Mégsem folytatódik a népszerű szuperhősfilm

2023.08.12. 08:45
Úgy tűnik, mégsem lesz a Wonder Woman című amerikai szuperhősfilmnek folytatása, pedig a címszerepet alakító Gal Gadot nemrég az ellenkezőjét állította.

Gal Gadot izraeli színésznő nemrég azt állította, hogy hamarosan készülhet a harmadik Wonder Woman-film, ám most a Variety forrásai megerősítették, hogy nincs tervben semmilyen új rész. Azt írják, James Gunn és Peter Safran, a DC-univerzum vezetői soha nem is ígértek semmit Gadotnak a Wonder Woman 3-ról.

Ez azért is érdekes, mert a színésznő állítása szerint Gunn és Safran nemrég azt mondta neki, hogy egész biztosan lesz következő rész. A Wonder Woman első része 2017-ben, a második 2020 végén debütált a mozikban. 

Amint arról az Index is beszámolt, a második rész, azaz a Wonder Woman 1984 hatalmas sikert aratott, és már akkor is azt pletykálták, hogy Gal Gadot és Patty Jenkins rendező egy harmadik rész forgatásán is találkoznak.