Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTöbb száz művész alkotása látható a budapesti plázában
Augusztus 7-én megnyílt a MűvészTerem képzőművészeti tehetségkutató verseny kiállítása Budapesten, az Etele Plazában. Az ingyenesen látogatható kiállításon az érdeklődők három teremben több száz alkotó közel 500 alkotását tekinthetik meg, és szavazhatnak a számukra legjobban tetsző alkotásra.
A közönség mellett erős szakmai zsűri is értékeli a négy kategóriában – festmény, grafika, szobor és fotó – beérkezett alkotásokat, majd az 50 legjobb pályaművet kiállítják a budapesti K Galériában. (A zsűri tagjai: Csurka Eszter Munkácsy-díjas, akadémikus, összművész; Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotográfus, fotóművész; Nádas Alexandra Barcsay-díjas festőművész, grafikus; Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész.)
Számos díj mellett az Etele Plaza díját, valamint a látogatók szavazatai alapján a közönségdíjat is kiosztják. Olyan ismert nagykövetek álltak a kezdeményezés mellé, mint Esztergályos Cecília, Tarján Zsófia, Damien White, Galla Miklós, Gergye Krisztián, Kozso, Kürti Sándor, akiknek az alkotásai szintén megtekinthetőek a kiállításon augusztus 18-ig.
Csiszolatlan tehetségek
A MűvészTerem egy 2023 tavaszán indult weboldal és kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél több embert ösztönözzön valamilyen képzőművészeti tevékenységre, mivel az alkotásban való elmélyülés az egyik legjobb módja a mindennapok sodrásából való kiszakadásnak, az elme lecsendesítésének, amelyre egyre nagyobb szüksége van mindannyiunknak.
Mindemellett elő kívánja segíteni a csiszolatlan tehetségek felszínre kerülését is. A MűvészTerem egy nyitott, inspiráló és támogató művészközösséget épít, és bemutatkozási lehetőséget nyújt a különböző alkotók számára – olvasható a K Galéria közleményében.