okos vezérnek” jellemezték, akiről a „saját folyóirata meglehetősen megfeledkezett”.