A tengerentúlon is sorvadásnak indult a művészet

Legyen központi fenntartású kőszínház vagy alternatív finanszírozású független társulat, a színházak jelen helyzete messze nem tekinthető fényesnek. A világ számos pontján küzdenek a túlélésért intézmények nap, mint nap, annak érdekében, hogy a művészeknek alkotási teret, a nézőknek pedig a valóságból való kiszakadást, új megközelítéseket biztosíthassanak.

Hazánkban az elmúlt egy évben leginkább arról lehetett hallani, hogy az energiaválság és a megemelkedett fenntartási költségek miként kurtítottak neves, több évtizedes intézmények aktuális évadán, de az sem volt ritka, hogy független társulatok koptak ki, amelyek elégséges központi támogatás nélkül nem tudták fenntartani magukat. Kérdés volt, hogy a pandémia okozta csapás mennyire viseli majd meg a színházi világot, de folyton előkerül az a téma is, hogy a fiatalabb generációk körében mennyire lehet népszerűvé tenni a színházlátogatást. 

Minden országban és régióban más a helyzet, de akadnak hasonlóságok is bőven. Az USA színházi közösségei szintén kemény helyzetben vannak, amelyről a The New York Timesban jelent meg egy anyag. A cikk kapcsán 72 nonprofit intézményt kérdeztek meg arról, miként képesek fennmaradni napjainkban, és miket látnak a szakma legnagyobb kihívásainak most. Az ő nézőpontjuk sem rózsás.

Leépítések sora

A színházi szakember, Michael Paulson, aki nyolc évig dolgozott a The New York Timesnak, látva a színházak helyzetét úgy döntött, hogy elmélyül a témában. Elmondása szerint az elmúlt hónapokban a körülmények tovább romlottak.

Az ország egyik legnagyobb társulata, a Los Angeles-i Center Theater Group közölte, hogy három színpadának egyikén szünetelteti az előadásokat, valamint kénytelen elbocsájtani az alkalmazottainak 10 százalékát. A Lookingglass, a chicagói színházi élet egyik alapköve az év hátralévő részében kénytelen teljesen leállni, továbbá ebben a hónapban a nagy múltú New York-i Public Theater nagyjából minden ötödik alkalmazottjától megvált, hogy képes legyen fennmaradni.

Láttuk, hogy egyre többen kénytelenek bezárni, és érződik, hogy a helyzet valós és komoly, épp ezért úgy döntöttünk, hogy az olvasóknak tudniuk kell arról, valójában mi történik

– idézi a lap Paulsont.

Hogy teljes képet kapjon az eseményekről, nem kevesebb, mint 72 kiemelt jelentőségű társulat vezetőjét kereste meg, így nem csupán adott helyekre és területekre jellemző eseteket látott, hanem általános következtetéseket tudott levonni. A kialakult minta azt mutatta, hogy hiába érezte a gondokat a pandémia után erősebben a színházi szakma, a világjárvány csupán felgyorsított egy olyan folyamatot, amely idővel mindenképpen a mostani helyzetbe torkollt volna.

A cikk szerint ennek legfőbb okai:

• az elöregedő közönség,
• hogy a streamingalapú szórakozás kiszorít egyes ágazatokat az emberek napi művészetfogyasztásából,
• a megváltozott színházlátogatási szokások, amelyek következtében az emberek kevesebb bérletet vesznek, mivel nehezebben terveznek a színházzal a mindennapjaik részeként,
• valamint az egész nyugati társadalmat sújtó inflációs helyzet.

Az írás kitér arra is, hogy a fent említett kihívások több művészeti ágazatban is jelen vannak, de ahogy a színház is egy egyedi műfaj, úgy egyes akadályok is csak erre az ágazatra vonatkoznak. Az USA nonprofit színházai sokszor előtérbe helyezik a progresszív ötleteket, az új megoldásokat és alkotókat, ami abban is kihívás, hogy a közönséget rá kell bírni arra, hogy hitelt adjon – idő és pénz formájában – egy olyan produkciónak, amelyről nincsenek vagy szűkösek az előzetes ismeretei.

Rendszerszintű sorvadás

A kutatás egyik meglepő eredménye továbbá az is, hogy szemben a pandémiát megelőző időszakkal, nagy számban tapasztalni, hogy a színházak koprodukciókra adják a fejüket. Például a washingtoni Shakespeare Theater Companynál a világjárvány előtt minden hatodik előadás volt csupán együttműködés, most azonban nagyjából hatból öt koprodukció lesz a következő évadban.

A kialakult helyzet lehetséges megoldásait tekintve több ötlet is felmerült. Ilyen törekvés, hogy Connecticutban egy színházakból álló koalíció alakult, amely arról tárgyal, hogy az intézmények esetleg megoszthatnák a díszletépítési feladatokat. Számos színház szerint a kormányzati támogatások emelése volna a valódi segítség, vagy több olyan alapítvány létrehozása, amely valóban komolyan veszi a terület előtt álló kihívásokat. Abban azonban minden színház egyetért, hogy nem lehet csupán a jegybevételre támaszkodni ebben a szakmában,

Michael Paulson arra is kitér, hogy ez a folyamat nem csupán a nonprofit szervezeteknek jelent majd gondot, hanem az olyan ikonikus közegeknek is, mint a Broadway, amelyek a nonprofit játszóhelyek által kikísérletezett darabokra támaszkodnak repertoárjuk frissítésekor. Ha ezek száma csökken, akkor csökkenni fog az előadások száma és minősége, a szükséges színészek, rendezők és dramaturgok száma, kevesebb munkát kapnak a szakma háttérországai, és végül az egész színházi világ egyfajta sorvadásnak indul majd.